NŐI NB I, 2017–2018 – ADATBANK

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.19. 11:50
Augusztus 18-án megkezdődött a női labdarúgó NB I 2017–2018-as idénye. A bajnokság három szakaszból áll, az élvonalban nyolc csapat – a címvédő MTK, a Ferencváros, az ETO FC Győr, a Haladás Viktória, az Astra HFC, a Kóka, az Újpest FC és az újonc DVTK – szerepel. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat egy helyen!

A bajnokság három részből, az alapszakaszból, a rájátszásból és a helyosztókból áll. Az alapszakasz során 14 fordulót rendeznek, mindenki játszik mindenkivel hazai pályán és idegenben is. Az így kialakult sorrend alapján az 1–4. helyezettek a felső-, míg az 5–8. helyen végző együttesek az alsóházban folytatják a szereplést. A csapatok az addig megszerzett pontjaikat továbbviszik magukkal a rájátszásba, amelyben újabb hat fordulóra kerül sor. A felső- és az alsóházban ismételten játszik mindenki mindenkivel.

A bajnokság végső sorrendjéről a rájátszást követő helyosztók döntenek. A felsőház első két helyezettje a bajnoki címért, a harmadik és a negyedik pozícióban záró csapatok a bronzéremért csapnak össze. Az alsóház ötödik és hatodik helyén végző együttes az 5., a hetedik és a nyolcadik helyezett a 7. helyért küzd meg egymással. A helyosztók az egyik fél második sikeréig tartanak.

A hetedik helyért rendezendő párharc vesztese kiesik a másodosztályba, amelyből a rájátszás győztese feljut az NB I-be. A hetedik helyezett csapat osztályozót játszik az NB II második helyezettjével az élvonalbeli tagságért.

A bajnokcsapat a Bajnokok Ligája selejtezőjében szerepelhet.

Az alapszakaszban és a rájátszásban azonos pontszám esetén az alábbi sorrendben rangsorolnak a különböző szempontok:
1. a bajnokságban elért több győzelem
2. a bajnoki mérkőzések gólkülönbsége
3. a bajnoki mérkőzéseken szerzett több gól
4. az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések pontkülönbsége
5. az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések gólkülönbsége
6. az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzéseken az idegenben szerzett több gól
7. a bajnokság fair play értékelésében elért jobb helyezés
8. sorsolás

NŐI NB I, 2017–2018, A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE

1. MTK
2. Ferencváros
3. DVTK
4. ETO FC Győr
5. Haladás Viktória
6. Astra HFC
7. Kóka
8. Újpest FC

A HELYOSZTÓK

DÖNTŐ
1. MÉRKŐZÉS
Május 17. (csütörtök)
Ferencváros–MTK 1–3 (Bulatovics 3., ill. Csányi D. 47., 92., Mátyás 84.)

2. MÉRKŐZÉS
Május 24. (csütörtök)
MTK–Ferencváros 0–1 (Mosdóczi 49. – 11-esből)

3. MÉRKŐZÉS
Június 1. (péntek)
Ferencváros–MTK 1–2 (Poljak 53., ill. Tóth B. 56., 64.)

Az egyik fél második sikeréig tartó párharc végeredménye: 2–1 az MTK javára

A 3. HELYÉRT
1. MÉRKŐZÉS
Május 19. (szombat)
DVTK–ETO FC Győr 1–1 – tizenegyesekkel 4–3

2. MÉRKŐZÉS
Május 23. (szerda)
ETO FC Győr–DVTK 0–2

Az egyik fél második sikeréig tartó párharc végeredménye: 2–0 a DVTK javára

AZ 5. HELYÉRT
1. MÉRKŐZÉS
Május 20. (vasárnap)
Haladás Viktória–Astra HFC 3–0

2. MÉRKŐZÉS
Május 27. (vasárnap)
Astra HFC–Haladás Viktória 3–1

3. MÉRKŐZÉS
Június 2. (szombat)
Haladás Viktória–Astra HFC 4–2

Az egyik fél második sikeréig tartó párharc végeredménye: 2–1 a Haladás Viktória javára

A 7. HELYÉRT
1. MÉRKŐZÉS
Május 24. (csütörtök)
Újpest FC–Kóka 0–2

2. MÉRKŐZÉS
Május 27. (vasárnap)
Kóka–Újpest FC 3–0

Az egyik fél második sikeréig tartó párharc végeredménye: 2–0 a Kóka javára

RÁJÁTSZÁS

A FELSŐHÁZ VÉGEREDMÉNYE
1. Ferencváros 20
16 3
1
69–18 +51 51
2. MTK
20
10
4
6
43–24+1934
3. DVTK
20
10
2
8
44–26
+18
32
4. ETO FC Győr
20
9
4
7
34–25+9
31
AZ ALSÓHÁZ VÉGEREDMÉNYE
1. Haladás Viktória
20
10
4
6
47–21+2634
2. Astra HFC
20
10
1
9
35–36–131
3. Kóka 20
5
2
13 31–45 –14 17
4. Újpest FC 20
20
6–114 –108 0

1. FORDULÓ
Felsőház
Március 30., péntek
Ferencváros–ETO FC Győr 3–0
Március 31., szombat
MTK–DVTK 2–0

Alsóház
Március 31., szombat
Haladás Viktória–Astra HFC 9–0
Április 18., szerda
Újpest FC–Kóka 0–5

2. FORDULÓ
Felsőház
Április 14., szombat
ETO FC Győr–MTK 3–1
Április 15., vasárnap
DVTK–Ferencváros 1–2

Alsóház
Április 15., vasárnap
Kóka–Haladás Viktória 3–3
Astra HFC–Újpest FC 5–0

3. FORDULÓ
Felsőház
Április 20., péntek
ETO FC Győr–DVTK 1–2
Április 21., szombat
Ferencváros–MTK 4–1

Alsóház
Április 21., szombat
Haladás Viktória–Újpest FC 7–0
Április 25., szerda
Astra HFC–Kóka 4–0

4. FORDULÓ
Felsőház
Április 28., szombat

MTK–Ferencváros 1–0
Április 29., vasárnap
DVTK–ETO FC Győr 1–1

Alsóház
Április 29., vasárnap
Újpest FC–Haladás Viktória 0–3
Május 1., kedd
Kóka–Astra HFC 3–0

5. FORDULÓ
Felsőház
Május 5., szombat
Ferencváros–DVTK 5–2
Május 6., vasárnap
MTK–ETO FC Győr 0–2

Alsóház
Május 5., szombat
Haladás Viktória–Kóka 3–0
Május 16., szerda
Újpest FC–Astra HFC 0–6

6. FORDULÓ
Felsőház
Május 10., csütörtök
ETO FC Győr–Ferencváros 2–2
Május 13., vasárnap
DVTK–MTK 3–1

Alsóház
Május 12., szombat
Astra HFC–Haladás Viktória 2–1
Kóka–Újpest FC 7–0

ALAPSZAKASZ

AZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. Ferencváros 14 12 2
53–11 +42 38
2. MTK
14
8
4
2
37–12
+25
28
3. DVTK14
8
1
5
35–14
+21
25
4. ETO FC Győr147
2
5
25–16+923
5. Haladás Viktória
14
6
3
5
21–16
+5
21
6. Astra HFC
146
1
7
18–23–519
7. Kóka 14 2
1 11 13–35 –22 7
8. Újpest FC 14 14 6–81 –75 0

1. FORDULÓ
Augusztus 18., péntek
ETO FC Győr–Kóka 2–0
Haladás Viktória–Újpest FC 3–1

Augusztus 19., szombat
Ferencváros–DVTK 4–1
Szeptember 5., kedd
Astra HFC–MTK 1–1

2. FORDULÓ
Augusztus 26., szombat
Kóka–Ferencváros 0–5
Augusztus 27., vasárnap
DVTK–Astra HFC 2–1
Újpest FC–ETO FC Győr 0–3

Október 11., szerda
MTK–Haladás Viktória 3–2

3. FORDULÓ
Szeptember 1., péntek
MTK–DVTK 2–1
Szeptember 2., szombat
Ferencváros–Újpest FC 11–3
ETO FC Győr–Haladás Viktória 0–0
Astra HFC–Kóka 1–0

4. FORDULÓ
Szeptember 9., szombat
Haladás Viktória–Ferencváros 1–1
Kóka–DVTK 0–0
ETO FC Győr–MTK 2–1

Szeptember 10., vasárnap
Újpest FC–Astra HFC 0–5

5. FORDULÓ
Szeptember 23., szombat
Ferencváros–ETO FC Győr 2–0
DVTK–Újpest FC 2–1

Szeptember 24., vasárnap
Astra HFC–Haladás Viktória 1–0
November 8., szerda
Kóka–MTK 1–3

6. FORDULÓ
Szeptember 30., szombat
Ferencváros–MTK 3–2
ETO FC Győr–Astra HFC 5–0

Október 1., vasárnap
Haladás Viktória–DVTK 2–3
Újpest FC–Kóka 0–2

7. FORDULÓ
Október 7., szombat

Kóka–Haladás Viktória 0–1
DVTK–ETO FC Győr 0–2
MTK–Újpest FC 8–0

Október 8., vasárnap
Astra HFC–Ferencváros 0–2

8. FORDULÓ
Október 28., szombat

Kóka–ETO FC Győr 1–2
MTK–Astra HFC 4–0
DVTK–Ferencváros 0–1

Október 29., vasárnap
Újpest FC–Haladás Viktória 0–4

9. FORDULÓ
November 3., péntek
Ferencváros–Kóka 6–2
November 4., szombat
ETO FC Győr–Újpest FC 6–1
November 5., vasárnap
Astra HFC–DVTK 0–2
Haladás Viktória–MTK 1–1

10. FORDULÓ
November 11., szombat
Kóka–Astra HFC 1–3
DVTK–MTK 0–1

November 12., vasárnap
Haladás Viktória–ETO FC Győr 1–0
Újpest FC–Ferencváros 0–10

11. FORDULÓ
November 18., szombat
Astra HFC–Újpest FC 4–0
MTK–ETO FC Győr 1–1
DVTK–Kóka 4–0
Ferencváros–Haladás Viktória 3–1

12. FORDULÓ
Február 24., szombat
ETO FC Győr–Ferencváros 1–2
MTK–Kóka 5–0

Február 25., vasárnap
Haladás Viktória–Astra HFC 2–0
Újpest FC–DVTK 0–12

13. FORDULÓ
Március 10., szombat
Astra HFC–ETO FC Győr 2–1
Kóka–Újpest FC 6–0

Március 11., vasárnap
DVTK–Haladás Viktória 3–0
MTK–Ferencváros 0–0

14. FORDULÓ
Március 17., szombat
ETO FC Győr–DVTK 0–5
Ferencváros–Astra HFC 3–0

Március 18., vasárnap
Haladás Viktória–Kóka 3–0
Március 21., szerda
Újpest FC–MTK 0–5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik