PL: a Brighton lefocizta a Forestet, mégsem született gól

Vágólapra másolva!
2022.10.18. 23:18
null
Hiába a sok hazai helyzet, pontosztozkodás lett a vége (Fotó: AFP)
Gól nélküli döntetlent játszott a Brighton a Nottingham Foresttel, míg a Crystal Palace hátrányból fordítva győzött a Wolverhampton ellen az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 12. fordulójának keddi játéknapján.


A korábbi összecsapásra mindkét gárda rossz formában érkezett, hiszen a Brighton a legutóbbi három bajnokiján csupán egy pontot gyűjtött, míg a Nottingham az egész idényben egyetlenegyszer diadalmaskodott.

Megható pillanatokkal indult a találkozó, mégpedig a Brighton szurkolóinak köszönhetően, akik a csapat 24 évesen, szívproblémák miatt visszavonuló játékosát, Enock Mweput éltették. A hazaiak alaposan bekezdtek, így az a tény, hogy a Nottingham kapott gól nélkül hozta le az első félidőt, kisebb csodával ér fel. Alexis Mac Allister lövése szögletre vágódott a 3. percben, nem sokkal később pedig Joël Veltman fejesét blokkolták. A „sirályok” az első negyedórában csaknem 80 százalékban birtokolták a labdát, ennek ellenére a vendégek megúszták a nyomást: kapusuk, Dean Henderson két percen belül három védést is bemutatott, Pascal Gross kísérleténél bravúr kellett. Steve Cooper együttese egyetlen próbálkozást sem jegyzett a szünet előtt, sőt a ráadásban megint közel állt a hátrányba kerüléshez, Leandro Trossard és Adam Webster is veszélyeztetett, de maradt a 0–0.

A fordulást követően sem változtak túl sokat az erőviszonyok, a Brighton ezúttal is egy Mac Allister-helyzettel indított, labdája sarokrúgásra pattant. Az 52. percben Gross kitűnő beadására Danny Welbeck érkezett, aki fejjel célzott pontatlanul. A hazai játékosokon egy idő után meglátszott a türelmetlenség, Trossard és Welbeck ziccerben nem értették meg egymást. Közel egy óra elteltével a Nottinghamnek labdaérintése sem volt az ellenfél büntetőterületén belül, igaz, Brennan Johnson révén megszületett az első lövése. A következő említésre méltó kísérletre a 80. percig kellett várni, ekkor Gross próbálkozott távolról, Henderson ismét állta a sarat. A folytatásban kisebb lehetőségek adódtak Roberto De Zerbi csapata előtt, míg a vendégszurkolóknak azzal is be kellett érniük, hogy kedvenceik szögletig eljutottak, gól viszont egyik oldalon sem esett.

Az egy pontnak köszönhetően a Nottingham ideiglenesen feljött az utolsó előtti helyre, a sereghajtó Leicester Citynek még hátravan a meccse a fordulóban. A Brighton egyelőre a 7. pozíciót foglalja el a táblázaton.

A késő esti mérkőzésen a Wolverhamtpon fél óra elteltével szerzett vezetést Adama Traoré remek fejesével a Crystal Palace otthonában és a szünetig sikerült is megtartania az előnyt. A második félidőben viszont alig két perc játék után egyenlített a Palace – Eberechi Eze fejese talált utat José Sá kapujába. Az egyenlő erők küzdelmét hozó második felvonás közepén aztán Wilfried Zaha idénybeli ötödik góljával megszerezte a győzelmet a londoni gárda, így a legutóbbi három meccsén hét pontot gyűjtött.

ANGOL PREMIER LEAGUE
12. FORDULÓ
Brighton & Hove Albion–Nottingham Forest 0–0
Crystal Palace–Wolverhampton Wanderers 2–1 (Eze 47., Zaha 71., ill. A. Traoré 31.)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Arsenal 10 9 1 24–10 +14 27
2. Manchester City 10 7 2 1 33–10 +23 23
3. Tottenham 10 7 2 1 22–10 +12 23
4. Chelsea 9 6 1 2 15–10 +5 19
5. Manchester United 9 5 1 3 13–15 –2 16
6. Newcastle 10 3 6 1 17–9 +8 15
7. Brighton & Hove Albion 10 4 3 3 14–11 +3 15
8. Liverpool 9 3 4 2 21–12 +9 13
9. Brentford 10 3 4 3 18–17 +1 13
10. Crystal Palace 10 3 4 3 12–13 –1 13
11. Bournemouth 10 3 4 3 10–22 –12 13
12. Fulham 10 3 3 4 16–20 –4 12
13. West Ham 10 3 2 5 9–11 –2 11
14. Everton 10 2 4 4 8–11 –3 10
15. Leeds United 9 2 3 4 11–13 –2 9
16. Aston Villa 10 2 3 5 7–13 –6 9
17. Wolverhampton 11 2 3 6 5–14 –9 9
18. Southampton 10 2 2 6 9–18 –9 8
19. Nottingham Forest 11 1 3 7 7–23 –16 6
20. Leicester City 10 1 2 7 15–24 –9 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik