U21: Nem jöhetünk ki antifutballal, mert akkor nem fejlődünk – Szélesi Zoltán

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2024.03.16. 08:58
Szélesi Zoltán (Fotó: Török Attila)
Az U21-es magyar labdarúgó-válogatott szövetségi edzőjének kinevezett Szélesi Zoltán lapunknak többek között főbb feladatairól, a merítési lehetőségéről, a fiatalok támogatásáról, valamint a siker fokmérőjéről nyilatkozott.

– Meglepte a felkérés?
– Váratlanul ért, hiszen Gera Zoltán az Eb-selejtezősorozat közepén távozott, ám a karriertervemben szerepelt, hogy egyszer majd a legidősebb korosztályos válogatott szövetségi edzőjeként dolgozzam – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a március 1-jén kinevezett Szélesi Zoltán, aki 2015 óta tartozik az MLSZ kötelékébe, legutóbb az U18-as nemzeti csapat szövetségi edzője volt. – Minden korosztály mellett volt lehetőségem dolgozni szövetségi edzőként vagy pályaedzőként, az U14-es kiválasztóktól kezdve a felnőttválogatott megbízott szövetségi kapitányságáig szinte minden posztot betöltöttem már, ami nagy segítség, rengeteg tapasztalat, örülök ennek a lehetőségnek.

– Elődje, Gera Zoltán azt mondta, azért is távozott az U21-es válogatott éléről, mert hiányzott neki, hogy sorra jöjjenek a meccsek, egyesületnél dolgozva nincsenek több hónapos szünetek. Kilenc, a korosztályos válogatottaknál eltöltött év után nem akart klubnál tevékenykedni?
– Az enyém szép út, de egy másik út. Lehet, sokan azt gondolják, ebben a szerepkörben havonta egy-két tábort le kell vezényelni, s évente néhány meccsre kell csak felkészíteni a társaságot, mellette pedig lazíthat az ember, de mindenkit ki kell ábrándítanom, ez nem így van. Szövetségi edzőként a klubokkal való kapcsolattartás, akadémialátogatás, előadástartás, felvételiztetés szerepelt a feladataim között, továbbá gyakorta kell belső képzéseket elvégezni. Az U18-asok élén szép feladat volt NB II-es, NB III-as, illetve U19-es bajnokikra járni, hétvégente átlagosan három mérkőzést néztem meg a helyszínen, hogy a lehető legjobban képben legyek, munka tehát bőven van. Kétezertizenhétben hirtelen kerültem a felnőttválogatotthoz, majd tértem vissza a korosztályos csapatokhoz, kivezettem az U17-es korosztályt az Európa-bajnokságra, s úgy érzem, szereztem annyi tapasztalatot, tanultam annyit a kurzusokon, külföldi tanulmányutakon, hogy ha felkérnek erre a rangos posztra, elvállaljam a feladatot.

– Mit tekint az U21-es csapat szövetségi edzőjeként a főbb feladatainak?
– A megfelelő keret kialakítása az egyik. Olyan karaktereket szeretnék látni a csapatban, akik szeretik ezt a játékot és győzni akarnak. Csak olyanokkal kívánok együtt dolgozni, akiket nem kell noszogatni, hogy tegyenek meg mindent a sikerért. Bízom benne, hogy az egyéni beszélgetések révén sokat át tudok adni a srácoknak szakmai és emberi oldalról egyaránt, ugyanis játékosok belső világát is ismerem. Ebben az időszakban sokan élik lázadó korszakukat, megannyi kérdés megfogalmazódik bennük: miért nem játszanak, miért nem annyit, mint szeretnének, miért nem a felnőttválogatottnál veszik őket számításba, miért más kap szerepet a helyükön, miért az adott poszton játszanak… A sort hosszasan lehetne folytatni, ez is mutatja, abban lehet fontos szerepem, hogy támogassam őket.

– Mekkora a merítési lehetősége?
– Táborról tábora változik. A legjobb forgatókönyv az, ha nekem rossz, vagyis, ha a felnőttválogatott nagyot merít a korosztályosból. Célunk, hogy támogassuk Marco Rossi szövetségi kapitányt és csapatát, azaz a magyar csúcslabdarúgást. Ha ez megvalósul, azt jelenti, mindenki tette a dolgát és jó úton haladunk – nagyon örülök például, hogy Vancsa Zalán meghívást kapott a felnőttek közé. A válogatásnál számomra az is fontos kritérium, ki mennyit szerepel a csapatában és milyen teljesítményt visz ki a pályára. Optimális helyzet, ha posztonként három labdarúgó közül válogathatok. Ez még valamelyest álomszerű, közelebb áll a realitáshoz, hogy két-két futballistával kalkulálhatok az adott szerepkörre.

– Az eredményesség vagy a felnőttválogatotthoz feladott fiatalok száma a siker fokmérője?
– Mindkettő – ez a sajátossága, szépsége az U21-es korosztály vezetésének. Arra kell felkészítenünk a srácokat, hogy céljukat elvérve, a felnőttekhez kerülve minél közelebb álljanak ahhoz a szinthez, amit a mindenkori szövetségi kapitány megkövetel az adott poszton. Mindemellett roppant fontos, milyen stílusban játszunk. Természetesen más-más meccstervvel kell készülnünk az ellenfelek erejétől, stílusától függően, ám nem jöhetünk ki antifutballal, mert attól a nem fejlődünk sem egyéni, sem csapatszinten.

– Egyeztet Marco Rossival annak kapcsán, milyen felfogásban, játékrendszerben küldje pályára a csapatát, vagy teljes mértékben szabad kezet kap?
– A keret összetételéről egyeztetünk, megbeszéljük, kik azok, akiket számításba venne a felnőttek között. Marco Rossi szerencsére rendkívül nyitott a fiatalok iránt, ismeri az U21-es válogatott tagjait, képességeit és a munkámat, személyiségemet illetően is képben van – már játékoskoromban is látott. Ami a taktikát illeti, megőrzöm a háromvédős felállást, mert azt gondolom, nemzetközi szinten ebben lehetünk erősek, stabilak és ez hasonlít leginkább az A-válogatott rendszerére. Ha a taktikánk valamelyest egyezik a nemzeti csapatéval, azzal megkönnyítjük a fiatalok felfelé áramoltatását, beilleszkedését a felnőttek közé.

– Március 21-én Moldova ellen felkészülési mérkőzést, míg 25-én Kazahsztánban Európa-bajnoki selejtezőt játszik a korosztályos együttes. Mit vár a két összecsapástól?
– Szeretném, ha a futballistákon látszódna az alázat, karakteres játékosokat szeretnék látni a pályán. Önfeledt, kreatív csapatot akarok faragni, amely igyekszik feltörni az ellenfél védelmét, keresi a gólhelyzet kialakításának lehetőségét. Fontos, hogy stabil legyen a védekezésünk, amiből átmenetek révén veszélyeztethetünk. Szeretnénk a magyar virtust megjelenítő támadójátékkal, fantáziadús, látványos akciókkal meglepni az ellenfeleket. 2024-ben egyik válogatottat sem lehet lebecsülni, rendkívül komolyan vesszük mindkét találkozót. Meccsről meccsre készülünk, lépésről lépésre szeretnénk fejlődni.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik