PL: Firmino remeklése ikszre volt elég a Liverpoolnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.06. 17:59
null
Kétgólos előnyt szórakozott el a Liverpool a Sunderland ellen (Fotó: Action Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 25. fordulójában a Liverpool Jürgen Klopp menedzser nélkül ikszelt a Sunderlanddel. Az Evertonnak nem okozott gondot a Stoke City, a Tottenham megszenvedett a Watforddal, ám így is nyert.

A Liverpool Sunderland elleni keretébe nem került be Bogdán Ádám, ugyanakkor ott volt Daniel Sturridge, aki 2013. januári érkezése óta több mint 600 napot volt sérült.

Jürgen Klopp, a hazaiak menedzsere vakbélgyulladás gyanúja miatt nem lehetett ott az összecsapáson.

Az első játékrészben nem történt túl sok minden, a hazaiaknál főleg a brazil Roberto Firminónak voltak próbálkozásai, ám egyik lövése sem találta el a kaput. Noha az első félidőben a Liverpool irányított – Klopp csapata több mint nyolcvan százalékban birtokolta a labdát –, helyzeteket nem igazán sikerült kidolgoznia, a két gárdának összesen egy, a kaput is eltaláló próbálkozása volt.

Az 53. percben ismét Firmino volt a főszereplő, a 24 éves játékos három sunderlandi között cselezgetett, kiosztott egy kötényt, ám távoli lövése ha nem is sokkal, de elkerülte a kaput. Hét perccel később aztán megtört a jég, Firmino fejelt a kapuba! A 11-szeres brazil válogatott támadó James Milner beadásából bólintott a jobb alsó sarokba, megszerezve a Liverpoolnak a vezetést (1–0).

A 70. percben jött a második: Billy Jones, a Sunderland védője hibázott nagyot, azt kihasználva Firmino törhetett kapura, ám ő nem lőtt, hanem lepasszolta a mellette érkező Adam Lallanának, aki az üres kapuba passzolt (2–0).

Firminónak nagyon jól megy, a legutóbbi öt bajnokiján összesen hét találatban volt benne – ötször volt eredményes és két gólpasszt osztott ki.

A hazaiak a kétgólos előny tudatában visszavettek, és ez visszaütött. A Sunderland Adam Johnson révén szabadrúgásból előbb szépített (Simon Mignolet hibázott a gólnál), majd a 89. percben Jermain Defoe is betalált – az angol válogatott támadó két liverpooli védő között kapta meg a labdát, és egy fordulást követően 11 méterről a kapu közepébe bombázott, Mignolet tehetetlen volt (2–2).

Az eredmény már nem változott, 2–2 lett az összecsapás vége.

A többi pályán
A Tottenham megszenvedett a Watforddal, ám Kieran Trippier találatával megnyerte a meccset. Az Everton már az első félidőben eldöntötte a Stoke City elleni találkozót. A sereghajtó Aston Villa legyőzte a Norwich Cityt, a Newcatle a WBA ellen diadalmaskodott.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
25. FORDULÓ

Swansea City–Crystal Palace 1–1 (Sigurdsson 13., ill. Dann 47.)
Stoke City–Everton 0–3 (Lukaku 11. – 11-esből., Coleman 28., Lennon 42.)
Aston Villa–Norwich City 2–0 (Lescott 45., Agbonlahor 52.)
Liverpool–Sunderland 2–2 (Firmino 60., Lallana 70., ill. A. Johnson 82., Defoe 89.)
Tottenham Hotspur–Watford 1–0 (Trippier 64.)
Newcastle United–West Bromwich Albion 1–0 (Mitrovics 32.)

Korábban
Manchester City–Leicester City 1–3 (Agüero 87., ill. Huth 3., 60., Mahrez 48.)

Később
Southampton–West Ham United 1–0 (Josida 9.)

AZ ÁLLÁS
1. Leicester City 25 15 8 2 47–27 +20 53
2. Tottenham 25 13 9 3 45–19 +26 48
3. Manchester City 25 14 5 6 47–26 +21 47
4. Arsenal 24 13 6 5 37–22 +15 45
5. Manchester United 24 11 7 6 31–21 +10 40
6. West Ham 25 10 9 6 38–29 +9 39
7. Southampton 25 10 7 8 33–24 +9 37
8. Everton 25 8 11 6 46–34 +12 35
9. Liverpool 25 9 8 8 32–36 –4 35
10. Watford 25 9 6 10 27–27 0 33
11. Stoke City 25 9 6 10 24–31 –7 33
12. Crystal Palace 25 9 5 11 26–30 –4 32
13. Chelsea 24 7 8 9 32–34 –2 29
14. West Bromwich Albion 25 7 8 10 23–32 –9 29
15. Bournemouth 24 7 7 10 29–39 –10 28
16. Swansea 25 6 9 10 24–33 –9 27
17. Newcastle 25 6 6 13 26–44 –18 24
18. Norwich City 25 6 5 14 28–48 –20 23
19. Sunderland 25 5 5 15 30–49 –19 20
20. Aston Villa 25 3 7 15 20–40 –20 16
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik