Csak helyzetekig jutott a Loki

KIRIPOLSZKY TAMÁS, KUN ZOLTÁNKIRIPOLSZKY TAMÁS, KUN ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2003.08.09. 23:52
Címkék
Éppen nyolc órakor megdörrent a hazai tábor. "A Deb-re-cen és Debrecen!  skandálták szakadatlanul az ultrák. Majdnem megtelt a pici debreceni stadion, hiszen a szurkolók hasonló játékot és eredményt vártak, mint egy hete a Haladás ellen.
Akkor az első félidő káprázatosra sikeredett, a Loki nagy szorgalommal rúgta a gólokat, ám a szünet után kissé könynyedebben vette a meccset, így a szombathelyi csapat megúszta még komolyabb verés nélkül. Ugyanakkor a Sopron is brillírozott, a Megyeri úton verte simán az Újpestet, úgyhogy két jókedvű alakulat készülhetett a szombat esti randevúra.
Bár aligha tévedünk nagyot, hogy a debreceniek már nem csak a Sopronnal, hanem az Ekranas együttesével is álmodtak. Csütörtökön ugyanis UEFA-kupa-selejtező vár Szentes Lázár csapatára, és ez esetben természetesen csakis a továbbjutás elfogadható. Afelől sincs kétségünk, hogy egy kedvező litvániai eredmény után a visszavágón telt ház lesz, ami nagyon jó. Ami meg nagyon rossz, hogy itt a telt ház is hétezer embert jelent. Ez pedig elég kétségbeejtő, mert itt van előttünk az utóbbi évtized talán legnagyobbat fejlődő városa, ahol csillog-villog minden, a futballcsapat pedig még mindig az osztrák körzeti bajnoksághoz illő pályán játszik. Úgyhogy Debrecennek normális stadion kell, az nem is lehet kérdés – mert pláne szűken lennénk, ha a Loki valóban igazolná az előzetes számításokat, és komoly harcban lesz az aranyért…
A soproni szurkolók efféle terveket egyelőre álmaikban szőhetnek, a vendégcsapat mégis jobb helyzetben van a Debrecennél: Sopronban ugyanis hamarosan elkészül a stadion, szép kis lelátóval, világítással, kiszolgáló épületekkel. Igaz, így már vége lesz egy soproni csúcsnak, elvégre tavaly a Káposztás utcában regisztráltak legtöbbször telt házat, amikor az átalakítások miatt csak 1500-an mehettek be a létesítménybe…
Kétség sem fér hozzá, azért ez a Sopron jóval több nézőt érdemel, hiszen idegenben is nagyon jól futballozik. Hogy az újpesti sikere nem véletlen volt, az néhány perc után kiderült, mert Pintér Attila együttese vállalta a bátor játékot, és fölénybe került a meglepően sokat hibázó Debrecennel szemben. A hazaiak képtelenek voltak igazi helyzetet összehozni, Milinte Áprád végigunatkozhatta az első félidőt. A debreceniek közül egyedül Éger László rúghatott volna gólt, de szerencséjére még idejében szerelni tudta magát, és az oldalvonalon túlra kanalazta a lábáról a saját kapujába tartó labdát.
Még annyi megjegyzés: utóbbi mondatba az első 45 perc valamennyi izgalmas eseményét belesűrítettük…
A szünetben nem lehetett könnyű Szentes Lázár dolga, ám úgy tűnt, hatott a fejmosás, hiszen a Debrecen valamivel aktívabban kezdte a második félidőt. Fájdalom, mindez csak egyetlen helyzetben realizálódott, és a következő percek megint csak elég gyenge mezőnyjátékkal teltek. A Sopron ügyesen védekezett, visszahúzódott saját térfelére, ám ott játékosai nem
Marius Sumudicától (jobbra) ezúttal hiába várták a gólt a lelkes debreceni szurkolók (Fotók: Czeglédi Zsolt)
Marius Sumudicától (jobbra) ezúttal hiába várták a gólt a lelkes debreceni szurkolók (Fotók: Czeglédi Zsolt)
Marius Sumudicától (jobbra) ezúttal hiába várták a gólt a lelkes debreceni szurkolók (Fotók: Czeglédi Zsolt)
ismertek elveszett labdát: mindenhol ott voltak, mindenkire odacsúsztak, nem meglepő tehát, hogy a hazaiak legfeljebb két pár kezekkel konstatálhatták, ma úgy sem sikerül nekik semmi.
Hát nem is sikerült, ez egy roppant gyenge előadás volt. Nagy kérdés, hogy ezt a játékot látva legközelebb mikor telik meg a debreceni stadion…

