NHL: először nyert a Pittsburgh, a Montreal klubrekordot döntött

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.16. 06:57
null
Carey Price kapusnak sokat köszönhetett a Montreal (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának legutóbbi játéknapján a Keleti főcsoport éllovasa, a Montreal Canadiens hazai közönség előtt 3–0-ra megverte a New York Rangers együttesét, és fennállása óta először kezdte öt győzelemmel a szezont. A Pittsburgh az Ottawa legyőzésével könyvelte el idénybeli első sikerét, míg a címvédő Chicago négyet kapott Washingtonban.

 

A négy idegenbeli sikerrel kezdő Montreal Canadiens a 25 védést bemutató Carey Price vezérletével első hazai meccsét is megnyerte, a New York Rangers ellen 3–0-ra megnyert mérkőzésen Tomás Fleischmann gólt és asszisztot jegyzett. A kanadai csapat története során először kezdte öt győzelemmel a szezont. A Canadiens drukkerei számára bizakodásra adhat okot, hogy az eddigi három alkalommal (1955–1956, 1970–1971, 1977–1978), amikor kedvenceik négy sikerrel rajtoltak, mindannyiszor megnyerték a Stanley-kupát.

A Pittsburgh Penguins attól még messze állt, hogy fennállása legrosszabb idényrajtját jegyezze, de az Ottawa Senators elleni sikernek köszönhetően biztos, hogy nem esik meg vele ez a csúfság. A Pingvinek a negyedik meccsükön az első győzelmüket aratták, a második harmad elején Jevgenyij Malkin és Daniel Sprong is betalált, míg Marc-André Fluery pályafutása 39. kapott gól nélküli meccsén van túl.

A címvédő Chicago Blackhawks simán kikapott a Washington Capitalstól, a Tampa Bay Lightning egymás után a második hazai találkozóját veszítette el, míg az eddig hibátlan csapatok összecsapásán a Minnesota Wild egy góllal nyert az Arizona Coyotes vendégeként.

NHL, ALAPSZAKASZ
New York Islanders
–Nashville Predators 4–3 (0–1, 2–1, 2–1)
Pittsburgh Penguins–Ottawa Senators 2–0 (0–0, 2–0, 0–0)
Washington Capitals–Chicago Blackhawks 4–1 (1–0, 1–0, 2–1)
Florida Panthers–Buffalo Sabres 3–2 (2–0, 0–1, 1–1)
Montreal Canadiens–New York Rangers 3–0 (0–0, 1–0, 2–0)
Tampa Bay Lightning–Dallas Stars 3–5 (1–2, 0–2, 2–1)
Edmonton Oilers–St. Louis Blues 2–4 (1–1, 0–1, 1–2)
Arizona Coyotes–Minnesota Wild 3–4 (0–2, 2–2, 1–0)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik