Fiókcsapataitól szerezte meg a brazil szélsőt a Manchester City

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.07.18. 19:48
Savinho a Manchester Cityben folytatja pályafutását (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) címvédő Manchester City hivatalos honlapján jelentette be, hogy 2029-ig szóló szerződést kötött a francia harmadosztályba kieső Troyes 20 éves brazil támadójával, a legutóbbi idényt a spanyol bajnokságban harmadikként záró Gironánál töltő Savinhóval.

Savinho (Sávio Moreira de Oliveira) 20 éves kora ellenére már két éve a Manchester City kötelékébe tartozik bizonyos értelemben, hiszen 2022-ben a brazil Atlético-MG-t elhagyva került az a City Football Club által irányított, akkor a francia másodosztályban szereplő Troyes-hoz.

A klub előbb a holland PSV Eindhovennek adta kölcsön Savinhót, aki aztán a mögöttünk hagyott idényt a spanyol bajnokságban végül harmadik helyre befutó Gironánál töltötte ugyancsak kölcsönben (a Girona szintén a City Football Group tagja), s elévülhetetlen érdemei voltak a katalán csapat remeklésében, hiszen 37 mérkőzésen kilenc gólig és tíz gólpasszig jutott.

Savinho teljesítményével a brazil válogatottat irányító Dorival Junior figyelmét is felkeltette, s ott volt az Egyesült Államokban rendezett Copa Américán is, ezt pedig góllal hálálta meg a Paraguay elleni, 4–1-re megnyert mérkőzésen.

„Nagyon boldog vagyok, hogy csatlakozhatok a Manchester Cityhez, a Premier League bajnokához, a klubvilágbajnokság győzteséhez. Mindenki tudja, hogy jelenleg ők a világ legjobb csapata, ezért nagyon izgalmas számomra, hogy itt lehetek. Izgatott vagyok, hogy megkapom a lehetőséget, hogy Pep Guardiola irányítása alatt dolgozhatok, aki a valaha volt egyik legjobb edző és egy olyan valaki, akiről tudom, hogy segíteni fog a fejlődésemben” – mondta új klubja honlapján az öt évre, 2029-ig aláíró 20 éves brazil szélső, aki a 26-os mezszámot kapta meg.

 

Legfrissebb hírek

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
12 órája

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
19 órája

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2026.11.03. 15:55

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.11.02. 23:04

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
2026.11.02. 14:50

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
2026.11.02. 09:32