Tottenham: belga válogatott szélső „nagyker áron”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.21. 15:37
null
Chadli lendületes játékát az angol élvonalban kamatoztathatja a jövőben (Fotó: Reuters)
Belga források egybehangzó értesülései szerint a Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspur 7 millió euróért átigazolta a Twente marokkói-belga szélsőjét, Nacer Chadlit.

Ha a szerződtetés tényét a felek hivatalosan is megerősítik, Chadli csatlakozhat a szintén belga Jan Vertonghenhez és Mousa Dembéléhez a BL-ről idén hajszállal lemaradó klubnál. A Tottenham a 7 millió eurós vételárral nagy sikert könyvelhetett el, hiszen a Twente korábban kijelentette, 9 millió alatt nem hajlandó megválni a 23 éves, mindkét szélen bevethető, tizenötszörös belga (és egyszeres marokkói) válogatott támadótól, aki a holland bajnokság 2012–2013-as kiírásában 26 mérkőzésen lépett pályára, és a 12 gólja mellett 5 gólpasszt is kiosztott. A L'Équipe információi szerint Chadli ötéves megállapodást írhat alá, ha sikerrel átesik az orvosi vizsgálatokon.

Nem csupán a vételi, de az eladás fronton is zajlik az élet a Spursnél, a Real Madrid állítólag 100 millió eurós ajánlattal kínálta meg az észak-londoni klub vezetőségét, miközben a Manchester United is kész lenne komoly áldozatokat hozni a Premier League tavalyi legjobbjának megszerzéséért.

Szintén Spanyolországból érkező hír, hogy André Villas-Boas vezetőedző – miután kénytelen volt feladni Christian Benteke Tottenham-mezben szerzendő góljairól szőtt álmait – Roberto Soldadóval, a Valencia csatárával erősítené meg a támadósorát. A spanyol válogatott csatár kivásárlási árát 28 millió euróban határozták meg, a Spurs első körben 21 millióval próbálkozott. Soldado sorsa 48 órán belül eldőlhet.

Legfrissebb hírek

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
19 órája

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
21 órája

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.29. 15:10

Spanyol bajnok lett Nathan Reuversszel a Valencia kosárlabdacsapata

Kosárlabda
2026.06.25. 10:02

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08

Takács-Kiss Virág: A legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy eljutok idáig

Kosárlabda
2026.06.19. 07:21

Európa-liga: a Ferencvárosra a holland Twente várhat a 2. fordulóban

Európa-liga
2026.06.17. 13:12

TCR World Tour: Michelisz negyedik lett a harmadik spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
2026.06.14. 19:36
Ezek is érdekelhetik