Arsenal: Özil sokat fejlődött, Bergkamp nyomdokaiba léphet Wenger szerint

Vágólapra másolva!
2016.11.05. 09:16
null
Özil triplázott a hét közben a Ludogorec ellen (Fotó: Action Images)
A Premier League-ben szereplő Arsenal menedzsere, Arsene Wenger úgy véli, Mesut Özil képes lehet olyan befolyással lenni az Arsenal történelmére, mint korábban Dennis Bergkamp.

Dennis Bergkamp az „Isten” becenevet kapta az Arsenal szurkolóitól – nem véletlenül. Az „ágyúsok” ikonikus alakja kétszer is duplázáshoz (a Premier League és az FA-kupa megnyerése – a szerző) segítette a klubot, alapembere volt a 2004-ben veretlen bajnokcsapatnak és tagja a 2006-os, BL-döntős gárdának. Senki másra nem jellemző meglátásai, pazar góljai és gólpasszai nem véletlenül tették a szurkolók egyik legnagyobb kedvencévé, a visszavonulása utáni években szobrot állítottak a tiszteletére az Emirates Stadion mellé.

Az elmúlt hetekben szenzációs formában futballozó Mesut Özilt egyre több drukker hasonlítja a holland legendához, annak ellenére, hogy a német mindössze negyedik évét kezdte meg a londoniaknál – szembe Bergkamp a klubnál eltöltött 11 esztendejével.

Az Arsenal menedzserét, Arsene Wengert is megkérdezték a két játékos hasonlóságáról, és bár a francia szakember szerint Özilnek még sokat kell letennie az asztalra, megvan az esélye annak, hogy Bergkamphoz hasonlóan ő is beírja magát a klub történelemkönyvébe.

„Megvan rá az esélye, amennyiben elkötelezett lesz – válaszolt Wenger arra a kérdésre, hogy Özil képes lehet-e hasonló befolyással bírni az Arsenal történelmére, mint korábban Bergkamp. – Dennis Bergkamp hosszú időn keresztül volt a klub játékosa, egészen 38 esztendős koráig itt játszott. Kívánom, hogy még legalább tíz évig csodálhassuk Özil játékát a klubnál. Ahhoz, hogy legendává válhass valahol, nagyon sokáig kell ott játszanod.”

Wenger ugyanakkor kijelentette, Özil sokat fejlődött azóta, hogy 2013-ban az Arsenalhoz igazolt a Real Madridtól.

„Özil a megfelelő korban van, sokkal érettebb most, mint korábban volt. A különbség az, hogy jobban koncentrál, emiatt pedig hatékonyabb tud lenni, ez a gólszerzésben is megnyilvánul. Amikor megérkezett, csak a játékra koncentrált, manapság azonban sokkal felkészültebb mentálisan” – mondta Wenger.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik