Időnként bölcsebb hallgatni

KIRIPOLSZKY TAMÁS, KUN ZOLTÁNKIRIPOLSZKY TAMÁS, KUN ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2003.05.24. 23:31
Címkék
Csodálatos idő, csaknem telt ház, nagy tét: mi legyen jó meccs, ha nem a DebrecenÚjpest. Pláne, hogy most aztán mindkét csapatnak ki kellett tennie magáért, hiszen könnyen elképzelhető volt, hogy ebben a bajnokságban ez lesz az utolsó éles mérkőzésük, hiszen ők ketten csatáztak az UEFA-kupa-indulásra jogosító helyezésért.
Mint utóbb kiderült, a záró körnek tényleg nem lesz igazi tétje, már legalábbis abból a szempontból, hogy végérvényesen eldőlt: a Debrecen léphet ki a nemzetközi porondra. Az eredmények ugyanis úgy alakultak, hogy a DVSC vagy bronzérmesként indulhat a második számú kontinentális sorozatban, vagy amennyiben lemarad a dobogóról, akkor a Magyar Kupa ezüstérmeseként szerez jogot a szereplésre.
Mindez persze a kezdő sípszó előtt még csak matematikai lehetőség volt. Korolovszky Gábornak és a másik oldalon Bajzát Péternek mindenesetre ezen a szombaton nagyon illett iparkodnia, hiszen Vladan Filipovic menedzser közreműködésével Debrecenbe érkezett a ciprusi Anorthoszisz Famagusta pályaedzője, így egy jó produkció máris szerződést érhetett. Nos, nyitányként Bajzát igen hangosan próbálta érvényesíteni igazát, és a lelátóról úgy tűnt, joggal, mert Szélesi Zoltán látványosan visszahúzta őt az ötösön. Azaz pontosítsunk: nem a visszahúzás, hanem az esés volt a látványos – mérsékeltebb elterülés talán büntetőt is jelentett volna. Néhány pillanat múltán viszont már nem a játékvezető jóindulatán múlt a középkezdés elmaradása, hanem Böőr Zoltán fején. Igaz, már az is teljesen meglepő volt a nem éppen kosaras termetű Böőr részéről, hogy két langaléta újpestinél is magasabbra rugaszkodott, ám stukkolása után a labda elkerülte a kaput.
Jól, de nem eredményesen kezdett a Debrecen, ám fertályóra múltán szépen visszavett a tempóból a hazai alakulat. Ekkor kissé elszürkült a meccs, elvégre az Újpest igen defenzíven futballozott, a Horváth Ferenc alkotta egyszemélyes csatársornak nem volt esélye kipasszolgatni a három-négy debreceni bekket… Szerencsére tízperces unatkozás után megint felpörgött a találkozó, és az események egy tizenegyesben csúcsosodtak ki. Igen ám, de a végrehajtó Éger László lehetséges akadályként csak Vlaszák Gézával számolt, Rósa Dénessel nem. S bár az újpesti középpályás nem lökte ki Vlaszákot a kapuból, a büntetőrúgás előtt egy hosszú sprintbe kezdett a felezővonaltól a tizenhatosig, és bőszen mutogatni kezdte, hogy a labda bizony a jobb alsó sarok felé megy majd. A labda valóban arra ment – a debreceniek balszerencséje, hogy az emígyen kiokosított Vlaszák is…
A szünetben így maradt a 0–0, ám az első félidőért a találkozót nem érheti kritika – ellenben az eredményjelző táblát igen, amely kevés dolga dacára megadta magát, és látványosan kiszenvedett. A második játékrész elején máris jöttek az izgalmak: a lelátón ugyanis felemelkedett egy embernagyságú plüssállatka. Nagyon aranyos volt, csak az rontotta kissé az összképet, hogy a hazai drukkerek lila dresszt húztak a majomra… Mielőtt azonban a vendégek hívei valami elmés visszavágást találhattak volna ki, poénkodás helyett máris a szomorúság várt rájuk: Böőr tökéletes lövésével megszerezte a vezetést a Debrecen. Ám nemcsak gól-, hanem emberelőnybe is került a Loki, miután Rósa Dénes megint megszólalt. Fájdalom, most nem Vlaszákhoz beszélt, hanem a játékvezetőhöz, és bár az újpestinek
Dombi Tibor (fehér mezben) jó szokása szerint megint kiharcolt egy tizenegyest (Fotók: Czeglédi Zsolt)
Dombi Tibor (fehér mezben) jó szokása szerint megint kiharcolt egy tizenegyest (Fotók: Czeglédi Zsolt)
Dombi Tibor (fehér mezben) jó szokása szerint megint kiharcolt egy tizenegyest (Fotók: Czeglédi Zsolt)
ezúttal is igaza volt, mehetett az öltözőbe. Mire a lilák felocsúdhattak volna az újabb sokkból, érkezett a harmadik is, ezúttal Szekeres Tamás révén. A második gól pedig már végérvényessé tette a Loki sikerét, ráadásul így a debreceniek az egymás elleni eredményeknek köszönhetően megelőzték ellenlábasukat a tabellán.
Az Újpest minősíthetetlenül játszott, egyetlen helyzete sem volt, és Horváth Ferenc távoli – és ennek megfelelően hazaadásszerű – lövésén kívül semmit nem tudott felmutatni. Rósa Dénes pedig saját kárán tanulhatta meg: jó az, ha időnként kinyitja az ember a száját, de néha bizony be is kell fognia…

Percről percre

6. perc: Dombi jobbról középre emelt, a védők elvétették a labdát, Bajzát lépett volna utána, de – a lelátóról úgy tűnt – Szélesi lerántotta a támadót. A közelben álló játékvezető azonban nem ítélt büntetőt.
7. perc: Bernáth az alapvonal közeléből remekül adott középre, a lendületből érkező Böőr az ötösről fejelte a jobb oldali kapufa mellé a labdát.
16. perc: Az első újpesti kapuralövést jegyezhettük fel: Horváth Ferenc forgolódott, majd 18 méterről jobbal, laposan küldte kapura a labdát, de Balogh biztosan védett.
27. perc: A vendégek térfelének közepéről Vincze Gábor szabadrúgásból passzolt Sumudicához, aki sarokkal továbbított a bal oldalon kiugró Böőrhöz. A középpályás beadott, Dombi pedig 14 méterről vetődve fejelt, a labda két méterrel kerülte el a jobb alsó sarkot.
30. perc: Sumudica jobbról ívelt a kapu elé, Bajzát az ötösről csukafejessel küldte kapura a labdát, de Vlaszák óriási bravúrral a jobb felső sarok előtt elütötte a labdát.
31. perc: Dombi jobbról becselezte magát a tizenhatoson belülre, Vanczák rossz ütemben csúszott be, és eltalálta a debreceni játékos lábát, a bíró pedig tizenegyest ítélt.
A lilák egyetlen támadója, Horváth Ferenc (balra) esélytelenül csatázott a védôkkel
A lilák egyetlen támadója, Horváth Ferenc (balra) esélytelenül csatázott a védôkkel
A lilák egyetlen támadója, Horváth Ferenc (balra) esélytelenül csatázott a védôkkel
Éger állt a labda mögé, de gyengén lőtte a jobb alsó sarok felé a labdát, és Vlaszák vetődve védett. A kipattanó labdát Böőr próbálta a hálóba juttattni, de a védők felszabadítottak.
34. perc: Sumudica 25 méterről, szabadrúgásból alig csavarta a jobb felső sarok fölé a labdát.
44. perc: Bernáth tört előre a jobb oldalon, futtából beadott, Böőr pedig a védők közül kibújva tíz méterről fejelt, de nem helyezte eléggé a labdát, így Vlaszák elcsípte azt.
59. perc: Dombi a jobbösszekötő helyéről élesen csavart kapura, Bajzát egy gondolattal maradt le a labdáról.
63. perc: Bernáth sokadik jó beadása után Kiss Zoltán a kapunak háttal állva gurított vissza Böőrhöz, aki kilenc méterről ballal félmagasan a kapu jobb oldalába lőtt.
1–0
65. perc: Bernáth buktatta Horváth Ferencet a debreceniek térfelének közepén. A játékvezető közbeavatkozott, pedig ha előnyszabályt alkalmaz, újpesti helyzet alakulhatott volna ki. Ezt nehezményezve Rósa Dénes reklamált, amiért megkapta második sárga lapját, majd Solymosi játékvezető a pirosat is felmutatta neki.
70. perc: Böőr a balösszekötő helyéről emelt a kapu előterébe, a labda Andorka lábáról Szekereshez pattant, aki hét méterről jobbal Vlaszák hasa alatt a kapu közepébe lőtte azt.
2–0
80. perc: Szabadrúgást végezhettek el a debreceniek a vendégek kapujától 25 méterre. Selymes legurította a labdát Éger elé, aki laposan a jobb kapufa mellé lőtte azt.
90. perc: Kiss Zoltán balról ívelt be szögletet. Szekeres a hosszú oldalról, nyolc méterről fejelt, a labda kis híján a jobb felső sarokba hullott, de végül a léc fölött hagyta el a játékteret.

Mestermérleg

Szentes Lázár a Debrecen vezetőedzője:

Az első félidőben sokat tettünk a győzelemért, és a csapat morális erejét bizonyítja, hogy a kihagyott tizenegyes sem vette el a kedvünket. A második félidőben rátettünk még egy lapáttal, rúgtunk két gólt, és megnyertük a meccset. A matematikusok azt mondják, már mindenképpen indulhatunk az UEFA-kupában, de mi a harmadik helyet is szeretnénk megszerezni, ezért a záró fordulóban a bronzéremért, nem pedig a Fradi bajnoki címéért játszunk majd.

Sarlós András az Újpest vezetőedzője:
Ezen a meccsen nem tudtuk megismételni, amit az elmúlt négy alkalommal nyújtottunk. Védekezésben és támadásban egyaránt gyöngék voltunk, ráadásul buta fegyelmezetlenségek is rontották a helyzetünket. A Debrecen sokkal jobban futballozott, gratulálok a győzelméhez.
Fény és árnyék

Négy esztendeje adják át minden bajnokság végén az évad legjobb Loki-játékosának járó díjat Debrecenben. Az egykori híres futballistáról, Zilahi Zoltánról elnevezett díjat tavaly Böôr Zoltán kapta, az Újpest elleni mérkôzés elôtt viszont Dombi Tibor lett a kitüntetett. Dombi meghálálta az elismerést, összehozott egy tizenegyest – más kérdés, hogy sokat nem tudott kezdeni a büntetôvel a Debrecen.

Mintegy ötszáz Újpest-szurkoló érkezett a mérkôzésre, és rögvest egy komolyabb füstbombázással nyitottak a lilák. Ez még nem lett volna baj, ám az egyik szurkoló egy füstbombát átdobott a debreceniek közé, ami több Loki-fanatikust is hátba talált, és valószínűleg tönkre is tette a ruhájukat. Az elômeccset így az Újpest nyerte, bár a debreceniek azonnal visszahajították a pirotechnikai eszközt, az azonban a viszonylag kis, mintegy tízméteres távolság dacára nem a vendégszektorban, hanem a pályán landolt…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik