Női NB I: hideg zuhany az FTC-nek! Előnyben az MTK a döntőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.05.17. 17:57
null
A mérkőzés végén is a kék-fehérek örülhettek (Fotó: Koncz György)
A címvédő MTK már a harmadik percben hátrányba került, de végül 3–1-es győzelmet aratott a Ferencváros otthonában a női labdarúgó NB I döntőjének első mérkőzésén, ezzel 1–0-s előnyre tett szert az egyik fél második sikeréig tartó párharcban. A meccs hőse a kék-fehérek duplázó támadója, Csányi Diána volt. A párharc második találkozóját jövő csütörtökön rendezik.

 

Az FTC-nek ezúttal már nem egészen három perc alatt sikerült az, ami a tavalyi bajnoki döntőben két meccsen egyszer sem: bevenni az MTK kapuját. Igaz, ehhez kellett a kék-fehérek kapusa, Szőcs Réka és középhátvédje, Turányi Lilla nagy hibája, ők hasonló módon ajándékoztak gólt az ellenfélnek, mint Steve Mandanda és André-Frank Zambo Anguissa, a Marseille két játékosa az Atlético Madridnak a szerdai Európa-liga-fináléban. Szőcs kipasszolta a labdát a tizenhatoson tartózkodó csapattársához, akit Szladjana Bulatovics megelőzött, majd a Fradi montenegrói támadója higgadtan a kapuba helyezett (1–0).

A korai góltól talán a Ferencváros tagjai lepődtek meg a leginkább, a folytatásban ugyanis hiába birtokolták többet a labdát, rengeteg pontatlanság jellemezte a játékukat, miközben az MTK két nagy helyzetet is kihagyott. A 17. percben Csányi Diána lépett ki egy az egyben Németh Júliával szemben, de a lécre emelt, majd nem sokkal később Nagy Lilla törte el a labdát a kaputól nyolc méterre.

A félidő végére megrázták magukat a zöld-fehérek, ám ígéretes helyzetben Bulatovics és Allegra Poljak is rontott.

A második játékrészre mosolygós ferencvárosi játékosok tértek vissza a pályára, de a jó kedvük hamar elillant, mivel az MTK a 47. percben egyenlített – nem érdemtelenül. Nagy Lilla elpuskázott lehetősége után hamar visszaszerezték a labdát a vendégek, akik Csányi lapos és pontos, bal alsó sarokba surranó lövésével 1–1-re alakították az állást.

Ezt követően az FTC játszott veszélyesebben, ám a 84. percben jött a hideg zuhany! A sokadik, védők mögé belőtt labdára a csereként beálló Mátyás Noémi startolt rá, aki – ha már az El-döntő szóba került – Antoine Griezmannt idéző higgadtsággal értékesítette a ziccerét (1–2).

A Ferencváros a hajrában kinyílt, amit az MTK újabb góllal büntetett: a 92. percben Csányi volt eredményes közelről (1–3).

Az FTC tehát a tavalyi évhez hasonlóan ismét elveszítette a bajnoki döntő első mérkőzését, de még ennél is nagyobb meglepetés, hogy talán a szezon leggyengébb teljesítményét nyújtotta.

A zöld-fehéreknek egy hetük van feljavulni, különben a szervezett MTK ismét elhappolja előlük a bajnoki címet. A döntő második meccsét jövő csütörtökön (május 24.) 20.30 órától rendezik az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

NŐI NB I
DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Ferencváros–MTK 1–3 (1–0)
Kocsis Sándor Sportközpont. Vezette:
Urbán Eszter
FERENCVÁROS:
Németh J. – Mosdóczi, Szeitl, Zlidnis, Szabó V. – Csiki – Poljak, Fenyvesi E., Bognár E. (Pusztai, 64.) – Kocsán, Bulatovics. Vezetőedző: Dörnyei Balázs
MTK:
Szőcs – Tóth B., Turányi, Demeter, Pinczi – Nagy L. (Kós, 93.), Papp D., Farádi-Szabó, Szabó Zs. (Szabó D., 90.) – Csányi D. – Berman (Mátyás, 69.). Vezetőedző: Szabados György
G: Bulatovics (3.), ill. Csányi D. (47., 92.), Mátyás (84.)
Az egyik fél második sikeréig tartó párharc állása: 1–0 az MTK javára

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
Tegnap, 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11