Hiába virította 53 millió euróját a Napoli, seprűt ragadott a Juve

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.03. 16:05
null
Zinédine Machach a Napoli játékosa lett (Fotó: AFP)
Nagyon vártuk már, hogy elkezdődjön, kicsit vártuk már, hogy véget érjen: jövünk a téli átigazolási időszak összefoglalóival és összefoglaló táblázataival. A második, befejező rész következik.

 

A SERIE A-BAN idén sem fagyott be a Merca-tó (na, ezt a szóviccet is ellőttük idén, pipa), ebben a kisebb csapatok közül az Atalanta, a nagyobbak közül a Juventus vitte a prímet. Természetesen összeakadtak a szálak, az Atalanta vett 2.5 millió euróért a bajnoktól egy jobbhátvédet, Federico Mattiellót: az U20-as válogatott játékos a torinóiak saját nevelésű labdarúgója volt. Visszatért kölcsönből ellenben a Juvéhez a szélső Riccardo Orsolini, a legutóbbi U20-as világbajnokság gólkirálya, de csak elméletileg, mert repülőrajttal mehetett is Bolognába, vételi és későbbi visszavételi opcióval. Orsolini tavaly ilyenkor érkezett a Juvéhez, hatmillió euróért, de azonnal kölcsönbe került az eladóhoz, az Ascolihoz.

Két évvel ezelőtt egymillióval kevesebbért transzferált a támadó középpályás Luca Rizzo a Sampdoria és a Bologna között, most ő is az Atalantánál kötött ki, Jasmin Kurtic kölcsönbe a SPAL-hoz került, nyári kötelező, majdnem ötmillió eurós vétellel.

Elképesztő mértékű volt Bergamóban a jövés-menés, lásd lenti táblázatunkat, és bátran tervezhetik a jövőt is: a nyáron az Inter utal majd húszmillió eurót Roberto Gagliardiniért, egy évre rá a Milan Franck Kessiéért.

Igyekezett a Benevento is, a téli vételi csúcs nem is a francia hátvéd, Jean-Claude Billong vagy a sokszoros szerb válogatott karmester, Filip Djuricsics, hanem a brazil középpályás, Sandro, aki a bennmaradás esetén megvásárolható. Azért nem elhanyagolható szerepe lehet ebben az ingyen megszerezhető Bacary Sagnának is…

A Bologna Orsolini mellett szert tett egy argentin középső védőre, Nehuén Pazra, és megszabadult egy időre a liga örök csalódásától, Szafir Taifertől, a Cagliari minden maradék pénzét befektette a kolumbiai ék, Damir Ceter, az olasz középső középpályás, Fabrizio Caligara és a görög balbekk, Haralamposz Likojannisz játékjogába, ugyanakkor a neves holland védőjátékos, Gregory van der Wiel a régi délolasz kivándorlók nyomába lépett.

A Fiorentina szépen takarítgatott, ennek áldozata lett a kis Hagi is, de négymillió eurót fektetett a középpályás Bryan Dabo megvételébe, míg Khouma Babacart kölcsönkapta most a Sassuolo, és kilencmillió euróért a nyáron végleg meg is veszi. A csatár évi félmillió eurót keres. A zöld-fekete klub nem teketóriázott, a Juve jobbhátvédjéért, Pol Liroláért például hétmilliót sem sajnált, és egymillióért kölcsönvette az uruguayi hátvédet, Mauricio Lemost. Nyári opcióval, naná.

A jobbszélső Matteo Politanót végül nem vitte el a Napoli, a rossz nyelvek szerint azért, mert a Sassuolóhoz ezer szállal kapcsolódó Juventus megtorpedózta az ügyet, ezt természetesen a kiscsapat vezetői hevesen tagadják. Pedig egy híján 30 millió eurót kaphattak volna érte, plusz kölcsönbe a nyáron tízmillióért vett Adam Unaszt. Nem lett a Sassuolóé Andrea Pinamonti: az Interrel megegyezett a klub a hétmillió eurós vételárban, de az olasz játékos nemet mondott a költözésre.

ÖSSZEFOGLALÓ, I. RÉSZ
És a telet megnyerte: az Arsenal!

Ez egyébként nem a Napoli tele volt, csak két, éppen munka nélküli dolgozó írt alá a déliekhez a már kölcsön is adott guineai bal oldali mindenes, Ismaël Bangoura és a sokkal-sokkal többre taksált francia középpályás, Zinédine Machach (Toulouse, Olympique Marseille). Politano mellett a két amszterdamiról, Amin Younesről és Kasper Dolbergről, valamint a sokáig üldözött Simone Verdiről és a képi jogainak teljességéről lemondani nem akaró Davy Klaassenről is lemaradtak.

Verdiért a Nápoly 24 milliót adott volna a Bolognának, de a játékostól kosarat kapott, Klaassen sem klubja miatt maradt Angliában, a Konföderációs-kupa-győztes Younes ellenben a nyártól biztosan a kékeké.

Nem egyszerű néha a sok pénzzel sem…

Az sem jó, ha viszonylag kevés van belőle: az AS Roma-hívek egyrészt örülnek Edin Dzeko és Radja Nainggolan maradásának, de Emerson Palmieri, a középcsatár Seydou Doumbia és a középső védő Héctor Moreno is eladósorba került. Emerson Palmierit a Portugáliából kölcsönvett Jonathan Silvával pótolták, nyári 5.7 millió eurós vételi lehetőséggel – a „farkasok" Daley Blindről, a Villarrealban egyre meggyőzőbben teljesítő jobbhátvédről, Mario Gasparról, a barcelonai Aleix Vidalról, a középcsatár Nicola Sansonéről és a madridi Yannick Ferreira Carrascóról is lecsúsztak.

Rájuk a Dzekóért és Nainggolanért kapott pénzből telt volna, úgyhogy az elmaradásnak és a maradásnak egy kicsit azért örülnek a rómaiak. A klub vezetői mintha hideg fejjel gondolkodnának: nem hajszolják magukat esztelen költekezésbe, a bajnoki címet aligha érik el, a Bajnokok Ligája így is összejöhet.

A Milan túlságosan is langyosan udvarolgatott a Kerem Demirbay, Hans Hateboer, Leon Bailey, Julian Brandt, Thorgan Hazard ötösnek, az Inter a meglehetősen jó kezdés után Javier Pastore-, Érik Lamela-, William Carvalho-, Nico Gaitán- és Ramires-fronton is vereséget szenvedett (de maradt a sokfelől keresett Brozovic, Éder páros), a Lazio legalább megerősítette a védelmét.

A Juventus egyik állítólagos nagy téli célpontjával (Mesut Özil, Emre Can, Jonathan Tah, Matteo Darmian, Mario Balotelli, Christian Eriksen, Carrasco és Észak-Korea Michel Platinije, Han Kvang Szong) sem fáradt a kasszához, még Stephan Lichtsteiner is maradt, sőt bekerült a BL-keretbe, Kwadwo Asamoah kegyeiben pedig sem a Roma, sem az Inter nem részesülhetett.

Több fiataltól ellenben megszabadult a Juve, tízmillió eurón felüli bevételhez jutva ezzel.

OLASZORSZÁG, SERIE A, TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
2018

ATALANTA
Érkezett: Federico Mattiello (Juventus, 2 500 000)
Kölcsönbe: Luca Rizzo (Bologna)
Kölcsönből vissza: Emanuele Suagher (Avellino), Modou Badjie (Modena), Simone Emmanuello (Perugia), Gaetano Monachello (Palermo), Bryan Cabezas (Panathinaikosz), Stefano Mazzini (Gavorrano), Stefano Cason (Carrarese), Giacomo Parigi (Akragas), Alessandro Eleuteri (Pistoiese), Alberto Dossena (Perugia)
Távozott: Boukary Dramé (SPAL)
Kölcsönbe: Jasmin Kurtic (SPAL), Simone Emmanuello (Cesena), Emanuele Suagher (Cesena), Gaetano Monachello (Ascoli), Mirco Miori (Triestina), Modou Badjie (Catanzaro), Luca Vido (Cittadella), Modou Badjie (Catanzaro), Giacomo Parigi (Virtus Francavilla), Stefano Mazzini (Pordenone), Alessandro Eleuteri (Monopoli), Stefano Cason (Catanzaro), Federico Mattiello (SPAL), Alberto Dossena (Siena), Bryan Cabezas (Avellino), Doudou Mangni (Monopoli)
Kölcsönből vissza: Riccardo Orsolini (Juventus)

BENEVENTO
Érkezett: Jean-Claude Billong (NK Maribor, 2 100 000 euró), Nii Nortey Ashong (egyesület nélküli), Guilherme (Legia Warszawa, ingyen), Christian Puggioni (Sampdoria)
Kölcsönbe: Thomas Candeloro (Chiasso), Cheick Diabaté (Osmanlispor, 200 000), Sandro (Antalyaspor), Filip Djuricsics (Sampdoria), Alin Tosca (Real Betis, 100 000)
Távozott: Andrew Gravillon (Pescara, 3 500 000)
Kölcsönbe: Raman Chibsah (Frosinone), Antonio Cotticelli (Sliema Wanderers), Nii Nortey Ashong (Sliema Wanderers), Amato Ciciretti (Parma, 280 000), Mamadou Kanoute (Pro Vercelli), Fabrizio Melara (Juve Stabia), Vid Belec (Sampdoria), Gianluca Di Chiara (Carpi)
Kölcsönből vissza: George Puscas (Inter)

BOLOGNA
Érkezett: Nehuén Paz (Newell's Old Boys, 1 200 000)
Kölcsönbe: Riccardo Orsolini (Juventus), Simone Romagnoli (Empoli)
Kölcsönből vissza: Blerim Dzemaili (Montreal Impact), Mariosz Ikonomu (SPAL), Luca Rizzo (SPAL), Filippo Falco (Perugia), Deian Boldor (Montreal Impact), Lorenzo Colli (Casertana), Lorenzo Musto (Renate)
Távozott: Domenico Maietta (Empoli, ingyen)
Kölcsönbe: Luca Rizzo (Atalanta), Mariosz Ikonomu (Bari), Bruno Petkovic (Hellas Verona), Filippo Falco (Pescara), Deian Boldor (Hellas Verona), Szafir Taider (Montreal Impact), Lorenzo Colli (Prato), Lorenzo Musto (Arzachena), Orji Okwonkwo (Brescia)

CAGLIARI
Érkezett: Damir Céter (Deportes Quindío, 3 200 000), Haralambosz Likojannisz (Sturm Graz, 500 000), Riccardo Daga (Cagliari U19), Daniele Ragatzu (Olbia), Fabrizio Caligara (Juventus U19, 2 000 000)
Kölcsönbe: Leandro Castán (AS Roma)
Kölcsönből vissza: Han Kvang Szong (Perugia)
Távozott: Gregory van der Wiel (Toronto FC)
Kölcsönbe: Federico Melchiorri (Carpi, 200 000), Marco Capuano (Crotone), Daniele Ragatzu (Olbia)

CHIEVO VERONA
Érkezett:
Kölcsönbe: Emanuele Giaccherini (Napoli), Sztrahinja Tanaszijevics (Rad Beograd), Petar Micin (FK Csukaricski)
Kölcsönből vissza: Michele Rigione (Cesena), Matteo Solini (Carpi), Osazuwa Ede Edeobi (Correggese), Kevin Yamga (Carpi), Maurice Glarey (Savona), Damir Bartulovic (NK Aluminij), Alejandro Rodríguez (Salernitana)
Távozott: Emanuele Gatto (Alessandria, 100 000), Massimiliano Gatto (Pro Vercelli)
Kölcsönbe: Michele Rigione (Ternana), Kevin Yamga (Pescara), Matteo Solini (Siena), Nicolas Frey (Venezia), Alejandro Rodríguez (Empoli), Luca Garritano (Carpi), Damir Bartulovic (Mosta)

CROTONE
Érkezett:
Kölcsönbe: Marco Capuano (Cagliari), Ahmad Benali (Pescara, 300 000), Federico Ricci (Sassuolo), Niccolo Zanellato (Milan), Moussa Diaby (PSG)
Kölcsönből vissza: Marco Firenze (Pro Vercelli), Luca Bruno (Pro Vercelli)
Távozott:
Kölcsönbe: Leandro Cabrera (Getafe), Oliver Kragl (Foggia), Marco Firenze (Venezia), Giuseppe Cuomo (Rende), Luca Bruno (Siracusa)
Kölcsönből vissza: Andrej Kotnik (ND Gorica)

FIORENTINA
Érkezett: Bryan Dabo (St.-Étienne, 4 000 000)
Kölcsönbe: Diego Falcinelli (Sassuolo)
Kölcsönből vissza: Gilberto (Vasco da Gama), Jan Mlakar (Venezia)
Távozott: Ianis Hagi (Viitorul, 2 000 000), Jan Mlakar (Maribor, ingyen)
Kölcsönbe: Gilberto (Fluminense), Khouma Babacar (Sassuolo), Carlos Sánchez (Espanyol)

GENOA
Érkezett: Giuseppe Rossi (egyesület nélküli), Dzsavad el-Jamik (Radzsa Kaszablanka, 640 000), Antonio Candela (Spezia, 1 000 000)
Kölcsönbe: Iuri Medeiros (Sporting CP, 1 000 000), Pedro Pereira (Benfica), Daniel Bessa (Hellas Verona, 1 000 000)
Kölcsönből vissza: Sebastián Gorga (Chacarita Juniors), Oscar Hiljemark (Panathinaikosz), Riccardo Fiamozzi (Bari), Viviano Minardi (Pistoiese), Giuseppe Panico (Cesena) Falou Samb (Ravenna)
Távozott: Raffaele Palladino (Spezia, ingyen), Ricardo Centurión (Racing Club, 3 000 000), Pietro Pellegri (Monaco, 21 000 000), Viviano Minardi (Pistoiese), Sebastián Gorga (Club Nacional)
Kölcsönbe: Riccardo Fiamozzi (Pescara), Thomas Rodríguez (Vitória Setúbal), Giuseppe Panico (Teramo), Falou Samb (Reggina)
Kölcsönből vissza: Federico Ricci (Sassuolo)

HELLAS VERONA
Érkezett:
Kölcsönbe: Bruno Petkovic (Bologna), Ryder Matos (Udinese), Jagos Vukovics (Olympiakosz), Deian Boldor (Bologna), Rolando Aarons (Newcastle United)
Kölcsönből vissza: Luca Checchin (Brescia), Nicolo Casale (Perugia), Ernesto Torregrossa (Brescia), Andrea Badan (Prato)
Távozott: Martín Cáceres (AS Roma, 600 000), Michelangelo Albertazzi (szerződését felbontották), Bruno Zuculini (River Plate, 3 250 000), Ernesto Torregrossa (Brescia, 900 000)
Kölcsönbe: Luca Checchin (Viterbese), Alejandro González (Perugia), Nicolo Casale (Prato), Giampaolo Pazzini (Levante), Daniel Bessa (Genoa, 1 000 000), Andrea Badan (AlbinoLeffe), Nicolo Cherubin (Ascoli)

INTERNAZIONALE
Érkezett:
Kölcsönbe: Lisandro López (Benfica, 450 000), Rafinha (Barcelona)
Kölcsönből vissza: Loris Zonta (Pisa), Zé Turbo (Catania), Gabriel Barbosa (Benfica), George Puscas (Benevento), Andrea Cagnano (Santarcangelo), Moussa Souare (Monopoli), Davide Costa (Gubbio)
Távozott: Loris Zonta (Bassano Virtus)
Kölcsönbe: Gabriel Barbosa (Santos, 1 500 000), Joao Mário (West Ham, 1 200 000), George Puscas (Novara), Zinho Vanheusden (Standard Liege), Nagatomo Juto (Galatasaray, 700 000), Andrea Cagnano (Pisa), Moussa Souare (Mosta), Zé Turbo (Olhanense)

JUVENTUS
Érkezett: Leonardo Mancuso (Pescara)
Kölcsönből vissza: Vajebah Sakor (IFK Göteborg), Nicola Mosti (Gavorrano), Luca Barlocco (Pro Vercelli), Luca Coccolo (Perugia), Cristian Bunino (Alessandria), Nicola Leali (Zulte Waregem), King Udoh (Fermana), Mattia Vitale (SPAL), Eric Lanini (Vicenza), Federico Mattiello (SPAL), Riccardo Orsolini (Atalanta), Cristian Bunino (Alessandria), Grigorisz Kasztanosz (Zulte Waregem), Pietro Beruatto (Vicenza), Matheus Pereira (Bordeaux)
Távozott: Vajebah Sakor (IFK Göteborg), Mattia Vitale (SPAL, 500 000), Pol Lirola (Sassuolo, 7 500 000, kölcsön után végleg), Federico Mattiello (Atalanta, 2 500 000), Cristian Bunino (Pescara, 1 500 000), Francesco Margiotta (Lausanne, 1 000 000, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe: Marko Pjaca (Schalke, 800 000), Luca Barlocco (Alessandria), Nicola Mosti (Viterbese), Nicola Leali (Perugia), King Udoh (Fano), Luca Coccolo (Prato), Eric Lanini (Padova), Riccardo Orsolini (Bologna), Leonardo Mancuso (Pescara), Matheus Pereira (Paraná)

LAZIO
Érkezett: Martín Cáceres (Hellas Verona, 600 000)
Kölcsönből vissza: Luca Germoni (Parma)
Távozott:
Kölcsönbe: Luca Germoni (Perugia), Simone Palombi (Salernitana), Christopher Oikonomidis (Western Sydney), Franjo Prce (NK Istra), Mamadou Tounkara (Flamurtari)

AC MILAN
Érkezett:
Kölcsönből vissza: José Sosa (Trabzonspor), Andrej Modic (Rende)
Távozott: José Sosa (Trabzonspor, 3 400 000), Andrej Modic (Zeljeznicar, ingyen), Gabriel Paletta (szerződését felbontották)
Kölcsönbe: Niccolo Zanellato (Crotone), Gabriel (Empoli)

NAPOLI
Érkezett: Zinédine Machach (egyesület nélküli), Ismael Bangoura (egyesület nélküli)
Kölcsönből vissza: Armando Anastasio (Carpi), Mario Prezioso (Carpi), Antonio Romano (Carpi), Luigi Liguori (Cosenza)
Távozott: Camilo Zúniga (Atlético Nacional, ingyen)
Kölcsönbe: Armando Anastasio (Parma), Nikola Makszimovics (Szpartak Moszkva, 800 000), Mario Prezioso (Bisceglie), Antonio Romano (Casertana), Emanuele Giaccherini (Chievo Verona),
Luigi Liguori (Fidelis Andria)

AS ROMA

Érkezett:
Kölcsönbe: Jonathan Silva (Sporting CP)
Kölcsönből vissza: Edoardo Soleri (Spezia), Seydou Doumbia (Sporting CP), Arturo Calabresi (Spezia), Moustapha Seck (Empoli), Umar Sadiq (Torino), Arturo Calabresi (Spezia), Jacopo Ferri (Piacenza), José Machín (Brescia), Elio Capradossi (Bari), Filippo Franchi (Akragas)
Távozott: Seydou Doumbia (Sporting CP, 3 000 000), Emerson Palmieri (Chelsea, 20 000 000), Héctor Moreno (Real Sociedad, 6 000 000)
Kölcsönbe: Leandro Castán (Cagliari), Edoardo Soleri (Almería), Lorenzo Di Livio (Matera), Arturo Calabresi (Foggia), Umar Sadiq (NAC Breda), Moustapha Seck (Novara), Abdullahi Nura (Perugia), José Machín (Pescara), Filippo Franchi (Reggina), Jacopo Ferri (Renate)

SAMPDORIA
Érkezett:
Kölcsönbe: Vid Belec (Sampdoria)
Kölcsönből vissza: Jacopo Cioce (Savona), Wladimiro Falcone (Bassano Virtus), Michele Rocca (Pro Vercelli), Andrés Ponce (Livorno), Lorenco Simic (Empoli)
Távozott: Christian Puggioni (Benevento)
Kölcsönbe: Jacopo Cioce (Lugorna), Wladimiro Falcone (Gavorrano), Filip Djuricsics (Benevento), Andrés Ponce (Feralpisalo), Michele Rocca (Feralpisalo), David Ivan (Pro Vercelli), Lorenco Simic (SPAL)

SASSUOLO
Érkezett: Andrea Cisco (Padova), Pol Lirola (Juventus, 7 500 000, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe: Mauricio Lemos (Las Palmas, 1 000 000), Khouma Babacar (Fiorentina)
Kölcsönből vissza: Giacomo Zecca (Piacenza), Leonardo Sarzi Maddidini (Fiorenzuola), Ettore Gliozzi (Cesena), Federico Ricci (Genoa), Simone Franchini (Ternana), Jonathan Rossini (Pistoiese), Giovanni Sbrissa (Cesena)
Távozott: Paolo Cannavaro (visszavonult), Marcello Gazzola (Parma, ingyen), Giacomo Zecca (Piacenza)
Kölcsönbe: Federico Ricci (Crotone), Ettore Gliozzi (Padova), Andrea Cisco (Padova), Jonathan Rossini (Pontedera), Leonardo Sarzi Maddidini (Correggese), Diego Falcinelli (Fiorentina), Giovanni Sbrissa (Cremonese), Gianluca Scamacca (Cremonese)

SPAL 2013
Érkezett: Boukary Dramé (Atalanta), Thiago Cionek (Palermo, 150 000), Everton Luiz (Partizan Beograd, 700 000), Mattia Vitale (Juventus, 500 000)
Kölcsönbe: Jasmin Kurtic (Atalanta), Federico Mattiello (Atalanta), Lorenco Simic (Sampdoria)
Kölcsönből vissza: Demba Thiam (Fano)
Távozott: Luca Mora (Spezia, 250 000)
Kölcsönbe: Alessandro Bellemo (Padova), Fabio Della Giovanna (Arezzo), Michele Cremonesi (Virtus Entella)
Kölcsönből vissza: Luca Rizzo (Bologna), Mariosz Ikonomu (Bologna), Mattia Vitale (Juventus), Federico Mattiello (Juventus)

TORINO
Érkezett: Vitalie Damascan (Sheriff Tiraspol, 1 500 000)
Kölcsönből vissza: Leonardo Candellone (Ternana), Matteo Tobaldo (Sanremese)
Távozott:
Kölcsönbe: Leonardo Candellone (FC Südtirol), Manuel De Luca (Renate), Vitalie Damascan (Sheriff Tiraspol), Matteo Tobaldo (Nuorese), Samuel Gustafson (Perugia), Lucas Boyé (Celta Vigo)
Kölcsönből vissza: Umar Sadiq (AS Roma)

UDINESE
Érkezett:
Kölcsönbe: Francesco Zampano (Pescara, 150 000)
Kölcsönből vissza: Rodrigo Aguirre (Nacional), Samuele Perisan (Triestina)
Távozott:
Kölcsönbe: Ryder Matos (Hellas Verona), Samuele Perisan (Arezzo), Pawel Bochniewicz (Górnik Zabrze), Riad Bajic (Istanbul Basaksehir), Ewandro Costa (Estoril Praia), Nabil Dzsádi (Aszterasz Tripolisz)

Lezárva szombaton reggel, vastaggal az elmúlt egy hét átigazolásai.

 

SPANYOLORSZÁGBAN az FC Barcelona nyerte a téli transzferforgatagot, a Real Madrid még a nyáron ingyen elhozható kapust sem tudta elhappolni a Bilbaótól. A Sevilla ügyesebb volt, a méregdrága brazil balhátvéd, Guilherme Arana után kölcsönkapta Angliából a La Ligában sokszor bizonyító Roque Mesát és Sandro Ramírezt. A Portótól egy időre, de ingyen jött a mexikói jobbhátvéd, Miguel Layún (ő és a középpályás Mesa ráadásul vételi opcióval). Már csak Marcelo Brozovic, Daniel Sturridge és Michy Batshuayi megvétele hiányzott…

Gazdaságilag a Villarreal lett a második, köszönhetően a Cédric Bakambuért Kínából beeső negyvenmillió eurónak (a csatárt annak idején a Bursasportól 7.5 millió euróért vették meg), és onnan jött a pótlás is: a kolumbiai Roger Martínez. A klub vett egy közel-keleti játékost, a szélső Szalem al-Davszarit, de ez kezd divattá válni: a Leganés és a Levante is szerződtetett egy-egy szaúdi labdarúgót.

Az Athletic Bilbao letarolta a piac eladási oldalát Aymeric Laporte tudásának és a Manchester City étvágyának köszönhetően, az utód a csak 32 milliós kivásárlási árral bíró Inigo Martínez lett a Real Sociedadtól, akit ott a római Morenóval pótoltak.

A Málaga és a Las Palmas a kölcsönbizniszben látja a közeljövőt, a Valencia nagyon jól járt a Francis Coquelin, Luciano Vietto duóval, a Real Betis hazahívta Németországból Marc Bartrát, a Levante olyan érdekes húzásokkal hívta fel magára a figyelmét, mint Rubén Rochina, Fahad al-Muvallad és a veterán olasz csatár, Giampaolo Pazzini, valamint Coke „elcsábítása”. A Getafe megszerezte a nagyreményű szélsőt a Valenciától (Robert Ibánezt), az Atléticóban és Real Madridban is futballozó uru bekket (Leandro Cabrerát), a rutinos középcsatárt (Loic Rémyt) és a viharvert szűrőt (Mathieu Flaminit).

LA LIGA, TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
2018

ALAVÉS
Érkezett: Anderson Emanuel (Bouzas)
Kölcsönbe: Hernán Pérez (Espanyol), John Guidetti (Celta Vigo)
Távozott: Enzo Zidane (Lausanne, ingyen)
Kölcsönbe: Anderson Emanuel (NK Rudes)
Kölcsönből vissza: Óscar Romero (Sanghaj Senhua)

ATHLETIC BILBAO
Érkezett: Inigo Martínez (Real Sociedad, 32 000 000)
Távozott: Eneko Bóveda (Deportivo La Coruna, ingyen), Aymeric Laporte (Manchester City, 65 000 000)
Kölcsönbe: Asier Villalibre (Lorca)

ATLÉTICO MADRID
Érkezett: Diego Costa (Chelsea, 66 000 000 euró)
Kölcsönből vissza: André Moreira (Braga), Vitolo (Las Palmas)
Távozott: Augusto Fernández (Pejcsing Zsenho, 4 500 000)
Kölcsönbe: André Moreira (Belenenses), Luciano Vietto (Valencia)

BARCELONA
Érkezett: Philippe Coutinho (Liverpool, 120 000 000), Yerry Mina (Palmeiras, 11 800 000)
Kölcsönből vissza: Sergi Samper (Las Palmas)
Távozott: Javier Mascherano (Hopej China Fortune, 5 500 000)
Kölcsönbe: Arda Turan (Basaksehir), Rafinha (Inter), Gerard Deulofeu (Watford, 1 000 000)

REAL BETIS
Érkezett: Marc Bartra (Borussia Dortmund, 10 500 000), Loren Morón (Betis B)
Kölcsönből vissza: Felipe Gutiérrez (Internacional), Rubén Castro (Kujcsou Csecseng)
Távozott: Felipe Gutiérrez (szerződését felbontották)
Kölcsönbe: Juan Narváez (Córdoba), Alin Tosca (Benevento, 100 000)
Kölcsönből vissza: Matías Nahuel (Villarreal)

CELTA VIGO
Érkezett: Róbert Mazán (MSK Zilina, 300 000)
Kölcsönbe: Lucas Boyé (Torino)
Kölcsönből vissza: Álvaro Lemos (Lens), Theo Bongonda (Trabzonspor)
Távozott:
Kölcsönbe: Álvaro Lemos (Lugo), John Guidetti (Deportivo Alavés), Theo Bongonda (Zulte Waregem), Iván Villar (Levante), Andrew Hjulsager (Granada)

DEPORTIVO LA CORUNA
Érkezett: Eneko Bóveda (Athletic Bilbao, ingyen), Michael Krohn-Dehli (Sevilla, ingyen)
Kölcsönbe: Makszim Koval (Dinamo Kijev)
Távozott: Alejandro Arribas (UNAM Pumas, 2 000 000), Bruno Gama (szerződését felbontották)
Kölcsönbe: Saúl García (Numancia)

ESPANYOL
Érkezett:
Kölcsönbe: Carlos Sánchez (Fiorentina)
Távozott: Pape Diop (Eibar, ingyen), Javi Fuego (Villarreal, 1 500 000)
Kölcsönbe: Álvaro Vázquez (Gimnástic Tarragona), Hernán Pérez (Deportivo Alavés)

EIBAR
Érkezett: Pape Diop (Espanyol, ingyen)
Kölcsönbe: Fabián Orellana (Valencia, 400 000), Vukasin Jovanovics (Girondins Bordeaux)
Távozott:
Kölcsönbe: Christian Rivera (Barcelona B), Alejandro Gálvez (Las Palmas), Nano (Gijón), Bebé (Rayo Vallecano)

GETAFE
Érkezett: Robert Ibánez (Valencia, ingyen), Mathieu Flamini (egyesület nélküli)
Kölcsönbe: Leandro Cabrera (Crotone), Loic Rémy (Las Palmas)
Távozott: Nicolás Gorosito (Albacete, ingyen), Stefan Scsepovics (Videoton), Mehdi Laszen (szerződését felbontották)
Kölcsönbe: Chuli (Lugo), Robert Ibánez (Osasuna), Karim Yoda (Reus Deportiu)

GIRONA
Érkezett: Anthony Lozano (Barcelona B, 1 750 000)
Kölcsönből vissza: Manel Martínez (Lorca), Fran Sandaza (al-Ahli Doha)
Távozott: Manel Martínez (Peralada), Fran Sandaza (Csingtao Huanghaj)
Kölcsönbe: Farid Bulaja (Metz)
Kölcsönből vissza: Marlos Moreno (Manchester City)

LAS PALMAS
Érkezett: Jairo Samperio (Mainz, 350 000), Gabriel Penalba (Cruz Azul, ingyen)
Kölcsönbe: Alejandro Gálvez (Eibar), Nacho Gil (Valencia), Matías Aguirregaray (Club Tijuana), Oghenekaro Etebo (Feirense), Emmanuel Emenike (Olympiakosz)
Kölcsönből vissza: Mateo García (Osasuna)
Távozott: Alfredo Ortuno (szerződése lejárt), Hernán (Sporting Gijón, ingyen), Aythami Artiles (Córdoba, ingyen)
Kölcsönbe: Mateo García (Alcorcón), Borja Herrera (Real Valladolid), Mauricio Lemos (Sassuolo, 1 000 000), Loic Rémy (Getafe)
Kölcsönből vissza: Vitolo (Atlético Madrid), Usszama Tannan (St.-Étienne), Sergi Samper (Las Palmas)

LEGANÉS
Érkezett:
Kölcsönbe: Jahja al-Sehri (al-Naszr)
Távozott: Erik Morán (AEK Athén, 130 000)
Kölcsönbe: Mamadou Koné (Eupen), Owusu (Cartagena)

LEVANTE
Érkezett: Armando Sadiku (Legia Warszawa, 1 000 000)
Kölcsönbe: Coke (Schalke), Iván Villar (Celta Vigo), Fahad al-Muvallad (al-Ittihad), Giampaolo Pazzini (Hellas Verona), Rubén Rochina (Rubin Kazany)
Távozott: Mitchell Langerak (Nagoja Grampus, 1 450 000)
Kölcsönbe: Samu García (Málaga)
Kölcsönből vissza: Enes Ünal (Villarreal)

MÁLAGA
Érkezett: Ignasi Miquel (Lugo, 500 000), Manuel Iturra (Necaxa, ingyen)
Kölcsönbe: Alberto Bueno (Porto B), Samu García (Levante), Brown Ideye (Tiencsin Teda), Maxime Lestienne (Rubin Kazany), Isaac Success (Watford), Ahmet Calik (Galatasaray)
Távozott: Paul Baysse (Bordeaux, 1 000 000), Cenk Gönen (szerződését felbontották)
Kölcsönbe: Emanuel Cecchini (Club León, 400 000), Jony (Gijón), Miguel Cifuentes (Albacete), Álex Mula (Tenerife), Javier Ontiveros (Real Valladolid)

REAL MADRID
Érkezett:
Távozott:

REAL SOCIEDAD
Érkezett: Héctor Moreno (Real Sociedad, 6 000 000)
Távozott: Carlos Vela (Los Angeles FC, 5 000 000), Inigo Martínez (Athletic Bilbao, 32 000 000)

SEVILLA
Érkezett: Guilherme Arana (Corinthians, 11 000 000)
Kölcsönbe: Miguel Layún (Porto), Roque Mesa (Swansea City), Sandro Ramírez (Everton)
Távozott: Walter Montoya (Cruz Azul, 5 500 000), Michael Krohn-Dehli (Deportivo La Coruna, ingyen)
Kölcsönbe: Borja Lasso (Osasuna)

VALENCIA
Érkezett: Francis Coquelin (Arsenal, 14 000 000)
Kölcsönbe: Luciano Vietto (Atlético Madrid)
Távozott: Robert Ibánez (Getafe, ingyen)
Kölcsönbe: Fabián Orellana (Eibar, 400 000), Nacho Gil (Las Palmas)

VILLARREAL
Érkezett: Daniel Raba (Villarreal B), Javi Fuego (Espanyol, 1 500 000)
Kölcsönbe: Roger Martínez (Csiangszu Szuning), Szalem al-Davszari (al-Hilal)
Kölcsönből vissza: Enes Ünal (Levante), Matías Nahuel (Real Betis)
Távozott: Cédric Bakambu (Pejcsing Kuoan, 40 000 000)
Kölcsönbe: Matías Nahuel (Barcelona B), Akram Afif (al-Szadd)

Lezárva csütörtökön délután, vastaggal az elmúlt egy hét átigazolásai.

 

LIGUE 1, TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
2018

AMIENS
Érkezett: Stiven Mendoza (Corinthians, 1 000 000)
Távozott:
Kölcsönbe: Nathan Dekok (Boulogne), Brighton Labeau (Créteil)
Kölcsönből vissza: Jean-Luc Dompé (Standard Liege), Nathan (Chelsea)

ANGERS
Érkezett: Ludovic Butelle (FC Bruges)
Kölcsönbe: Prince Oniangué (Wolverhampton), Jeff Reine-Adelaide (Arsenal U23)
Kölcsönből vissza: Yoane Wissa (Ajaccio)
Távozott: Juszef Belaili (Eszperansz Tunisz, 350 000 euró), Yoane Wissa (Lorient)
Kölcsönbe: Saliou Ciss (Valenciennes), Mehdi Tahrat (Valenciennes), Alexandre Letellier (Young Boys), Enzo Crivelli (Caen)

GIRONDINS BORDEAUX
Érkezett: Jules Koundé (Bordeaux B), Zaydou Youssouf (Bordeaux B), Paul Baysse (Málaga, 1 000 000)
Kölcsönbe: Soualiho Meité (Monaco), Martin Braithwaite (Middlesbrough)
Kölcsönből vissza: Pablo (Corinthians)
Távozott: Jérémy Toulalan (szerződését felbontották)
Kölcsönbe: Vukasin Jovanovics (Eibar)

CAEN
Érkezett: Timo Stavitski (Rovaniemi, 600 000 euró)
Kölcsönbe: Enzo Crivelli (Angers)
Távozott: Jonathan Delaplace (Lorient)
Kölcsönbe: Valentin Voisin (Avranches), Jeff Louis (Quevilly)

DIJON
Érkezett:
Távozott:
Kölcsönbe: Lang Ádám (Nancy), Dylan Bahamboula (GFC Ajaccio)

GUINGAMP
Érkezett: Yeni N'Gbakoto (Queens Park), Killian Le Roy (Guingamp U19), Clément Grenier (Lyon), Nathaël Julan (Le Havre)
Kölcsönből vissza: Benjamin Angoua (New England Revolution)
Távozott: Sloan Privat (Valenciennes, ingyen)

LILLE
Érkezett:
Távozott: Martin Terrier (Olympique Lyon, 11 000 000)

METZ
Érkezett: Julian Palmieri (egyesület nélküli)
Kölcsönbe: Danijel Milicevic (Gent), Georges Mandjeck (Sparta Praha), Farid Boulaya (Girona)
Kölcsönből vissza: Alexis Larriere (Avranches), Janis Ikaunieks (Liepaja)
Távozott: Philipp Wollscheid (szerződését felbontották)
Kölcsönből vissza: Brian Fernández (Racing Club)

MONACO
Érkezett: Pietro Pellegri (Genoa, 21 000 000)
Kölcsönből vissza: Jonathan Mexique (Cercle Bruges)
Távozott: Guido Carrillo (Southampton, 22 000 000)
Kölcsönbe: Soualiho Meité (Bordeaux), Jonathan Mexique (Tours), Terence Kongolo (Huddersfield Town), Elderson (Cercle Bruges)

MONTPELLIER
Érkezett: Ambroise Oyongo (Montreal Impact, ingyen)
Távozott: William Rémy (Legia Warszawa, 350 000), Kévin Bérigaud (Pafosz, ingyen), Lukás Pokorny (Slavia Praha, 800 000), Stéphane Sessegnon (Genclerbirligi)

NANTES
Érkezett:
Kölcsönbe: Wilfried Moimbé (Oldham Athletic)
Kölcsönből vissza: Queensy Menig (Oldham Athletic)
Távozott:
Kölcsönbe: Anthony Walongwa (Grenoble), Wilfried Moimbé (Oldham Athletic), Alexandre Olliero (Niort), Queensy Menig (PEC Zwolle)

NICE
Érkezett: Ihsan Sacko (Racing Strasbourg)
Távozott: Wesley Sneijder (al-Garafa, ingyen), Vincent Koziello (1. FC Köln, 3 000 000)
Kölcsönbe: Rémi Walter (Troyes), Gautier Lloris (GFC Ajaccio)

OLYMPIQUE LYON
Érkezett: Martin Terrier (Lille, 11 000 000)
Kölcsönbe: Oumar Solet (Laval, 550 000)
Kölcsönből vissza: Gaëtan Perrin (Orléans)
Távozott: Gaëtan Perrin (Orléans, ingyen), Clément Grenier (Guingamp)
Kölcsönbe: Christopher Martins Pereira (Bourg-en-Bresse), Martin Terrier (Racing Strasbourg)

OLYMPIQUE MARSEILLE
Érkezett: Yusuf Sari (Marseille B), Christopher Rocchia (Marseille B)
Távozott: Patrice Evra (szerződését felbontották)
Kölcsönbe: Dória (Malatyaspor)

PARIS SAINT-GERMAIN
Érkezett: Lassana Diarra (al-Dzsazíra, ingyen)
Távozott: Lucas Moura (Tottenham Hotspur, 28 400 000)
Kölcsönbe: Rémy Descamps (Tours), Alec Georgen (AZ Alkmaar)

RENNES
Érkezett: Diafra Sakho (West Ham, 10 000 000), Rafik Guitane (Le Havre, 10 000 000)
Kölcsönből vissza: Yacouba Sylla (Panathinaikosz)
Távozott: Raisz M'Bolhi (szerződését felbontották), Yacouba Sylla (Mechelen, 750 000), Anthony Ribelin (Entente SSG, ingyen)
Kölcsönbe: Afonso Figueiredo (Levszki Szófia), Jordan Tell (Valenciennes), Firmin Mubele (Toulouse), Rafik Guitane (Le Havre)

SAINT-ÉTIENNE
Érkezett: Yann M'Vila (Rubin Kazany), Neven Szubotics (Borussia Dortmund, ingyen), Mathieu Debuchy (Arsenal, ingyen)
Kölcsönbe: Paul-Georges Ntep (Wolfsburg)
Kölcsönből vissza: Robert Beric (Anderlecht), Usszama Tannan (Las Palmas)
Távozott: Bryan Dabo (Fiorentina, 4 000 000), Florentin Pogba (Genclerbirligi)
Kölcsönbe: Lois Diony (Bristol City), Léo Lacroix (Basel)

RACING STRASBOURG
Érkezett: Moataz Zemzemi (Klub Afrikain, 200 000)
Kölcsönbe: Martin Terrier (Lyon)
Távozott:
Kölcsönbe: Ihsan Sacko (Nice)

TOULOUSE
Érkezett:
Kölcsönbe: Firmin Mubele (Rennes)
Távozott: Zinédine Machach (szerződését felbontották)

TROYES
Érkezett:
Kölcsönbe: Rémi Walter (Nice)
Távozott:
Kölcsönbe: Mory Koné (Tours)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik