Arsenal: véget ért a móka, távozik Emery – hivatalos

H. K.H. K.
2019.11.29. 11:12
null
Véget ért az Emery-korszak az Arsenalnál (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal a hivatalos honlapján jelentette be, hogy „közös megegyezéssel” távozik Unai Emery menedzser.

 

Az „ágyúsok” háza táján hetek óta hallani lehetett az Emery jövőjével kapcsolatos pletykákról, miután az Arsenal rendre siralmasan teljesít, a csütörtök esti, Frankfurttól elszenvedett 2–1-es vereség után pedig már sorozatban hetedik tétmérkőzésén maradt nyeretlen – a gárda 13 forduló után 18 pontjával mindössze a nyolcadik a Premier League-ben, míg az El-ben a csoportkör utolsó fordulója dönt arról, hogy továbbjut-e a kieséses szakaszba.

A szurkolók egyöntetűen Emery eltávolítása mellett kardoskodtak, a zsinórban érkező rossz eredmények után pedig betelt a pohár a klub vezetőségénél, amely pénteken a hivatalos honlapján tudatta, hogy véget ért az Emery-éra az Arsenalnál, s közös megegyezéssel távozik a 48 esztendős tréner, miután „az eredmények és a mutatott játék sem felel meg az elvárásoknak”.

Az alakulat beszámolója szerint megbízott menedzserként az eddig segédedzőként tevékenykedő Fredrik Ljungberg látja majd el a feladatokat – mint olvasható, a vezetőség lázasan keresi Emery utódját.


Emery 2018 nyarán, Arsene Wenger utódjaként vette át az Arsenal menedzselését, amellyel az előző idényben ugyan Európa-liga-döntőig jutott, ám abban a Chelsea-től kikaptak, míg a bajnokságban az ötödikek lettek.

Legfrissebb hírek

A Liverpool edzője elárulta, Szoboszlainak a korábbi sérülése újult ki

Angol labdarúgás
4 órája

Lejtmenetben a Newcastle, a nyári szerzemény góljával nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
4 órája

Haaland duplázott, a Man. City tovább menetel a Premier League-ben

Angol labdarúgás
6 órája

Szoboszlait le kellett cserélni, az emberelőnyben játszó Liverpool fordított és nyert a Brentford ellen

Angol labdarúgás
7 órája

Pedro Neto duplázott, a Chelsea véget vetett az Everton veretlenségének

Angol labdarúgás
9 órája

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpool kezdőcsapatába

Angol labdarúgás
10 órája

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool FC könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
2026.10.16. 16:05

Megműtötték a Chelsea csapatkapitányát, három hónapra kidőlt

Angol labdarúgás
2026.10.16. 13:45