Inter: keresik a nőt, aki sokat akar keresni?

Vágólapra másolva!
2018.01.18. 12:45
null
Mauro Icardi ügynöke a felesége, Wanda Nara hamarosan találkozhat a Real Madrid képviselőivel (Fotó: AFP)
Újra itt van, újra itt van... No, nem a nagy csapat, hanem a nagy csapatás a nemzetközi futball transzferbulijában, ahol a kegyetlen ügynökök szedik a belépőt, a pénzes klubok rendelik a zenét, a sajtó adja a zümmögőkórust, a vigyorgó futballisták meg kaszálnak, mint bolond Pistike a falusi diszkóban. Mint mindig, ebben az átigazolási szezonban is megpróbálunk rendet vágni a topligák igazolásmezőin és pletykadzsungelében, a szokásoknak megfelelően ezúttal is a Premier League-ben kezdtünk, és a Serie A-ban folytatjuk.

Csak a szokásos – moroghatnak rezignáltan az INTERNAZIONALE hívei, miután kedvenc csapatuk vezetősége a nyáron elköltött jó százmillió eurót, de a Matías Vecino, Milan Skriniar, Dalbert, Borja Valero, Joao Cancelo, Yann Karamoh sorral sem lettek sokkal beljebb, lásd a táblázaton per pillanat elfoglalt harmadik helyüket.

Elsőre nem is rossz, ez a realitás – mondhatják az optimista Inter-drukkerek –, a nyáron nem vettünk klasszist, sőt igazán neves játékost sem, és távozott Gianluca Caprari, Jeison Murillo, Sztevan Jovetics, Juan Jesus, Éver Banega, Gary Medel, Cristian Ansaldi, Gabriel Barbosa és Rodrigo Palacio; ehhez képest az idény végi hetedik helyről hatalmas előrelépés a mostani dobogó, a Napoli és a Juventus pedig sokkal előrébb tart.

Eleddig egy futballistát tudott igazolni Luciano Spalletti mester: a néhányszoros argentin válogatott középső védő, Lisandro López 400 ezer euróért jött kölcsönbe a Benficától. A 45 millió eurós kivásárlási ár szóba sem jöhet, ellenben kilencmillióért megvehető a nyáron.

Aligha Javier Zanetti alelnök miatt, de ismét erős az argentin vonal a klubnál, Javier Pastore már a nyáron is Inter-célpont volt (sőt Thiago Silva is elismerte állítólag, hogy a csapattársa távozik), és jó ötletnek tűnik elhozni az Atlético Madridtól az ott nem igazán parádézó támadó mindenest, Nico Gaitánt.

Főleg kölcsönbe, az UEFA gazdasági előírásai és az erre a szezonra szóló büdzsé egyensúlya miatt.

Fontos, hogy míg Lópeznek spanyol, Pastorénak olasz útlevele is van – Gaitánnak nincs EU-s állampolgársága, nem rendelkezik ilyennel Ramires sem, és a milánóiak már csak egy EU-n kívüli labdarúgót regisztrálhatnak ebben a szezonban.

Még az ősszel felvetődött, hogy a Chelsea-t 28 millió euróért elhagyó „robotos” középpályás, Ramires visszajön Európába Kínából, mivel az Inter „tulajdonosi testvérklubja” (a két csapatnak még a sportigazgatója is közös: Walter Sabatini), a Csiangszu Szuning kölcsönadja őt Milánó megfelelő részének. A harmincéves játékos is hajlik a váltásra, ám nagy gondot jelent az olaszoknak, hogy Ramires évi tízmillió eurót keres a Távol-Keleten.

Az viszont jó jel az őt újra földrészünkön látni akaróknak, hogy kínai klubja már az utódát is kinézte a Hopej China Fortune kameruni légiósa, Stéphane Mbia személyében.

Nem valószínű, hogy Arturo Vidal elhagyná a Bayern Münchent az Inter kedvéért, vagy hogy Juan Mata nem csak az új manchesteri szerződése miatt lebegtetné az interes ajánlatot, ellenben Rafinha spanyol források szerint jó húszmillió euróért simán „mozgatható", legalábbis ez volt a múlt heti vélemény.

A milánóiak azonban esküsznek egy elutasított harmincmilliós, szokásos kölcsön plusz vétel ajánlatra, de a Barca még ennél is többet, legalább harmincötöt akar – az Interhez dedikált sportigazgató, Piero Ausilio Barcelonában tárgyalt a futballista ügyében, és szerda délután a hírek szerint már barátkozott a 35-tel.

Támadókból soha nem elég, az Antonio Candreva, Mauro Icardi, Ivan Perisic trió ide vagy oda, de Daniel Sturridge szintén 35 millió euróba kerülne (persze nyáron majd), legalábbis ennyit kér érte a Liverpool, a világbajnok André Schürrlét vélhetően nem adja el a télen a Dortmund, a Bologna remekül csengő nevű, kétszeres válogatott szélsőjét, Simone Verdit pedig aligha engedi el húszmillió euró alatt a Bologna. Utóbbi klubbal a Napoli már megállapodott Verdiről a játékos ügynöke szerint, de magától a támadótól kosarat kapott a déli klub.

A Barcelona nem ragaszkodik állítólag az Evertontól nyáron visszavett, előtte a Milanban kölcsönjátékoskodó Gerard Deulofeuhoz, akit természetesen kölcsönbe, vételi opcióval vinnének most vissza a Serie A-ba Spallettiék (ha már Katalóniában van ugyebár a kisfőnök, aki előtte találkozott Milánóban Pastore ügynökével).

Érdekes, hogy miként a szabadrúgás-specialista Verdit, úgy a spanyolt is csábítja a Nápoly.

A Sassuolo csatára, Matteo Politano egyelőre csak a válogatott keretig vitte, őt tízmillió euró körüli summáért lehetne Milánóba költöztetni, csak éppen ő sem az a kimondott gól- és gólpasszmasina.

Felvetődött még: a Lazio Stefan de Vrije, az Ahmat Groznij brazil csatára, Léo Jabá, a Torino középső középpályása, Daniele Baselli, sampdoriás kollégája, az elmúlt időkben elképesztően sokat fejlődő uruguayi Lucas Torreira, honfitársa, a balhátvéd Edgar Elizalde (Pescara, de rá a Juventus is felfigyelt), a Lyon középső középpályása, Clément Grenier és az Udinese meglepően gólerős cseh támadó középpályása, Antonín Barák.

Távozhat, pontosabban több értelemben is még messzebb kerülhet az Intertől a nem is olyan régen még fanfárszóval fogadott brazil csodagyerek, Gabriel Barbosa, akit a Santos vár a 10-es mezzel, ám alkudozik keményen a hárommillió eurós kölcsönvételi díjon, és a támadó fizetésének a felét állná csak a következő másfél évre, összesen 4.5 millió euró értékben – az már másik kérdés, hogy miért is kellett akkor 29.5 millió euróért megvenni őt az olaszoknak a Santostól, plusz ügynökének négymillió eurót fizetni, ha tíz mérkőzés és az azokon szerzett egyetlen árva kanadai pontocska után kölcsönadták a nyáron a Benficának Barbosát, aki a Santosba visszatérve bemutatná minden idők legdrágább brazil körét.

Barbosa a Benficánál összesen csak ötször lépett pályára (igaz, így is összejött megint a Milánót idéző egy kanadai pont), és már a portugálok is csak a fizetésének a felét állták. Az Inter azt szeretné, ha a labdarúgó fizetése éppen annyira csökkenne, amennyit a Santos fizetni bír.

Na ja, az UEFAir Play a balfogások ellen nem véd...

Milan Skriniarnak nagyon megy, s ez is baj, mert a Manchester City és a Barcelona figyelmét is felkeltette, a kerek negyvenmillió euróért vett portugál Joao Mário ellenben olyan pazar formát mutat, hogy az Inter elengedte volna a Watfordhoz jutalomképpen, ám a középpályás úgy érezte, nem méltó ő ilyen megtiszteltetésre, és maradni óhajt. Újabban Vincenzo Montella Sevillájának ajánlották fel Joao Máriót, esetleg az argentin támadó, Joaquín Correa játékjogáért cserébe.

Davide Santonért a Galatasaray és a Betis is tett ajánlatot, de a védő nemet mondott mindkettőre, és ha Montella esetleg nem kérne Joao Márióból, akkor még mindig megkaphatja Marcelo Brozovicot, de az Inter el tudna képzelni az Atlético Madriddal egy Joao Mário, Yannick Carrasco cserét is.

Egy másik Joaót, Cancelót szeretnének az olaszok máris visszaküldeni a Valenciához kölcsönből, Antonio Candreva pedig a Chelsea, a Manchester United és az Arsenal figyelmét is felkeltette.

Nem egyszerű Geoffrey Kondogbia esete sem: a 36 milliós vételt a nyáron kölcsönadták a Valenciának, ingyen, 25 millió eurós vételi opcióval, ám befutott érte egy ajánlat Kínából. Az Inter nagy merészen negyvenmillió eurót kért érte, csakhogy Fabio Cannavaro Kuangcsou Evergrandéje csak harmincat és a későbbi vételárból némi százalékot adna.

A legnagyobb kérdés természetesen Mauri Icardi sorsa: az argentin játékos nem közönségkedvenc, pedig egyedül ebben a szezonban 18 gólt lőtt, 22 mérkőzésen – de a nyáron 110 millió euróért vihető a szerződése szerint, és ügynöke a felesége, Wanda Nara, akivel igazán viharos-romantikus-üzleti a kapcsolata. Voltak Icardi iránt halovány angliai és párizsi kísérletek, most a Real Madrid állítólag sokkal komolyabban gondolja a transzfert, és a lehető legjobb helyen tapogatózik: az ötgyermekes Wanda Nara asszonysággal randiznak a következő hetekben a madridi vezetők.

A transzfer egyik érdekessége az lenne, hogy Icardi 2008 és 2011 legeleje között a Barcelona utánpótlásában pallérozódott, onnan emelte ki a Sampdoria.

Grzegorz Krychowiak lehet a Roma új szerzeménye (Fotó: AFP)
Grzegorz Krychowiak lehet a Roma új szerzeménye (Fotó: AFP)

Izgulhatnak az AS ROMA hívei is, ugyanis az együttes motorját ki kell cserélni. A balhés Radja Nainggolanért kerek ötvenmillió eurót sem sajnálna ugyan a Kuangcsou (mivel hevesen tagadja ezt a sportigazgató Monchi, lehet benne valami), a belgának pedig évi 12 millió eurót fizetne a mostani 4.8 milliója helyett. Nainggolan ragaszkodik Rómához (talán a Chelsea több sikerrel jár nála?), legalábbis a nyárig mindenképpen, ellenben a La Gazzetta dello Sport kifejtette, hogy az olasz klub büdzséjének égető szüksége lenne a futballista igenjére.

A kínaiak, meglehet, 6-8 millió euróért csak kölcsönbe vinnék, mert hatalmas büntetőadóval sújtja őket a hatóság a légiósvásár miatt, mindent összeadva jócskán százmillión felüli összegbe kerülne nekik a Nainggolan-kaland.

Az utóda a PSG által a West Bromwichnak kölcsönadott Grzegorz Krychowiak lehet.

A brazil kapusért, Alissonért a Liverpool és a PSG után a Real Madrid is bejelentkezett az olasz sajtó ilyesmire kapható része szerint, poszttársát, Lukasz Skorupskit a Genoa, a Bologna és a Crystal Palace, a jobbhátvéd Bruno Perest a Benfica, a Watford, a Brighton és a Galatasaray monitorozza (utóbbi 12 millió euróért vinné, a portugálok csak kölcsönbe, nyári tízesért), a balhátvéd Emerson Palmieri Alex helyét örökölhetné a Juvében, húszmillió euró plusz bónuszok fejében (de rá is kivetette a hálóját a Chelsea, a Liverpool és a Newcastle United is, utóda Rómában a szeptemberben az Atlético Madridból kitett Guilherme Siqueira lenne talán), a nyáron 13.4 millió euróért vett török támadó, Cengiz Ünder a Sassuolóban vagy a Hellas Veronában újulhat meg, a fiatal Lorenzo Pellegrini (teljesítménye és 25 millió eurós kivásárlási ára) felkeltette a Chelsea, Manchester United, Manchester City trió figyelmét, Stephan El Shaarawy szintén Angliába tenné át székhelyét, míg a Juventus, Liverpool, Marseille hármast egyáltalán nem ijeszti el a Kevin Strootman igazolására tett 35 millió eurós árcédula.

Miközben a szurkolók egyre elégedetlenebbek James Pallotta elnökkel, az elöljáró bejelentette, hogy nincs is szükségük új játékosokra.

Nem úgy az ilyesmiben mindig csoda lelkes olasz sajtó szerint: az Atlético Madrid veteránja, Juanfran vagy juvés kollégája, Stephan Lichtsteiner, a Lens még fiatalkorú hátvédje, William Bianda, a Manchesterből elvágyódó Matteo Darmian vagy a Cagliarinak a Juve és egyébként az Inter által is megszólított középpályása, Nicolo Barella, valamint a hoffenheimes jobb-bekk, Pavel Kaderábek lehet szerinte fővárosi lakos a télen, de fennáll ez a lehetőség a betises középpályás, Fabián Ruiz esetében is – akinek ügynöke ugyanaz, mint Siqueiráé.

A firenzei Federico Chiesa sokkal potensebb kérőkkel bír egyébként is, mint a Roma, ellenben ha örökölt valamit édesapja, a BEK-győztes és jugoszláv színekben világbajnoki szereplő Refik tehetségéből fia, a bosnyák Anel Sabanadzovic (Zeljeznicar), akkor még Nainggolan-örökös is válhat belőle.

A további lista nem épületes látvány a Juventusszal, Napolival, Interrel érdemben konkurálni vágyó Roma-fanoknak: Cristian Manea (21 éves, román, sokoldalú védő, a CFR Clujban játszik az Apollon Limassol kölcsönjátékosaként), Roberto Biancu (18 éves, olasz utánpótlás-válogatott középső középpályás, Olbia/Cagliari U19), Gedson Fernandes (19, portugál, középpályás-szélső, Benfica B), Antonio Mirante (34, olasz, kapus, Bologna), Miguel Ángel Moya (33, spanyol, kapus, Atlético Madrid), Bartosz Bereszynski (25, lengyel, jobbhátvéd, Sampdoria). Aleix Vidal pedig, nagyon úgy tűnik, marad Spanyolhonban.

Ami tuti: a brazil középső védő, Leandro Castán kölcsönben a Cagliariban folytatja. Amikor a miértről kérdezték, csak annyit válaszolt a 31 éves futballista: „Mert már a gyermekeim is mindig azt kérdezték, hogy miért nem játszom”.

OLASZORSZÁG, SERIE A, TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
2018

ATALANTA
Érkezett:
Kölcsönbe: Luca Rizzo (Bologna), Emanuele Suagher (Avellino), Simone Emmanuello (Perugia)
Távozott: Boukary Dramé (SPAL)
Kölcsönbe: Jasmin Kurtic (SPAL), Simone Emmanuello (Cesena), Emanuele Suagher (Cesena), Gaetano Monachello (Ascoli), Mirco Miori (Triestina)

BENEVENTO
Érkezett: Jean-Claude Billong (NK Maribor, 2 100 000 euró), Nii Nortey Ashong (egyesület nélküli), Guilherme (Legia Warszawa, ingyen)
Kölcsönbe: Thomas Candeloro (Chiasso), Cheick Diabaté (Osmanlispor, 200 000)
Távozott: Andrew Gravillon (Pescara)
Kölcsönbe: Raman Chibsah (Frosinone), Antonio Cotticelli (Sliema Wanderers), Nii Nortey Ashong (Sliema Wanderers)

BOLOGNA
Érkezett:
Kölcsönből vissza: Blerim Dzemaili (Montreal Impact), Mariosz Ikonomu (SPAL), Luca Rizzo (SPAL)
Távozott:
Kölcsönbe: Luca Rizzo (Atalanta), Mariosz Ikonomu (Bari), Bruno Petkovic (Hellas Verona)

CAGLIARI
Érkezett:
Kölcsönbe: Leandro Castán (AS Roma)
Távozott:
Kölcsönbe: Federico Melchiorri (Carpi, 200 000), Marco Capuano (Crotone)

CHIEVO VERONA
Érkezett:
Kölcsönből vissza: Michele Rigione (Cesena), Matteo Solini (Carpi), Osazuwa Ede Edeobi (Correggese)
Távozott: Emanuele Gatto (Alessandria)
Kölcsönbe: Michele Rigione (Ternana)

CROTONE
Érkezett:
Kölcsönbe: Marco Capuano (Cagliari), Ahmad Benali (Pescara, 300 000)
Kölcsönből vissza: Marco Firenze (Pro Vercelli)
Távozott:
Kölcsönbe: Leandro Cabrera (Getafe), Oliver Kragl (Foggia), Marco Firenze (Venezia)
Kölcsönből vissza: Andrej Kotnik (ND Gorica)

FIORENTINA
Érkezett:
Kölcsönből vissza: Gilberto (Vasco da Gama)
Távozott:
Kölcsönbe: Gilberto (Fluminense)

GENOA
Érkezett: Giuseppe Rossi (egyesület nélküli)
Kölcsönből vissza: Sebastián Gorga (Chacarita Juniors)
Távozott: Raffaele Palladino (Spezia)

HELLAS VERONA
Érkezett:
Kölcsönbe: Bruno Petkovic (Bologna), Ryder Matos (Udinese)
Távozott: Martín Cáceres (AS Roma, 600 000), Michelangelo Albertazzi (szerződését felbontották)
Kölcsönbe: Luca Checchin (Viterbese)

INTERNAZIONALE
Érkezett:
Kölcsönbe: Lisandro López (Benfica, 400 000)
Kölcsönből vissza: Loris Zonta (Pisa)
Távozott:
Kölcsönbe: Loris Zonta (Bassano Virtus)

JUVENTUS
Érkezett:
Kölcsönből vissza: Vajebah Sakor (IFK Göteborg)
Távozott: Vajebah Sakor (IFK Göteborg)
Kölcsönbe: Marko Pjaca (Schalke, 800 000)

LAZIO
Érkezett: Martín Cáceres (Hellas Verona, 600 000)
Kölcsönből vissza: Luca Germoni (Parma)
Távozott:
Kölcsönbe: Luca Germoni (Perugia)

AC MILAN
Érkezett:
Kölcsönből vissza: José Sosa (Trabzonspor)
Távozott: José Sosa (Trabzonspor, 3 400 000)

NAPOLI
Érkezett: Zinédine Machach (egyesület nélküli)
Távozott:

AS ROMA

Érkezett:
Távozott:
Kölcsönbe: Leandro Castán (Cagliari)

SAMPDORIA
Érkezett:
Kölcsönből vissza: Jacopo Cioce (Savona), Wladimiro Falcone (Bassano Virtus)
Távozott:
Kölcsönbe: Jacopo Cioce (Lugorna), Wladimiro Falcone (Gavorrano)

SASSUOLO
Érkezett:
Távozott: Paolo Cannavaro (visszavonult), Marcello Gazzola (Parma)

SPAL 2013
Érkezett: Boukary Dramé (Atalanta), Thiago Cionek (Palermo, 150 000)
Kölcsönbe: Jasmin Kurtic (Atalanta)
Távozott:
Kölcsönből vissza: Luca Rizzo (Bologna), Mariosz Ikonomu (Bologna)

TORINO
Érkezett:
Kölcsönből vissza: Leonardo Candellone (Ternana)
Távozott:
Kölcsönbe: Leonardo Candellone (FC Südtirol), Manuel De Luca (Renate)

UDINESE
Érkezett:
Kölcsönből vissza: Rodrigo Aguirre (Nacional), Samuele Perisan (Triestina)
Távozott:
Kölcsönbe: Ryder Matos (Hellas Verona), Samuele Perisan (Arezzo)

Lezárva kedden este, vastaggal az elmúlt egy hét átigazolásai.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik