PL: a PL nem a BL a bajnoknak; Coutinho lába eltört, nyert a Pool

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.26. 17:58
null
Coutinho lába eltört (Fotó: Action Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 13. fordulójának 16 órától kezdődő mérkőzésein a Liverpool legyőzte a Sunderlandet, miután elvesztette Philippe Coutinhót, a címvédő Leicester közben egyre nagyobb bajba kerül.

Sokáig nem tudott gólt szerezni a Liverpool a Sunderland ellen, ráadásul a 34. percben elvesztette Philippe Coutinhót is, akinek eltört a lába. A „vörösök” azonban nélküle is behúzták a három pontot, Divock Origi és James Milner góljának köszönhetően.

Coutinho lábtörése

Összefoglaló

A Leicester a mumusát, a Middlesbrought fogadta, amelyet 2000 óta nem tudott legyőzni. Most sem, mivel kétszer is hátrányba került, Álvaro Negredo duplázott, az elsőre Rijad Mahrez, a másodikra Iszlam Szlimani válaszolt büntetőből.

A játéknap eddigi legizgalmasabb találkozóján a Crystal Palace 5–4-re kikapott a Swansea-tól. A vendégek kerültek előnybe, erre három góllal válaszoltak, mire a Palace újabb három gólt tudott szerezni, ám Fernando Llorente egyenlíteni tudott és a győzelmet is megszerezte a végén!

A Hull City 1–1-es döntetlent játszott a West Bromwichcsal.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
13. FORDULÓ
Burnley–Manchester City 1–2 (Marney 14., ill. Agüero 37., 60.)
Liverpool–Sunderland 2–0 (Origi 75., Milner 90. – 11-
esből)
Hull City–West Bromwich Albion 1–1 (Dawson 72., ill. McAuley 34.)
Leicester City–Middlesbrough
2–2 (Mahrez 34. – 11-esből, Szlimani 90. – 11-esből, ill. Negredo 13., 71,)
Swansea City–Crystal Palace
5–4 (Sigurdsson 36., Fer 66., 68., Llorente 91., 93., ill. Zaha 19. Tomkins 75., Cork 82. – öngól, Benteke 84.)
Chelsea–Tottenham Hotspur 2–1 (Pedro 45., Moses 51., ill. Eriksen 11.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Chelsea 13 10 1 2 29–10 +19 31
2. Liverpool 13 9 3 1 32–14 +18 30
3. Manchester City 13 9 3 1 29–12 +17 30
4. Arsenal 12 7 4 1 25–12 +13 25
5. Tottenham 13 6 6 1 19–10 +9 24
6. Manchester United 12 5 4 3 17–14 +3 19
7. Everton 12 5 4 3 16–14 +2 19
8. Watford 12 5 3 4 17–20 –3 18
9. West Bromwich Albion 13 4 5 4 17–16 +1 17
10. Bournemouth 12 4 3 5 14–16 –2 15
11. Southampton 12 3 5 4 12–12 0 14
12. Burnley 13 4 2 7 12–21 –9 14
13. Leicester City 13 3 4 6 16–22 –6 13
14. Stoke City 12 3 4 5 13–19 –6 13
15. Middlesbrough 13 2 6 5 12–15 –3 12
16. Crystal Palace 13 3 2 8 21–26 –5 11
17. West Ham 12 3 2 7 13–23 –10 11
18. Hull City 13 3 2 8 11–28 –17 11
19. Swansea 13 2 3 8 16–26 –10 9
20. Sunderland 13 2 2 9 12–23 –11 8



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik