Férfi vízi ob I: a Szolnok 3 góllal volt jobb a Honvédnál, nyert a Szentes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.06. 21:35
A Szolnok hazai környezetben 14–11-re legyőzte a Honvédot a férfi vízilabda ob I szerdai játéknapján. Kis Gábor négy góllal vette ki részét a sikerből.

A Szolnok október végi Bajnokok Ligája-selejtezője miatt szerdán kellett pótolni a hetedik fordulóról elhalasztott Honvéd elleni rangadót. Ráadásul a fővárosi csapat a férfi vízilabda-bajnokság három veretlen csapatának egyikeként érkezett Szolnokra, ám a hazaiak válogatott balkezese, Vámos Márton egy felső sarkossal hamar tudatosította, hogy ez nem marad így sokáig. A folytatásban szép számmal potyogtak a gólok, bár a Szolnok mindig vezetett, egy percig sem nyugodhatott meg, mert a vendégek is jól játszottak. A nagyszünet után a japán Kodzsi Takej tartotta versenyben a Honvédot, labdái rendre utat találtak Lévai Márton kapujába.

Jó iramú volt a meccs, sokat úsztak a játékosok, a bírók pedig számos kiállítást ítéltek, különösen a hazaiak ellen, és ezt Kovács István jó néhányszor szóvá is tette. A záró felvonásban 11–7 után 12–10-re zárkóztak fel a vendégek, ám mielőtt még reménykedhettek volna a jó eredményben, Kis Gábor és Zsivko Gocics találatával a Szolnok biztossá tette győzelmét, amivel egyúttal odalett a Honvéd veretlensége.

„Tudtuk, hogy komolyan kell venni a Honvédot, mert megtréfálhat bennünket – mondta a lefújás után Török Béla, a szolnokiak játékosa. – Mi azonban odatettük magunkat. Feltűnően sok kiállítást ítéltek a játékvezetők, de úgy gondolom, nem fenyegette veszély a győzelmünket. Most már irány Rijeka, ahol a Bajnokok Ligájában az évad egyik legfontosabb mérkőzése következik."


FÉRFI VÍZILABDA OB I
7. FORDULÓ
SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP–RACIONET-HONVÉD 14–11 (4–2, 1–1, 5–4, 4–4)
Szolnok, 300 néző. V: Petik András, Csanádi
SZOLNOK: LÉVAI – SZ. MITROVICS 4, Hosnyánszky 2, Jansik D., KIS G. 3, Vámos 2, Gocics 2. Csere: Török B., Pásztor, Hangay Z., Vörös 1, Tóth P. Szakmai igazgató: Kovács István
HONVÉD: Gergely – KODZSI 4, Kovács P. 2, Szőke 1, Steinmetz B. 1, Kiss G., Fülöp. Csere: Mátyás, Simon R., TÓTH BENDEGÚZ 1, Boros 2, Illés S. Edző: Vad Lajos
Gól – emberelőnyből: 12/6, ill. 16/6
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Jansik D. (18. p.), Simon R. (21. p.)
Sárga lap: Kovács István (24. p.)
MESTERMÉRLEG
Kovács István: – Fontos meccs volt, sok kiállítást ítéltek ellenünk. Megfosztottuk a Honvédot a veretlenségétől.
Vad Lajos: – A körülmények ellenére jól helytálltunk, egy ember helyében nagyon szégyellném magam.

OSC-ÚJBUDA–VALDOR-SZENTES 9–12 (3–5, 1–2, 3–4, 2–1)
Nyéki uszoda, 80 néző. V: Mucskai, Marjay Zs.
OSC: Áts – Tóth Z. 1, KORÉNYI B. 3, Simon A., Regős, Gyárfás, Suti 1. Csere: Tiba 1, Császár Gy. 2, Deutsch 1, Balla, Szentesi Á., Jávor. Edző: Becsey Péter
SZENTES: Horváth T. – MARTIN 3, Kiss Gy. 1, Németh D. 1, Hegedűs I. 1, NAGY M. 1, Kistamás 1. Csere: Szabó L., Józsa 1, Keresztes I., Hegedűs B. 1, PELLEI 2, Werner. Edző: Fülöp Tibor
Gól – emberelőnyből: 13/2, ill. 6/4
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 1/1
Kipontozódott: Szabó L. (14. p.), Simon A. (23. p.)
MESTERMÉRLEG
Becsey Péter: – A sebzett vad mindig veszélyes ellenfél, ezúttal is bebizonyosodott. A Szentes remekül játszott, mi pocsékul lőttük az emberelőnyöket. Amíg nem tudunk csapatként játszani, nem fogjuk megnyerni a mérkőzéseinket. Persze egy ilyen vereség az én felelősségem is.
Fülöp Tibor: – Nagy dolognak tartom, hogy egy rossz széria után ilyen magabiztos győzelmet tudtunk aratni. Remélem, megháláltuk a klub eddigi türelmét, és a jövőben is hasonló játékot nyújtunk majd a fontos mérkőzéseken.

AZ ÁLLÁS
1. ZF-Eger 8 8 126– 62 +64 24
2. Szolnoki Dózsa-Közgép VSC 8 7 1 93– 64 +29 21
3. A-Híd Szeged 8 6 1 1 115– 59 +56 19
4. RacioNet Honvéd 8 6 1 1 102– 69 +33 19
5. PVSK-Füszért 8 4 1 3 79– 78 +1 13
6. BVSC-Zugló 8 4 4 96– 87 +9 12
7. Széchenyi Bank-FTC 8 3 1 4 83– 68 +15 10
8. Debrecen 7 3 1 3 74– 64 +10 10
9. OSC Újbuda 8 3 5 81– 88 –7 9
10. Teva-Vasas 7 2 2 3 67– 63 +4 8
11. Kaposvári VK 8 2 6 70–100 –30 6
12. KSI SE 8 2 6 69–106 –37 6
13. Valdor-Szentes 8 1 1 6 62–119 –57 4
14. Ybl Waterpolo Club 8 8 63–153 –90 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik