U21-es Eb: „Komédia” – vizsgálatot kér a szlovák miniszterelnök

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.26. 14:46
Robert Fico szlovák miniszterelnök arra kérte az Európai Labdarúgó-szövetséget (UEFA), hogy vizsgálja felül az olasz–német mérkõzést, amelyet az U21-es Európa-bajnokságon játszottak.

Fico levélben fordult az UEFA elnökéhez, Aleksander Ceferinhez, „komédiának” minősítve az összecsapást. A szlovákok számára azért volt fájó az 1–0-s olasz sikerrel zárult csoportmeccs, mert amiatt maradt le válogatottjuk az elődöntőről, melybe a három első mellett a legjobb második jutott be.

A C-csoport rangadója előtt a német csapat hat, míg az olasz három ponttal állt, így az olaszoknak mindenképpen győzniük kellett, míg a németeknek arra kellett figyelniük, hogy egy gólnál többel ne kapjanak ki, mert úgy jobb gólkülönbséggel megelőzik az A-csoportban második szlovák gárdát.

A szlovák miniszterelnök hangsúlyozta, bízik benne, hogy Ceferin elrendeli a mérkőzés felülvizsgálatát, s hogy az UEFA olyan szabályokat alkot, amelyek a jövőben megelőzik hasonló esetek előfordulását.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik