Légióskörkép: Szalai-dupla; Priskin és Futács ismét betalált; hárman debütáltak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.06. 14:10
null
Szalai már másodszor duplázott az idén (Fotó: AFP)
Véget ért a téli szünet, így – ahogy azt olvasóink már megszokhatták – a Nemzeti Sport Online-on összefoglaljuk légiósaink előző heti teljesítményét. Kövesse velünk, mi történt a magyar futballistákkal az előző héten! Játszott percek, lapok, gólok!

A Hoffenheim kezdőcsapatában helyet kapó Szalai Ádám élt a lehetőséggel: két góllal és jó játékkal segítette csapatát az Ingolstadt elleni 5–2-es győzelemhez – a magyar támadó 5 találatnál jár a most zajló bajnoki szezonban, közülük négyet 2017-ben szerzett. Az RB Leipzig kapuját ezúttal is Gulácsi Péter védte, a lipcseiek 2–2-re végeztek az Augsburg otthonában. A német másodosztályban győztes csapat tagja volt Megyeri Balázs és Pintér Ádám, a Greuther Fürth 1–0-ra legyőzte a Nürnberget – mindkét magyar végig a pályán volt.

Szalai góljai


Egymás után harmadszor volt a Palermo kezdőcsapatának tagja Balogh Norbert és Sallai Roland. Előbbit második sárga lappal kiállították, utóbbit a 64. percben lecserélték a Torino elleni, 3–1-re elveszített összecsapáson. Nagy Ádám ezúttal kezdett a Bolognában, de ő sem tudott segíteni csapatán (Lazio, 0–2). Adorján Krisztián a 73. percig volt pályán a Serie B-s Novarában, és ő adta a győztes gólt megelőző passzt.

Az előző fordulóhoz hasonlóan ismét eredményes volt Priskin Tamás és Futács Márkó. Priskin 64 percet kapott a Zemplín Michalovce (3–1) ellen, és nyolcadszor volt eredményes, míg Futács végigjátszotta az Osijek ellen 2–1-re elbukott meccset, amelyen kilencedik gólját szerezte a bajnokságban.

Priskin szerzett vezetést

Futács találata

Dzsudzsák Balázs szintén betalált (szabadrúgásból), a magyar szélső ráadásul egy gólpasszt is kiosztott az al-Ittihad Kalba elleni 4–3-as siker során.

Dzsudzsák szabadrúgásgólja


Három magyar futballista a hétvégén debütált tétmérkőzésen új csapatában. Feczesin Róbert góllal tette ezt a Csonnam Dragonsban, de ez is kevés volt együttesének a pontszerzéshez (Csonbuk Motors, 1–2). Kádár Tamás végig a pályán volt a Dinamo Kijevben, amelyben egy hajrában szerzett góllal múlta felül a Olimpik Donecket. A Guzmics Richárdot soraiban tudó Jenpien Funde gól nélküli döntetlennel kezdte a kínai bajnokságot.

További információkért kattintson a táblázatban található mérkőzésre, és nézze meg bővebben, hogyan alakult a magyar futballista csapatának múlt heti összecsapása!

TOPLÉGIÓSOK* MÉRKŐZÉSEI AZ ELŐZŐ HÉTEN
Légiós Klubcsapata Csapata ki ellen játszott?* Hány percet volt a pályán? Gól, gólpassz, lapok, egyéb
Bogdán Ádám Liverpool
(angol)
Leicester City (i.) 1–3 sérült


Arsenal
3–1
sérült
Köteles László Waasland-Beveren (belga) Gent
2–3
90
Szalai Ádám Hoffenheim (német) Ingolstadt
5–2
90 2 gól
Gulácsi Péter RB Leipzig
(német)
Augsburg (i.)
2–2
90
Simon Krisztián 1860 München (német, II.) St. Pauli
1–2
sérült
Megyeri Balázs Greuther Fürth (német II.) Nürnberg
1–0
90
Pintér
Ádám
Greuther Fürth (német II.) Nürnberg
1–0
90
Stieber Zoltán Kaiserslautern (német II.) Dynamo Dresden (i.) 3–3 végig a kispadon ült
Nagy
Dániel
Würzburger Kickers (német, II.) Union Berlin (i.)
0–2
végig a kispadon ült
Balogh Norbert Palermo
(olasz)
Torino (i.)
1–3
78 második sárga lapja után kiállították
Sallai Roland Palermo
(olasz)
Torino (i.)
1–3
64 sárga lap
Nagy
Ádám
Bologna
(olasz)
Lazio
0–2
90
Adorján Krisztián Novara
(olasz II.)
Ascoli (i.)
2–1
73 gólpassz
Lang
Ádám
Dijon FCO
(francia)
Nice
0–1
végig a kispadon ült
Bese Barnabás Le Havre
(francia II.)
Sochaux (i.)
1–0
végig a kispadon ült
Nikolics Nemanja Chicago Fire (amerikai) Columbus Crew (i.) 1–1 a 93. percben lecserélték
Sallói
Dániel
Sporting Kansas City (amerikai) DC United (i.)
0–0
végig a kispadon ült
Dzsudzsák Balázs al-Vahda (arab emírségekbeli) Perszepolisz (iráni) 2–3 (ázsiai BL, i.) 67


al-Ittihad Kalba (i.) 4–3 90 gól, gólpassz
Kalmár Zsolt Bröndby
(dán)
Nordsjaelland
2–3
49
Futács Márkó Hajduk Split (horvát) Osijek (i.)
1–2
90 gól
Huszti Szabolcs Csangcsun Jataj (kínai) Sanghaj SIPG (i.) 1–5 sérült
Guzmics Richárd Jenpien Funde (kínai) Csungcsing Lifan (i.) 0–0 90
Vadócz Krisztián Kitchee SC (hongkongi) Jüen Lung (i.)
4–1
73
Feczesin Róbert Csonnam Dragons (dél-koreai) Csonbuk Motors (i.) 1–2 90 gól
Kádár Tamás Dinamo Kijev (ukrán) Olimpik Doneck 1–0 90
Nagy Dominik Legia Warszawa (lengyel) Zaglebie Lubin (i.) 3–1 nem volt keretben
Gyurcsó Ádám Pogon Szczecin (lengyel) Plock
– hétfőn


Litauszki Róbert Cracovia
(lengyel)
Arka Gdynia
1–1
nem volt keretben
Bőle Lukács CSMS Iasi
(román)
CFR Cluj
1–2
nem volt keretben


Astra
2–3
90 11-est harcolt ki
Vécsei Bálint Lugano
(svájci)
Lausanne Sport 2–1 nem volt keretben
Vida Kristopher DAC
(szlovákiai)
Ruzomberok
1–1
sérült
Kocsis Gergő DAC
(szlovákiai)
Ruzomberok
1–1
végig a kispadon ült
Mervó Bence DAC
(szlovákiai)
Ruzomberok
1–1
sérült
Priskin Tamás Slovan Bratislava (szlovák) Zemplín Michalovce 3–1 67 gól
Szántó Tamás Rapid Wien (osztrák) Salzburg
0–1
52
Varga Barnabás Mattersburg (osztrák) St. Pölten
1–0
végig a kispadon ült
Korhut Mihály Hapoel Beer-Seva (izraeli) Hapoel Kfar-Saba 3–0 sérült


Asdod (i.)
1–0
sérült
Németh Krisztián al-Garafa
(katari)
al-Szailija
2–3
90
Koman Vladimir Adanaspor
(török)
Konyaspor
0–1
90
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik