Ricardo Carvalhónak nyolc hetet kell kihagynia hátsérülés miatt

Vágólapra másolva!
2007.11.14. 12:29
Ricardo Carvalhóra (képünkön), az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Chelsea középső védőjére nyolc hetes kihagyás vár, hiszen a portugál játékos a londoniak vasárnapi, Everton elleni mérkőzésén hátsérülést szenvedett.
Henrique Jones, a portugál labdarúgó-válogatott edzője megvizsgálta Carvalhót, és rögtön kijelentette, hogy a védőnek ki kell hagynia az Örményország és a Finnország elleni Európa-bajnoki selejtezőt.

„Nem súlyos a sérülése, azonban mintegy nyolc hétig pihentetnie kellene” - nyilatkozta Hernandez.

A klasszis hátvéd esete egy újabb kellemetlen veszteség a Chelsea-nek, hiszen a londoniak menedzsere, Avram Grant a portugál mellett nem számíthat Petr Cechre, John Terryre és Paulo Ferreirára sem.

Az izraeli szakember számára némi vigaszt jelenthet azonban az, hogy Ashley Cole bokasérülés után újra egészséges.

A portugál csapat jelenleg a második helyen áll az Európa-bajnoki selejtezők A csoportjában egy ponttal az éllovas Lengyelország mögött, és hárommal a húsz pontos Szerbia, és Finnország előtt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik