Balogh János még nem mondott le a válogatottságról

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2010.05.14. 11:49
null
Balogh János maradna Skóciában (Fotó: Action Images)
Balogh János 2008-ban a DVSC cserekapusaként került László Csaba kérésére a skót első osztályú Heartshoz – először fél évre kölcsönbe, aztán végleg. Az egyszeres válogatott játékos már a második szezonját töltötte Skóciában és hosszabb távon is maradni szeretne. A 27 éves futballista a jövőjével kapcsolatban a Nemzeti Sport Online-nak adott interjúban azt is elmondta, nem mondott még le arról, hogy ismét szerepelhessen a nemzeti csapatban.

– A második idényét töltötte Skóciában. Mennyiben volt ez más, mint az első, hogyan értékeli az elmúlt egy évet?
– A fő különbséget az jelentette, hogy már nem volt ismeretlen a közeg, tudtam, mire számíthatok, milyen a bajnokság, milyenek a körülmények, és a társak is ismertek – kezdte a Nemzeti Sport Online-nak adott nyilatkozatát Balogh János. – A szezonom felemásra sikerült, mert kétszer is megsérültem. A bajnokság első felében rendre kezdő voltam, aztán egy húzódás után pihennem kellett, majd egy ideig nem is tudtam visszakerülni a csapatba. Február végétől már ismét én álltam a kapuban, majd négy bajnokit követően csuklótörést szenvedtem, és ezt követően már nem védhettem.

 NÉVJEGY

Név: Balogh János

Született: 1982. november 19., Debrecen

Magasság: 192 cm

Súly: 83 kg

Posztja: kapus

Klubjai: DVSC, Sopron (kölcsönben), Nyíregyháza (kölcsönben), Hearts (skót)

Válogatottság: 1 (Törökország–Magyarország 3–0, 2007. szeptember 12.)  

– Jelenleg már egészséges?
– Nem, ezt a sérülést sajnos még mindig érzem. Remélem, a július 7-én kezdődő nyári felkészülésig teljesen meggyógyulok, és egy problémáktól mentes jó idényt tudok majd produkálni.

– Ezek szerint marad a Heartsnál?     
– Másfél éves szerződésem van, és bár Magyarországról érdeklődtek irántam, nem szívesen jönnék haza. Jól érzem magam a csapatomnál, nem tervezek váltást.

– Változtatott-e az ön helyzetén valamit is, hogy a szezon közben László Csabának távoznia kellett a klubtól és őt egy skót szakember, Jim Jefferies váltotta?
– László Csabával mindig megtartottuk a három lépés távolságot, éppen azért, hogy senki ne mondhassa, kivételezik velem, mert mindketten magyarok vagyunk. Én Lászlónál is megdolgoztam azért, hogy bekerülhessek a csapatba, és ez most is így van. Nem érzem, hogy bármit is változott volna a helyzetem: ha jól teljesítek, az új edző is számít rám, de meg kell küzdenem a helyért, mert szlovák riválisom, Marian Kello is remek kapus, igaz, most ő is sérült.

– Mennyiben más az együttes játéka, amióta nem László irányít?

– László Csabánál stabil védekezésre alapozva próbáltuk megnyerni a meccseinket, míg az új edzőnél a skót stílust játsszuk: sokkal több az ívelés, nagyobb hangsúlyt kap a szélsőjáték, több a szélen vezetett támadás. Az eredményességet tekintve azonban nincs különbség, mert László Csaba távozásakor is a 6. helyen álltunk, és ott is fejeztük be az idényt.

– Tavaly nyáron sokat gyengült a Hearts, több kulcsember távozott, és a helyükre nem érkezett erősítés. Milyen a klub pénzügyi helyzete, vannak-e fizetéselmaradások?
– Azt mondhatom, hogy minden járandóságomat megkaptam, nincsenek csúszások. Azt nem tudom, hogy lesz-e pénz erősítésre, de kaptunk rá ígéretet az elnöktől.

 – A 3–0-s vereséggel záruló rossz emlékű 2007-es törökországi Eb-selejtezőn csereként beállva mutatkozhatott be a nemzeti csapatban. Gondol-e még a válogatottságra? Most, hogy Babos Gábor már lemondta a szereplést és Erwin Koeman elsősorban külföldön játszó labdarúgókban gondolkodik, önnek is lehet esélye bekerülni az együttesbe.

– Magyarországon kapusként nagyon nehéz bekerülni a válogatottba, hiszen sok jó játékos van ezen a poszton. Éppen ezért nem is foglalkozom azzal, mennyi esélyem van a meghívóra, de szeretnék még válogatott lenni. Mindent meg fogok tenni, hogy a teljesítményemmel felkeltsem a kapitány érdeklődését.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik