Anglia: Priskin Tamás úgy érzi, jó formában van

Vágólapra másolva!
2007.08.03. 09:53
Címkék
Priskin Tamás, az angol másodosztályú Watford labdarúgócapatának 20 éves támadója (képünkön balra) kezdőként 82 percet játszott csapata Milton Keynes elleni, gól nélküli döntetlennel végződő összecsapásán.

„Jó formában érzem magam, ezen a meccsen is több helyzetet sikerült kialakítani” – mondta a válogatott csatár.

„Biztató, hogy mind az öt eddigi felkészülési mérkőzésen az első perctől a pályán voltam, így vélhetően a bajnokságban is kezdőként számít rám az edző. A célunk a feljutás kiharcolása, ami nem is tűnik elérhetetlennek, hiszen a keret erősödött a nyáron.”

További angliai hír, hogy több mint negyedórát futballozott az angol élvonalban szereplő Aston Villában a Stoke City elleni felkészülési mérkőzésen Stieber Zoltán, a londoniak 19 éves magyar középpályása.

A Villa következő barátságos találkozóját szombaton játssza a Filkor Attilát is foglalkoztató Internazionaléval.
Legfrissebb hírek

Váradi Benedek: Magunknak is bizonyítani akartunk

Kosárlabda
23 perce

Vadnai Jonatán: Kitisztult fejjel kellett folytatnom

Egyéb egyéni
45 perce

Kiütötték a Santost, a volt szövetségi kapitány vigasztalta a síró Neymart

Minden más foci
1 órája

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
1 órája

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
7 órája

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Videoton mérkőzés az NB II-ben, Sinner–Alcaraz döntő Cincinnatiben

Minden más foci
8 órája

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik