Arsenal: a német védő nem lehet ott az FA-kupa döntőjében

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.25. 11:30
null
Mustafi combizma múlt szombaton, a Manchester City elleni FA-kupa-elődöntőben sérült meg (Fotó: AFP)
Shkodran Mustafi sérülése miatt már nem léphet pályára ebben a szezonban az Arsenal hátralévő mérkőzésein, így kénytelen kihagyni a labdarúgó FA-kupa jövő szombati döntőjét is.

A 28 éves német belső védőről a londoni klub a honlapján közölte: Mustafi combizma múlt szombaton, a Manchester City elleni FA-kupa-elődöntőben sérült meg – a 87. percben cserélték le –, és az idény hátralévő részében emiatt már nem számíthat rá a szakmai stáb.

Az Arsenalnak még két találkozója maradt hátra: vasárnap a bajnokság utolsó fordulójában a Watfordot fogadja, majd jövő szombaton a Wembleyben az FA-kupa döntőjében a Chelsea-vel mérkőzik meg.

Mustafi a szezon második felében biztos kezdőjátékosnak számított az Arsenalban, a Premier League-ben a legutóbbi 15 fordulóban 12-szer kezdőként lépett pályára.

Legfrissebb hírek

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
1 órája

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Utolsó meccsét is megnyerte, így nyolc győzelemmel, hibátlanul nyerte meg a BL-alapszakaszt az Arsenal

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:08

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

„Nagyon büszke vagyok a csapatra” – Mikel Arteta az Inter elleni győzelem után

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 09:55

Gabriel Jesus duplázott az Inter ellen, az Arsenal hét meccs után is hibátlan a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:00

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37
Ezek is érdekelhetik