PL: könnyűnek indult, de csak vért izzadva nyert a Villa a Luton otthonában

B. D. K.B. D. K.
2024.03.02. 20:37
Az Aston Villa végül győzelemmel távozhat (Fotó: Getty Images)
Az Aston Villa 3–2-re nyert a Luton Town otthonában az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 27. fordulójának szombati utolsó mérkőzésén.

Az Aston Villa egyértelmű esélyesnek számított a Luton Town otthonában, és eleinte nem is okozott csalódást a birminghami szurkolóknak. A 24. percig kellett várni az első gólra, ekkor Leon Bailey szögletét Ollie Watkins bólintotta a kapuba (0–1). A 38. percben az angol válogatott játékos másodszor is eredményes volt (a bajnokságban már tizenhatodszor!), Douglas Luiz remek passzát váltotta gólra. Találatát először les miatt nem adták meg, de a VAR-vizsgálat után már igen (0–2).

A Villa nagy fölényben játszott, a hazaiak először csupán a félidő hajrájában tudtak veszélyeztetni.

A szünet után feljebb tolta állásait a Luton, a játékrész közepén aztán az ide-oda pattogó labdát Tahith Chong juttatta közelről a kapuba (1–2).

Hat perccel később, a 72.-ben az egyenlítés is összejött! Egy oldalszabadrúgásra remek ütemben érkezett Carlton Morris, aki kapásból egalizált. Ez volt idénybeli nyolcadik találata a bajnokságban (2–2).

A Villa teljesen megzavarodott, a hazaiak pedig mentek a fordításért. A 85. percben Morris majdnem lemásolta a gólját, de ezúttal pontatlan volt, ráadásul lesről lőtt. 

Amikor már kezdtük volna elkönyveli, hogy pontokat hullajtanak a vendégek, a csereként beálló Moussa Diaby odavarázsolta a labdát a szintén a 79. percben beálló Lucas Digne fejére (2–3).

Az Aston Villa saját magának nehezítette meg a meccset, de végül elhozta a három pontot, és megerősítette negyedik helyét a tabellán. A Luton maradt a kiesőhelyen.

 

ANGOL PREMIER LEAGUE
27. FORDULÓ
Luton–Aston Villa 2–3 (Chong 66., Morris 72., ill. Watkins 24., 38., Digne 89.)
Korábban
Brentford–Chelsea 2–2 (Roerslev 50., Wissa 69., ill. Jackson 35., Disasi 83.)
Everton–West Ham United 1–3 (Beto 56., ill. Zouma 62., Soucek 90+1., E. Álvarez 90+6.)
Fulham–Brighton & Hove Albion 3–0 (H. Wilson 21., Muniz 32., Adama Traoré 90+1.)
Newcastle United–Wolverhampton Wanderers 3–0 (Isak 14., Gordon 33., Livramento 90+2.)
Tottenham Hotspur–Crystal Palace 3–1 (Werner 78., Romero 80., Szon Hung Min 88., ill. Eze 59.)
Nottingham Forest–Liverpool 0–1 (Núnez 90+9.)

VASÁRNAP
14.00: Burnley–AFC Bournemouth (Tv: Spíler1)
16.30: Manchester City–Manchester United (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

HÉTFŐN
21.00: Sheffield United–Arsenal (Tv: Match4)

AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

  1. Liverpool

27

19

6

2

64–25

+39

63

  2. Manchester City

26

18

5

3

59–26

+33

59

  3. Arsenal

26

18

4

4

62–23

+39

58

  4. Aston Villa

27

17

4

6

59–37

+22

55

  5. Tottenham

26

15

5

6

55–39

+16

50

  6. Manchester United

26

14

2

10

36–36

    0

44

  7. West Ham

27

12

6

9

43–47

  –4

42

  8. Newcastle

27

12

4

11

57–45

+12

40

  9. Brighton & Hove A.

27

10

9

8

49–44

  +5

39

10. Wolverhampton

27

11

5

11

40–43

  –3

38

11. Chelsea

26

10

6

10

44–43

  +1

36

12. Fulham

27

10

5

12

39–42

  –3

35

13. Bournemouth

25

7

7

11

33–47

–14

28

14. Crystal Palace

27

7

7

13

32–47

–15

28

15. Brentford

27

7

5

15

39–50

–11

26

16. Everton

27

8

7

12

29–37

  –8

25

17. Nottingham Forest

27

6

6

15

34–49

–15

24

18. Luton Town

26

5

5

16

37–54

–17

20

19. Burnley

26

3

4

19

25–58

–33

13

20. Sheffield United

26

3

4

19

22–66

–44

13

Pontlevonások: Everton 6 pont

 

 

Legfrissebb hírek

Kerkez gólt szerzett, de a Liverpool kikapott a Brightontól

Angol labdarúgás
14 órája

Csaknem ezer évre kibérelte stadionját a Millwall FC

Angol labdarúgás
17 órája

Tóth Alex: Mindennap készen állok a bevetésre

Légiósok
23 órája

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
2026.03.20. 22:58

Lewis Hamilton sikerei is motiválták Tóth Alexet

Légiósok
2026.03.19. 09:55

Alisson visszatért a Liverpoolba, hosszabbított és a BL-re összpontosít

Angol labdarúgás
2026.03.17. 09:41

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.17. 09:00

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
2026.03.16. 23:04
Ezek is érdekelhetik