MU: teljesítették az utolsó kívánságát, 45 perccel később elhunyt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.15. 13:41
null
Teljesült Paddy Lawler utolsó kívánsága (Fotók: Facebook)
Megható, egyben nagyon szomorú történet látott napvilágot a Manchester United háza tájáról: hosszan tartó súlyos betegség után 73 esztendős korában meghalt Paddy Lawler, a klub egyik szurkolója, akinek az volt az utolsó kívánsága, hogy találkozhasson az első csapat néhány játékosával. Az álom beteljesülése után 45 perccel az idős úriember elhunyt.

 

Paddy Lawlernél 2012-ben diagnosztizáltak prosztatarákot, az orvosok ekkor néhány hónapot jósoltak neki, ám óriási akaraterejének köszönhetően még négy évet élt. A 73 esztendős szurkoló az utolsó napjaira már annyira legyengült, hogy alig bírt ébren maradni.

Unokája, Kayleigh Lawler érzékelte, nagypapája egyre rosszabb állapotban van, ezért szeptember 11-én kiírta a Facebookra, hogy szeretné teljesíteni az idős úriember utolsó kérését, ami nem volt más, mint találkozni az első csapat néhány játékosával.

A felhívás eljutott Robert Kilshaw-hoz, Jesse Lingard unokatestvéréhez is, aki egyből jelezte a Manchester United játékosának, hogy milyen kérésbe ütközött a közösségi oldalon.

Néhány nappal később Lingard, Marcus Rashford, Ashley Young és Timothy Fosu-Mensah saját autójával (!) érkezve megjelent Paddy Lawler wythenshaw-i otthonában, ahol fél órát töltöttek el, eközben közös fotót készítettek a beteg férfival, és több ajándéktárgyat is aláírtak.

A Manchester United négy futballistájának távozását követően 45 perccel Paddy Lawler elhunyt.

„Nyilvánvalóan nagyon-nagyon érzelmes pillanat volt mindannyiunk számára. Boldog vagyok, hogy sikerült neki örömöt szereznünk, és ezt a pillanatot elraktározhatta az emlékezetében” – mondta Kayleigh Lawler.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik