PL: az Arsenal szóban már megegyezett a Cityvel Jesusról – sajtóhír

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.25. 09:51
null
Gabriel Jesusról szóban már megállapodott az Arsenal és a Manchester City (Fotó: Getty Images)
A Sky Sports értesülései szerint az angol labdarúgó bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal és Manchester City szóban már mindenben megegyezett Gabriel Jesus klubváltása kapcsán, de az észak-londoniaknak a személyes feltételekről még meg kell állapodniuk a 25 éves brazil támadóval.

A portál kiemelte, hogy az Arsenal az elmúlt fél évben többször is egyeztetett Gabriel Jesus ügynökével, Marcello Pettinatival, hogy nyáron megszerezze a csatárt, aki korábban jelezte, hogy szívesen dolgozna újra együtt Mikel Artetával, akitől rengeteg tanácsot kapott, mikor még a City asszisztensedzőjeként dolgozott a spanyol szakember.

Az „ágyúsoknak” egyébként nagy szükségük van egy klasszikus csatárra, hiszen az idény végén lejárt a Lyonhoz hatatérő francia Alexandre Lacazette szerződése, míg a gaboni Pierre-Emerick Aubameyang az FC Barcelonához igazolt.

„Gabriel Jesus olyan játékos, akiben rengeteg tehetség és potenciál lakozik, de többet kell játszania, hogy magabiztos legyen. Pep Guardiola előszeretettel rotálja a csapatát, de úgy gondolom, Gabriel Jesus akkor tudja a legjobbját nyújtani, amikor motivált és kiegyensúlyozottan játszhat” – fogalmazott a brazil csatárról honfitársa, Zé Roberto a Sky Sportsnak, amely Jesus mellett arról is írt, hogy az Arsenal egy másik brazilt is kinézett magának és szeretné megszerezni a Leeds támadóját, Raphinhát is.

 

Legfrissebb hírek

Az Arsenal ajánlatot tett a Sportingnak Gyökeresért – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.14. 17:45

Az Aranycsapat ihlette a Chelsea új idegenbeli mezét

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:46

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34

A Manchester City bejelentette Reijnders érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.11. 10:32

A Manchester City szerződtette Rayan Cherkit – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.10. 20:12

Ezért akadtak el a tárgyalások a Liverpool és a Leverkusen között Wirtz ügyében

Angol labdarúgás
2025.06.10. 14:14

Megvan az egyezség, a City és a Lyon megállapodott Cherki átigazolásáról

Angol labdarúgás
2025.06.09. 14:29

Öt játékos távozását jelentette be a West Ham United

Angol labdarúgás
2025.06.09. 13:44
Ezek is érdekelhetik