Női válogatott: a csehek ellen megvan az első ciprusi siker

TŐSÉR NORBERT (Paralimni)TŐSÉR NORBERT (Paralimni)
Vágólapra másolva!
2017.03.06. 18:30
null
A magyar hölgyek két gólt is ünnepelhettek a csehek ellen (Fotó: mlsz.hu)
A magyar női labdarúgó-válogatott harmadik mérkőzésén megszerezte első győzelmét a Ciprus-kupán, a mieink a cseheket verték meg 2–1-re. Markó Edina csapata szerdán játssza utolsó meccsét a szigetországban, ekkor Új-Zélanddal csap össze a 9. helyért.

 

A Cipruson zajló női nemzetközi torna hétvégi szünnapjain sem pihent a válogatott, s a rendszeres gyakorlások mellett regeneráló edzésként egy tíz kilométeres kerékpártúra is szerepelt a programban. Aki továbbra is lebecsülné a női futballistákat, ajánlatos előbb testközelből megtapasztalni a lányok erőnlétét – puhosok, elkényelmesedettek nincsenek előnyben, annyi biztos.

Hétfőn aztán átmozgató edzéssel készült a csapat az utolsó csoportmérkőzésre, amely előtt azonban eldőlt, legfeljebb aktuális ellenfelét, Csehországot előzheti meg. Írország ugyanis legyőzte (2–0) Walest, megnyerte a csoportot, s szerdán a harmadik helyért léphet pályára. A torna versenykiírása szerint pontazonosság esetén először az egymás elleni eredmény rangsorol, vagyis az is biztossá vált, hogy Wales az ötödik helyért játszhat.

A számunkra kellemetlen hír ellenére a női válogatott ezúttal is aktívan kezdett, s bár a vasárnapi edzésen leginkább a labdakihozatalt gyakorolta, a támadásokban sem csalatkoztunk. A védekezésben azonban adódott némi gond, a csehek kétszer is könnyedén átjátszották a középpályát, s előbb Lucie Vonková, majd Lucie Martinková ügyetlenkedte el helyzetét, pedig mindkétszer csak Szőcs Rékával álltak szemben. Szerencsénk eddig nem nagyon volt a tornán, mert Wales ellen a kidolgozott s elrontott helyzeteink után kaptunk gólokat, a helyzetek kidolgozásával Írország ellen szintén nem volt gond, mégsem nyertünk, ráadásul egy tizenegyesünk is kimaradt. A két kihagyott cseh ziccert követően Tálosi Szabina saját térfeléről indította Németh Lorettát, s a Győri ETO csatára megszerezte a vezetést, egyben az első magyar gólt az idei ciprusi tornán.

A találatot követően magabiztosabban futballoztak a lányok, igaz, a védelemben továbbra is Tálosi Szabina és Szabó Viktória határozottsága jelentette a biztonságot. Kisvártatva a játékvezető próbálta megtorolni a sorozatos cseh szabálytalanságokat, s Tereza Krejciríková a 44. percben megkapta második sárga lapját, a magyar válogatott pedig emberelőnyben várhatta a második félidőt.

A folytatásban aztán tetszetős támadásokat vezetett a válogatott, előbb Vágó Fanni sarokkal hozta helyzetbe Németh Lorettát, de a lövést követően magyar szöglet következett, majd Rácz Zsófia közeli emelése után a labda a jobb oldali kapufáról pattant vissza. A sorozatos cserék következtében a csehek emberhátrányban is bátran támadtak, olykor szerencsésen tartottuk meg előnyünket, de a hajrában, olybá' tűnt, megint elmarad a győzelem – egy szögletet követően Lucie Martínková fejelt a kapuba.

A középkezdés utáni gyors támadásból azonban Zeller Dóra balról csavart jobbal a kapu bal oldalába, s bár a cseh kapus még beleért a labdába, ez a győzelem több volt szerencsénél.

„Az emberelőny és a vezetés ellenére a szünetben kértem a lányokat, úgy futballozzanak, mintha elölről kezdődne a mérkőzés. Stabilitást kértem a védőktől és a középpályásoktól, illetve még egy gólt, mert a cseh válogatott a csoportellenfelek közül a legtechnikásabb ellenfél volt. Az első két találkozóval ellentétben most pszichés fáradtságot éreztem a csapaton belül, s a második félidőben saját magunknak tettük izgalmassá a mérkőzést. Mindenesetre a győzelem sokat segít a fejlődésünknek és az önbizalmunknak” – értékelt Markó Edina szövetségi edző.

A mieink a csoport harmadik helyén végeztek, és szerdán 11 órától Új-Zélanddal játszanak a kilencedik helyért.

CIPRUS-KUPA, FELKÉSZÜLÉSI TORNA
C-CSOPORT, 3. FORDULÓ

MAGYARORSZÁG–CSEHORSZÁG 2–1 (1–0)
Paralimni. V:
Huerta de Aza (Porras Ayuso, Fernández Pérez – spanyolok)
MAGYARORSZÁG: Szőcs – Papp D., Tálosi, Szeitl, Szabó V. – Fenyvesi, Csiszár – Zeller, Vágó (Farádi-Szabó, 91.), Tóth G. (Rácz Zs., a szünetben) – Németh L. (Magyarics, 70.). Szövetségi edző: Markó Edina
CSEHORSZÁG: Maliková – Dlasková, Vystejnová, Sedlácková, Janku (Kladrubská, 60.) – Svitková (Bertholdová, 71.), Krejciríková – Strnadová (Divisová, 62.), Vonková (Kozárová, 71.), Nepokojová (Chlastáková, a szünetben) – Martinkova. Szövetségi edző: Karel Rada
Gólszerző: Németh L. (1–0) a 27., Martínková (1–1) a 86., Zeller (2–1) a 87. percben
Kiállítva: Krejciríková a 44. percben

A csoport másik mérkőzésén
Írország–Wales 1–0

A csoport végeredménye: 1. Írország 7 pont, 2. Wales 4 (2–1), 3. MAGYARORSZÁG 4 (2–3), 4. Csehország 1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik