Légiósok: Van lánya a Legia elnökének? – Nagy Dominik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.03. 17:30
null
Nagy Dominik (balra) egyszer egy olasz vagy spanyol csapat mezét is magára húzná (Fotó: legia.com)
A lengyel Super Express interjút készített a Legia Warszawa labdarúgócsapatában légióskodó Nagy Dominikkal. Szóba került a Ferencváros korábbi középpályásának nem éppen könnyű természete is.

 

A portál szerint a Ferencvárostól a télen Varsóba szerződő Nagy Dominikot megelőzte a híre, többek között arról, hogy nem éppen konfliktuskerülő.

„Azt gondolom, a nehéz természetem a pályán az előnyömre válik. Valóban, a Ferencvárosban volt konfliktusom az edzőmmel, de nem kell nagy ügyre gondolni. Az edző egyszerűen mást jelölt ki a pontrúgások elvégzésére, én viszont felkaptam a labdát, és elvégeztem a szögletet. Az edző dühös lett, szó szót követett, összekaptunk. De nem volt semmi komoly. Talán nem égettem fel magam mögött a hidakat Budapesten.”

Nagy Dominikot megkérdezték arról is, tényleg volt-e problémája korábbi csapatánál, a PMFC-nél amiatt, hogy a klubtulajdonos lányával járt.

„Igen, együtt voltunk, de ez már a múlt. Lehet, hogy Lengyelországban találok magamnak barátnőt? Van lánya a Legia elnökének? – kérdezte nevetve Nagy Dominik. – Csak viccelek, futballozni jöttem ide.”

Szakmai kérdéseket is feltettek a 21 éves középpályásnak, például hogy miért ment Lengyelországba.

„A magyarok számára azért előnyös Lengyelországba szerződni, mert itt könnyebb felhívni magunkra a figyelmet és aztán egy jó nyugati klubhoz igazolni. De még ha ez nem is sikerül, a magyarnál jobb bajnokságban játszhatok. Nikolics sokat beszélt a lengyel élvonalról és a Legiáról, dicsérte a klubot és az országot is. Egyszer szeretnék majd Olaszországban vagy Spanyolországban futballozni, de most csak a Legia számít. Nem zavar, hogy eddig nem sok játéklehetőséget kaptam, csak most csatlakoztam a csapathoz, az edzőnek meg kell ismernie. A pálya közepén érzem a legjobbam magam, de tudom, hogy kiváló játékosai vannak a Legiának erre a posztra, Vadis Odjidja-Ofoe vagy éppen Miroszlav Radovics. Nem probléma, a széleken is bevethető vagyok.”

Pénteken még erősebb volt a konkurencia: Nagy Dominiket nem nevezték a Zaglebie Lubin elleni idegenbeli meccsre, a Legia nélküle győzött 3–1-re, és feljött a tabella második helyére.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik