Blackpool: Rudolf Gergelyt hírbe hozták a klubbal, Adam a MU-hoz tart

Vágólapra másolva!
2011.05.26. 15:30
Címkék
Egy angol átigazolási pletykákkal foglalkozó honlap szerint az élvonaltól búcsúzó Blackpoolnál szóba került Rudolf Gergely szerződtetése.

Az angol élvonaltól vasárnap búcsúzó Blackpoolnál már a jövő csapatát tervezik, és az egyik, a klub nyári átigazolási terveivel foglalkozó honlap szerint Rudolf Gergely neve is felvetődött a lehetséges érkezők között, hamarosan fel is vehetik a kapcsolatot a magyar válogatott támadóval.

Mint ismeretes, Rudolf a most befejeződő szezont az olasz Genoánál kezdte, majd kölcsönbe a Barihoz került, amellyel kiesett a Serie A-ból. Azt még nem tudni, hogy kölcsönszerződése lejárta után mik a tervei vele a genovai vezetőknek. Rudolf egyébként jelenleg sérüléssel bajlódik, így kénytelen lesz kihagyni a magyar válogatott Luxemburg és San Marino elleni mérkőzését is.

A Blackpoolnál a lehetséges érkezők mellett a távozókkal kapcsolatban is megkezdődtek a találgatások, a 25 éves skót középpályás, Charlie Adam a hírek szerint a Manchester Unitedhez tart.

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
2 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
2 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
2 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
2 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
2 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
3 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
3 órája
Ezek is érdekelhetik