Kerkez Milos edzője elégedett a Bournemouth védelmével

2024.12.06. 09:25
Andoni Iraola elégedett Kerkez Milossal (Fotó: Getty Images)
Kerkez Milos edzője, Andoni Iraola elégedett az AFC Bournemouth labdarúgócsapatának védelmével. Úgy véli, a hátsó alakzat jelentősen hozzájárult a Tottenham Hotspur elleni 1–0-s bajnoki sikerhez.

A spanyol szakember szerint jól végezték a dolgukat a pályán csütörtökön, de volt néhány olyan pontja a mérkőzésnek, amely során keményen fel kellett lépniük a londoniak ellen.

„A védekezésben nyújtott teljesítményünk volt a legjobb, egyáltalán nem hagytunk nekik sok lehetőséget. A védelemben tényleg mindenki nagyon jól teljesített” – mondta a lefújás után Iraola, majd kiemelte a 19 éves Dean Huijsen teljesítményét is, aki a 17. percben szerzett találatával a klub legfiatalabb gólszerzője lett a Premier League-ben.

Iraola szerint a holland származású spanyol játékos kiemelkedően teljesített a védelemben, a labdával is magabiztos, valamint a 196 centiméteres magasságát jól lehet használni a rögzített helyzeteknél.

Kerkez, a magyar válogatott 21 éves védője – aki szombaton megszerezte első bajnoki gólját az AFC Bournemouth-ban – végigjátszotta a mérkőzést. A Bournemouth októberben 2–0-ra legyőzte az Arsenalt, és az utóbbi két meccsén is magabiztos teljesítményt nyújtott a Wolverhampton és a Tottenham ellen. Jelenleg 21 ponttal a tabella 9. helyén áll, vasárnap az Ipswich Town ellen lép pályára.

   
  1. Liverpool14112129–11+1835
  2. Chelsea1484231–15+1628
  3. Arsenal1484228–14+1428
  4. Manchester City1482425–19+626
  5. Brighton1465323–20+323
  6. Fulham1464421–19+222
  7. Nottingham Forest1464416–16022
  8. Aston Villa1464422–23–122
  9. Bournemouth1463521–19+221
10. Tottenham1462628–15+1320
11. Brentford1462627–26+120
12. Newcastle1455417–17020
13. Manchester United1454517–15+219
14. West Ham1443718–27–915
15. Everton1435614–21–714
16. Leicester City1434719–28–913
17. Crystal Palace1426612–18–612
18. Ipswich Town1416713–25–129
19. Wolverhampton1423922–36–149
20. Southampton14121111–30–195
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek

„Ha megtanul úgy lőni a fiam, mint te, nagyon elégedett leszek” – Bruno Fernandes Szoboszlainak

Angol labdarúgás
7 órája

Szoboszlai Dominik jobbhátvéd marad? A Liverpool edzőjének nincs ellenére

Angol labdarúgás
15 órája

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
2026.09.02. 13:40

A Manchester United sztárja alig hitte el, hogy fia Szoboszlaiért rajong

Angol labdarúgás
2026.09.02. 11:15

Ismét megdöntötte nyári költekezési rekordját a Premier League

Angol labdarúgás
2026.09.02. 09:52

A PSG-ből igazolt tizennyolc éves szélsőt az Aston Villa – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.09.01. 13:17

Kép: két régi jó barát – Erling Haaland Szoboszlai Dominikkal közös fotót posztolt

Angol labdarúgás
2026.09.01. 10:22

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
2026.08.31. 23:00