Férfibajnoki beharangozónk harmadik részében az elmúlt idény arany- és ezüstérmesére, a Honvédra és Vasasra nagy veszélyt jelentő négy gárdáról, a Szegedről, az Egerről, az FTC-ről és az Újpestről írunk.
Fél nyolckor nyitották ki a kapukat nem este, hanem reggel. Ilyenkor viszonylag ritkán indul az ember sporteseményre, ám az a nap, 1953. augusztus 20-a egészen különleges élményeket tartogatott.
Éppen nyolc órakor megdörrent a hazai tábor. "A Deb-re-cen és Debrecen! skandálták szakadatlanul az ultrák. Majdnem megtelt a pici debreceni stadion, hiszen a szurkolók hasonló játékot és eredményt vártak, mint egy hete a Haladás ellen.
Csodálatos idő, csaknem telt ház, nagy tét: mi legyen jó meccs, ha nem a DebrecenÚjpest. Pláne, hogy most aztán mindkét csapatnak ki kellett tennie magáért, hiszen könnyen elképzelhető volt, hogy ebben a bajnokságban ez lesz az utolsó éles mérkőzésük, hiszen ők ketten csatáztak az UEFA-kupa-indulásra jogosító helyezésért.
Némi különbség felfedezhető a Debrecen és a Sopron elmúlt fordulóbeli eredményessége között, hiszen amíg a Loki két tizenegyes elszórakozása mellett is egy laza hatossal zavarta haza a sereghajtó Békéscsabát (emlékezhetünk, a lilák szurkolói a csapat buszán torolták meg, hogy a játékosok bevitték őket a Nagyerdőbe&), a Matáv hatvan percnyi emberelőny után is csak mínusz háromra tudott végezni Újpesten.