Percről percre

7. perc: Sándor Tamás kényszerítőzött Böőrrel, aki 18 méterről, futtából, laposan, ballal alig lőtt a bal kapufa mellé.
15. perc: A hazaiak tizenhatosának környékén ide-oda pattogott a labda. Dombi akart menteni, de pontosan Pető Zoltánhoz fejelt, aki kapásból, 22 méterről kapura zúdította a labdát, amely éppen csak elkerülte a jobb felső sarkot.
28. perc: Dombi ívelt jobbról a kapu előterébe, Halmosi balról középre fejelt, Sumudica pedig öt méterről próbált a kapuba helyezni, de az egyik védőről szögletre pattant a labda.
30. perc: Pintér remek ütemben ugratta ki a jobb oldalon a védőket megkerülő Baumgartnert, aki az elé futó Tomic mellett középre passzolt. A labda a visszafelé futó Éger lábáról az üres kapuba tartott, de a védő a gólvonal előtt utolérte, és felszabadított.
37. perc: Pető Zoltán balról végzett el bedobást, a debreceni védők ismét ügyetlenkedtek, a szemfüles Tóth Mihály pedig 10 méterről lőtt, Tomic a jobb saroknál csípte el a labdát.
41. perc: Halmosi emelt a védők mögé, ám a lendületből érkező Bajzát nem tudta mellel elsodorni a labdát a kapujából
Bojan Lazics (balra) mellett a debreceni Sándor Tamás nemigen jutott labdához (Fotók: Czeglédi Zsolt)
Bojan Lazics (balra) mellett a debreceni Sándor Tamás nemigen jutott labdához (Fotók: Czeglédi Zsolt)
Bojan Lazics (balra) mellett a debreceni Sándor Tamás nemigen jutott labdához (Fotók: Czeglédi Zsolt)
kétségbeesetten kifutó Milinte mellett.
45. perc: Hanák balról középre ívelt, ahol Tóth Mihály ugrott a legmagasabbra, de fejéről öt méterről magasan fölé szállt a labda.
50. perc: Halmosi a jobbösszekötő helyéről szabadrúgásból veszélyesen csavarta a kapu elé a labdát, de az több játékostársa előtt és között is elsuhanva a jobb kapufánál hagyta el a játékteret.

Mestermérleg

Szentes Lázár, a DVSC vezetőedzője

"Nem tudtuk feltörni az ellenfél védekezését. Nem minősítem a soproniak játékát, ez is egy felfogás..."

Pintér Attila, a Sopron edzője:
"Megvalósítottuk amiért jöttünk. Több helyzetünk volt, Baumgartner 11-es szituációjára kiváncsi volnék, de nem a büntető elmaradása miatt nem nyertünk."

Fény és árnyék

Le a kalappal a debreceni szurkolók előtt. Az még hagyján, hogy elég sokan jegyet váltottak a meccsre, hiszen egy ekkora városban illik legalább 6-7000 embernek aktív drukkert játszania, de megállás nélkül zengett a stadion, ami bizonyára kellőképpen ösztönözte a hazai futballistákat…

Itt aztán odafigyelnek a szponzorokra. "Megkérjük a labdaszedő gyerekeket, ne támaszkodjanak a reklámtáblákra”– szólt a hangosbemondó. Hogy mi lehetett a baj az unatkozó fiúkkal, azt nem tudjuk. Mert az nehezen hihető, hogy a 40 kilós srácok teljesen eltakarták volna a többméteres feliratokat…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik