Carlos Sainz átvette a vezetést Afrikában

Vágólapra másolva!
2007.01.08. 18:48
Továbbra is a Volkswagenek a leggyorsabbak a 29. Dakar-ralin, az autósok mezőnyében, a Mitsubishi első szakaszgyőzelme még várat magára. A harmadik napon a dél-afrikai Giniel de Villiers végzett az élen, míg az összetettben a szintén Touareggel versenyző Carlos Sainz vette át a vezetést. A motorosoknál a címvédő Marc Coma lett a nap győztese, míg az összetettben Isidre Esteve Pujol az első.
Carlos Sainz a tavalyi bemutatkozó éve után az idén már tényleg győzelemre tör
Carlos Sainz a tavalyi bemutatkozó éve után az idén már tényleg győzelemre tör
Carlos Sainz a tavalyi bemutatkozó éve után az idén már tényleg győzelemre tör
Carlos Sainz a tavalyi bemutatkozó éve után az idén már tényleg győzelemre tör

A kétszeres ralivilágbajnok Carlos Sainz állt az élre a Dakar-rali első afrikai szakasza után. A 42 esztendős Volkswagen-pilóta nagy csatában volt márkatársával, Giniel de Villiersszel, és végül a dél-afrikai teljesítette a leggyorsabban a 252 km-es speciális szakaszt.

Az utóbbi években egyeduralkodó Mitsubishik nem tudták tartani a legjobb VW-k tempóját. A tavalyelőtti győztes Stephane Peterhansel 3:18 perces lemaradással a harmadik, míg a címvédő Luc Alphand 3:42 perc hátránnyal a negyedik lett.

Az összetettben Sainz 1 perc 2 másodperccel vezet De Villiers előtt, az első nap legjobbja, a szintén Volkswagennel versenyző Carlos Souza a harmadik, és csak utána következik Stephane Peterhansel több mint hat perc hátránnyal.

A harmadik napon Palik László és Darázsi Gábor volt a leggyorsabb a magyar autósok. A marokkói Nador és Er Rasidia között a Nissan Pickuppal versenyző Palik 51 perccel maradt le a győztes mögött.

Palik László és Darázsi Gábor jól szerepelt az első afrikai szakaszon
Navigátor Médiaügynökség
Palik László és Darázsi Gábor jól szerepelt az első afrikai szakaszon

A második napon a 37. időt autózó Kis Sándor, Czeglédi Péter (Nissan Pickup) duó ezúttal több mint egyórás hátránnyal zárt, Palikéknál bő 11 perccel volt lassabb.

A Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Antara) kettős egy óra nyolc perccel kapott ki a szakaszgyőztestől.

A motorosoknál a címvédő, spanyol Marc Coma megszerezte első szakaszgyőzelmét, a második helyen a fantasztikus teljesítményt nyújtó, amerikai Chris Blais.

Az összetettben a szintén spanyol Isidre Esteve Pujol vette át a vezetést, aki ma a harmadik helyet szerezte meg. Coma a nyolcadik helyen kezdte a napot, de mai sikerével máris feljött a második helyre, és csak 26 mp-cel marad le Esteve mögött.

A napot összetett elsőként kezdő Helder Rodriguez visszaesett a hatodik helyre, miután 22 percet "kapott" az éllovastól. A nyitónap legjobbja, Ruben Faria alatt tönkrement a Yamaha motor, és órákat vesztegelt, amíg a szervizkamionra várt.

Szintén komoly műszaki problémái voltak a tavaly súlyos balesete ellenére másodikként záró, 2005-ös bajnok Cyril Depsres-nek, aki törött váltómű miatt hosszú ideig egyesben tudott csak motorozni, így 22:26 perces hátránnyal ért célba.

A motorosoknál mindhárom magyar teljesítette a speciális szakaszt.

A kamionosoknál a tavalyi győztes Vlagyimir Csagin (Kamaz) 10 perccel legyőzte a holland Gerard de Rooyt (Ginaf), és az összesítésben is átvette a vezetést.

A magyar versenyzők közül Szobi Balázs a huszonkilencedik, Darázsi Zsolt a harminckilencedik, míg Szaller Zoltán az ötvennegyedik helyen végzett. ----
29. DAKAR-RALI, 3. NAP
(NADOR – ER RASIDIA – 648 km, ebből 252 km gyorsasági):
1. Coma spanyol KTM 3:07:39
2. Blais amerikai KTM 3:08:35 + 56 mp
3. Esteve Pujol spanyol KTM 3:10:36 + 2:57 perc
4. Casteu francia KTM 3:11:07 + 3:28
5. Street amerikai PAI 3:14:13 + 6:34
6. Duclos francia KTM 3:15:44 + 8:05
7. Viladoms spanyol KTM 3:16:32 + 8:53
8. De Azevedo brazil KTM 3:18:25 + 10:46
9. Verhoeven holland KTM 3:19:59 + 12:20
10. Lopez chilei Honda 3:22:33 + 14:54
11. Ullevalseter norvég KTM 3:23:34 + 15:55
12. Toral spanyol Yamaha 3:25:24 + 17:45
13. Katrinak szlovák KTM 3:25:36 + 17:57
14. Marchini francia Yamaha 3:26:21 + 18:42
15. Symons dél-afrikai KTM 3:26:55 + 19:16
16. Knuiman holland Honda 3:27:03 + 19:24
17. Fretigne francia Yamaha 3:27:26 + 19:47
18. Czachor lengyel KTM 3:28:22 + 20:43
19. Mateus portugál KTM 3:29:00 + 21:21
20. Planet francia KTM 3:29:12 + 21:33
…43. Kátai Péter magyar KTM 3:44:56 + 37:17
…87. Dési János magyar KTM 4:10:37 + 1:02:58 óra
…151. Hermann Henrik magyar KTM 4:45:21 + 1:37:42
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA 3 NAP UTÁN:
1. Esteve Pujol spanyol KTM 5:42:12
2. Coma spanyol KTM 5:42:38 + 26 mp
3. Casteu francia KTM 5:43:15 + 1:03
4. Street amerikai PAI 5:49:10 + 6:58
5. Blais amerikai KTM 5:50:49 + 8:37
6. Rodrigues portugál Yamaha 5:56:09 + 13:57
7. Duclos francia KTM 5:57:36 + 15:24 (+ 3 perc bünt.)
8. Viladoms spanyol KTM 5:57:45 + 15:33
9. Verhoeven holland KTM 5:58:43 + 16:31
10. De Azevedo brazil KTM 5:59:49 + 17:37
…45. Kátai Péter magyar KTM 6:45:15 + 1:03:03 óra
…78. Dési János magyar KTM 7:24:55 + 1:42:43
…186. Hermann Henrik magyar KTM 9:37:58 + 3:55:46 (45 perc bünt.)
----
29. DAKAR-RALI, 3. NAP
(NADOR – ER RASIDIA – 648 km, ebből 252 km gyorsasági):
1. De Villiers dél-afrikai Volkswagen 2:46:12
2. Sainz spanyol Volkswagen 2:46:37 + 25 mp
3. Peterhansel francia Mitsubishi 2:49:30 + 3:18
4. Alphand francia Mitsubishi 2:49:54 + 3:42
5. Miller amerikai Volkswagen 2:50:07 + 3:55
6. Souza portugál Volkswagen 2:51:48 + 5:36
7. Maszuoka japán Mitsubishi 2:51:52 + 5:40
8. Roma spanyol Mitsubishi 2:55:30 + 9:18
9. Chicerit francia BMW 2:55:32 + 9:20
10. El-Attijah katari BMW 2:58:28 + 12:16
11. Vatanen finn Volkswagen 2:59:03 + 12:51
12. Schlesser francia Schles-Ford-Raid 3:00:38 + 14:26
13. Lavieille francia Nissan 3:04:28 + 18:16
14. Rousselot francia Nissan 3:04:36 + 18:24
15. Nobre brazil BMW 3:11:32 + 25:20
16. Smakov orosz Buggy 3:12:00 + 25:48
17. Orioli olasz Isuzu 3:12:34 + 26:22
18. Vigouroux francia Chevrolet 3:13:44 + 27:32
19. Jean-Joseph francia Buggy 3:13:46 + 27:34
20. Kleinschmidt német BMW 3:14:58 + 28:46
…47. Palik László magyar Nissan 3:37:09 + 50:57
…69. Kis Sándor magyar Nissan 3:48:14 + 1:02:02 óra
…81. Szalay Balázs magyar Opel 3:54:20 + 1:08:08
…173. Kristóf Márton magyar Bowler 10:03:16 + 7:17:04
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA 3 NAP UTÁN:
1. Sainz spanyol Volkswagen 5:09:19
2. De Villiers dél-afrikai Volkswagen 5:10:21 + 1:02
3. Souza portugál Volkswagen 5:13:45 + 4:26
4. Peterhansel francia Mitsubishi 5:15:22 + 6:03
5. Miller francia Volkswagen 5:18:31 + 9:12
6. Maszuoka japán Mitsubishi 5:20:36 + 11:17
7. Roma spanyol Mitsubishi 5:20:56 + 11:37
8. Alphand francia Mitsubishi 5:21:18 + 11:59
9. Chicerit francia BMW 5:22:18 + 12:59
10. El-Attijah katari BMW 5:31:58 + 22:39 (+ 3 perc bünt.)
…48. Palik László magyar Nissan 6:48:00 + 1:38:41
…58. Szalay Balázs magyar Opel 7:00:27 + 1:51:08
…95. Kis Sándor magyar Nissan 7:55:50 + 2:46:31
----
29. DAKAR-RALI, 3. NAP
(NADOR – ER RASIDIA – 648 km, ebből 252 km gyorsasági):
1. Csagin orosz Kamaz 3:22:13
2. G. De Rooy holland Ginaf 3:32:52 + 10:39 perc
3. Stacey holland MAN 3:33:48 + 11:35
4. Jacquot francia MAN 3:34:55 + 12:42
5. Resetnyikov orosz Kamaz 3:45:55 + 23:42
6. Loprais cseh Tatra 3:50:59 + 28:46
7. Bekx holland DAF 3:52:15 + 30:02
8. J. De Rooy holland Ginaf 3:52:26 + 30:13
9. Margyejev orosz Kamaz 3:54:35 + 32:22
10. Vliet holland DAF 4:03:07 + 40:54
29. Szobi Balázs magyar MAN 4:34:09 + 1:11:56
39. Darázsi Zsolt magyar MAN 4:44:30 + 1:22:17
54. Szaller Zoltán magyar MAN 5:06:46 + 1:44:33
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA 3 NAP UTÁN:
1. Csagin orosz Kamaz 5:02:59
2. G. De Rooy holland Ginaf 5:12:52 + 9:53 perc
3. Stacey holland MAN 5:14:08 + 11:09
4. Jacquot francia MAN 5:17:34 + 14:35
5. Resetnyikov orosz Kamaz 5:39:22 + 36:23
6. Vliet holland DAF 5:55:05 + 52:06
7. Loprais cseh Tatra 5:55:51 + 52:52
8. Macik cseh Liaz 6:01:24 + 58:25
9. De Azevedo brazil Tatra 6:15:56 + 1:12:57 óra
10. Margyejev orosz Kamaz 6:16:38 + 1:13:39
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik