Arsenal: ugyanúgy vágják pofán magukat a meccseken

(S. D.)(S. D.)
2021.03.12. 13:26
null
Ceballos (balra) hibájából kapott gólt Arsenal Athénban, az Olympiakosz ellen (Fotó: AFP)
Bár az Arsenal labdarúgócsapata az idény első feléhez képest a másodikban már jobban teljesít, egészen elképesztő kapott gólok borzolják az „ágyús” szurkolók kedélyeit. Az együttes alapvetően hátulról, rövid passzokkal próbálja felépíteni a támadásait, viszont ez több alkalommal is csúnyán besül.

 

A csütörtöki, Olympiakosz elleni Európa-liga-találkozón már az első félidőben volt egy hatalmas hibája David Luiznak, aki a saját tizenhatosán belül eladta a labdát, abból azonban még nem született gól. A második játékrészben azonban Bernd Leno kockázatos passzánál Dani Ceballos veszített labdát, amit Juszef el-Arabi meglehetősen higgadtan használt ki. Az addig fölényben játszó, és idegenben vezető angol csapat így leadta az előnyét. Más kérdés, hogy ezúttal a mérkőzés végén két gólt is szerzett Mikel Arteta együttese, s így megnyugtató előnnyel várhatja a visszavágót.

 

A hétvégén azonban egy hasonló hiba két pontjába került az Arsenalnak a Premier League-ben. Ezúttal is Leno passzolt, a hibát azonban Granit Xhaka követte el, akinek az oldalpassza gyakorlatilag „flipperes” assziszt lett Chris Wood számára, akiről a labda a kapuba pattant. A Burnley ezzel a góllal egyenlített, s maradt is az 1–1-es eredmény a lefújásig.

 

Az említett két esetnél ki kell emelni, hogy a Burnley és az Olympiakosz letámadása sem számít elitnek, mégis megzavarták a londoniak labdakihozatalát. Természetesen többször is kifizetődő Mikel Arteta taktikája, ezeknek a kulcspozícióban elkövetett, végzetes hibáknak a számát azonban mindenképp csökkentenie kellene csapatának.

Legfrissebb hírek

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 23:03

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 18:50

Az Arsenal „segítheti” egyre közelebb a BL negatív rekordjához a Slaviát

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 12:22

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
2026.11.02. 09:32

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
2026.11.01. 21:16

Szoboszlai Dominik visszatért, de kikapott odahaza a Liverpool az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2026.11.01. 19:27

Iraola: Az Arsenal ellen magasabb szinten kell teljesítenünk

Angol labdarúgás
2026.11.01. 12:35