PL: koronavírus ide vagy oda, Arteta munkában maradt

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.03.15. 07:46
null
Mikel Arteta továbbra is dolgozik, igaz csak a számítógép mellől (Fotó: AFP)
Mikel Arteta, az Arsenal vezetőedzője az egyik első személy volt a Premier League-ben, akiről hivatalosan is megerősítették, hogy elkapta a koronavírust. Ám ez nem állítja meg a munkában, mint felesége Instagram-beszámolójából kiderült, a férje otthon is elemzéseket készít, edzésterveken és taktikákon dolgozik. Mint Lorena Bernal elmondta, ha nem a koronavírusról lenne szó, még a pálya mellett is simán ott lenne ilyen tünetekkel.

 

Az Arsenal csütörtökön erősítette meg, hogy Arteta is elkapta a koronavírust, azóta viszont már maga a tréner is jelentkezett, a Twitteren közzétett üzenetben mondott köszönetet a bátorító szavakért és a jókívánságokért. Megjegyezve, hogy jól érzi magát, nincsenek súlyos tünetei és azt kívánja, minél kevesebben fertőződjenek meg.

Most a felesége, az egykori spanyol szépségkirálynő, Lorena Bernal az Instagramon számolt be férje hogylétéről a követőik számára. Elárulta, férje továbbra is jól érzi magát, mint a videóból kiderül, még a pálya mellett is simán ott lenne ilyen tünetekkel, ha nem a koronavírusról lenne szó.

„Tudom, sokakat érdekel, hogy mi a helyzet. A férjem rendben van, jól érzi magát. Az igazság az, hogy ilyen tünetekkel normál esetben egy percre sem állt volna meg, még mindig a pálya mellett lenne.”

Bernal elárulta, Arteta jelenleg is dolgozik, meccseket néz, elemez, taktikákról, edzéstervekről értekezik a kollégáival, és összességében azon munkálkodnak, hogy a Premier League kényszerű leállása után minél zökkenőmentesebben térjenek vissza a játékosok és a szakemberek is a meccsrutinba.

Legfrissebb hírek

Hivatalos: Kerkez Milos a 6-os, Pécsi Ármin a 41-es mezszámot kapta Liverpoolban

Angol labdarúgás
11 órája

Felkészülés: hatalmas baklövés okozta az Arsenal vesztét a Tottenham ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:59

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Premier League: visszatért a Cityhez a legnagyobb angol kapustehetség

Angol labdarúgás
2025.07.29. 20:47

Az Arsenal ötgólos meccsen győzött a Newcastle ellen Szingapúrban

Angol labdarúgás
2025.07.27. 15:49

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:11

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12
Ezek is érdekelhetik