Kamada Daicsi duplájával fordított az Eintracht az Arsenal otthonában

HARMATH ÁKOSHARMATH ÁKOS
Vágólapra másolva!
2019.11.28. 20:58
null
Kamada (jobbra) első góljait szerezte az El-ben (Fotó: uefa.com)
Az Európa-liga F-csoportjában a csoportkör 5. fordulójában az Eintracht Frankfurt az első félidőben ugyan egygólos hátrányba került az Arsenal ellen Londonban, ám a másodikban a japán Kamada Daicsi két góljával fordítani tudott, és győzött.

 

Az Arsenal azzal a tudattal léphetett pályára, hogy ha győz, biztosan továbbjut, és tulajdonképpen ebben a szellemben is futballozott a megilletődött Frankfurt ellen, amely kaput eltaláló lövés nélkül hozta le az első játékrészt. Az Arsenal viszont ötször is eltalálta a kaput, és az első félidő ráadásában Aubameyang lövésével meg is szerezte a vezetést.

A szünetet követően aztán nemcsak térfelet cseréltek a csapatok, hanem a jelek szerint hozzáállást is. A Frankfurt 20 perc alatt ledolgozta a hátrányát, de meg is fordította a mérkőzés állását: Kamada Daicsi az 55. és a 64. percben is szép lövéssel talált be. 1–2

Ezzel az Eintracht több mint ötven év után tudott Angliában újra nemzetközi kupameccset nyerni – a Vásárvárosok Kupája 1966–67-es kiírásában a Burnley otthonában győzött legutóbb.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ

F-CSOPORT
Vitória SC (portugál)–Standard Liege (belga) 1–1

Arsenal (angol)–Eintracht Frankfurt (német) 1–2

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Arsenal 5 3 1 1 12–5 +7 10
2. Eintracht Frankfurt 5 3
2 6–7 –1 9
3. Standard Liège 5 2 1 2 6–8 –2 7
4. Vitória Guimaraes 5 2 3 4–8 –4 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik