Anglia: Andy Cole-t az idény végéig a Birminghamnek adták kölcsön

2007.03.21. 17:50
Címkék
A szezon végéig kölcsonszerződéssel leigazolta a másodosztályú Birmingham City az élvonalbeli Portsmouth együttesétől Andy Cole-t (képünkön). A 35 éves, veterán csatár csak ötször lépett pályára kezdőként a Pompeyban, amióta 2006 augusztusában 500 ezer fontért megvették a Manchester Citytől.

Steve Bruce, a Birmingham City jelenlegi vezetőedzője annak idején még Cole csapattársa volt a Mannchester Unitednél, így az üzlet nem véletlenül jött létre.

Bruce szerint a volt válogatott támadó segíthet a csapatnak visszakerülni az élvonalba.

„Andy átsegíthet bennünket a célvonalon. Az első osztályú tagságért nagyon kemény küzdelem folyik” – fogalmazott Bruce.

„A Unitednél együtt játszottunk, és még ha régen volt is, azt mondhatom, hogy ő igazi profi, aki nagyon odafigyel magára. Nekünk most elöl nagyon fiatal futballistáink vannak, s bár Cameron Jerome-ban, DJ Campbellben és Nicklas Bendtnerben nagy lehetőségek rejlenek, kell a tapasztalat.”

Steve Bruce és Andy Cole 1995 januárja és 1996 májusa között szerepelt együtt a Manchester United színeiben.
Legfrissebb hírek

Ha június 29. és futball-vb, akkor Pelé, Maradona, Hakan Sükür és egy amerikai csoda

Foci vb 2026
12 perce

Brazília, Németország és Hollandia is klasszikus színekben – a mai mezek

Foci vb 2026
27 perce

A nap, amelyik örökre összeköti Maradonát és Pelét

Minden más foci
34 perce

Lisztes Krisztiánt erre az idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
36 perce

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
54 perce

Wimbledon: Chwalinskának meccslabdája volt, amikor megsérült, és végül kiesett az első fordulóban

Tenisz
55 perce

Nem vesztegette az időt, Szongoth Domán máris Amerikába utazott

Jégkorong
1 órája

A Győri fivérek távoztak a Ferencvárostól és Győrbe igazoltak

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik