Női NB I: a 22. vereség az Újpest kiesését jelentette

2018.05.27. 22:11
Az Újpest 3–0-ra kikapott a Kóka vendégeként a női labdarúgó NB I hetedik helyéért, egyúttal a kiesés elkerüléséért rendezett párharc második mérkőzésén, így 2–0-s összesítéssel alulmaradt a zöld-fehérekkel szemben, és búcsúzott az élvonaltól. A „lilák” ebben a szezonban mind a 22 bajnoki meccsüket elveszítették.

Az NB II-ből a szegedi Szent Mihály feljutott az első osztályba, míg a pécsi Keresztes Lovagok osztályozót játszhatnak a Kókával az élvonalbeli tagságért.Szent Mihály feljutott az első osztályba, míg a pécsi Keresztes Lovagok osztályozót játszhatnak a Kókával az élvonalbeli tagságért.

Az élvonalban az ötödik hely sorsa még nem dőlt el, a futsal NB I-ben ezüstérmet szerző Astra ugyanis pályaválasztóként 3–1-re legyőzte a Haladás Viktóriát, ezzel kiharcolta a harmadik meccset.

NŐI NB I
AZ 5. HELYÉRT, 2. MÉRKŐZÉS

Astra HFC–Haladás Viktória 3–1
(Krascsenics P. 22., 33., Dikanová 56., ill. Öreg 63.)
Az egyik fél második sikeréig tartó párharc állása: 1–1

A 7. HELYÉRT, 2. MÉRKŐZÉS
Kóka–Újpest FC 3–0
(Vidovenyecz 49., Fogl 65., Kiss S. 87.)
Az egyik fél második sikeréig tartó párharc végeredménye: 2–0 a Kóka javára

Legfrissebb hírek

Női NB I: Szekszárdon nyert a PMFC

Labdarúgó NB I
2026.03.18. 16:38

Nyert az MTK, és minimum szombatig a női NB I tabellájának élére állt

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 19:41

Öt iráni válogatott női labdarúgó kapott menedéket Ausztráliában

Minden más foci
2026.03.10. 10:41

Az iráni női futballisták megismételték a férfiak 2022-es vb-n látott néma demonstrációját

Minden más foci
2026.03.03. 13:08

„Nekem kellett ez a fokozatosság” – Csiki Anna az angol élvonalig vezető útjáról

Légiósok
2026.01.31. 10:46

Női labdarúgás: Nürnbergbe szerződött a pécsi tehetség

Légiósok
2026.01.30. 09:27

Németországi érkezők Újpesten, Bognár nélkül kezdi meg a tavaszt az MTK

Labdarúgó NB I
2026.01.21. 17:01

Jól emlékszik a hat évvel ezelőtti budapesti BL-döntőre az azóta három Aranylabdát kapó Aitana Bonmatí

Minden más foci
2026.01.20. 11:13
Ezek is érdekelhetik