Női NB I: az MTK–Fradi rangadót elhomályosítja a DVTK sikere

2018.03.11. 22:00
A listavezető Ferencváros gól nélküli döntetlent játszott a címvédő MTK-val, míg a DVTK hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Haladás Viktóriát a női labdarúgó NB I 13. fordulójának vasárnapi játéknapján.

A bajnokság legnagyobb rangadóján, az MTK és az FTC összecsapásán megszületett a mostani idény harmadik 0–0-s döntetlenje. A szezon korábbi szakaszában a harmadik fordulóban az ETO FC Győr és a Haladás Viktória, míg a negyedik körben a Kóka és a DVTK meccsén nem esett gól. A bajnoki címvédő kék-fehérek és a listavezető Ferencváros március 24-én vélhetően jóval élesebb mérkőzést játszik majd egymással, hiszen akkor a döntőbe jutás lesz a tét a Magyar Kupában.

Az MTK-hoz kapcsolódó hír, hogy a csapat rutinos támadója, Méry Rita pénteken bokaműtéten esett át Siófokon, és a szezon hátralévő részében már nem léphet pályára.

A forduló legnagyobb téttel bíró meccsét Miskolcon rendezték, ahol az MK-elődöntő másik két résztvevője, a DVTK és a Haladás Viktória csapott össze. A Diósgyőr román légiósai, Corina Olar és Bianca Sandu góljaival 3–0-s győzelmet aratott, ezzel újoncként gyakorlatilag biztossá tette a helyét a felsőházi rájátszásban, amelybe rajta kívül a Fradi, az MTK és a Győr jutott be.

NŐI NB I
13. FORDULÓ

DVTK–Haladás Viktória 3–0 (Olar 14., Sandu 28., 53.)
MTK–Ferencváros 0–0

Szombati eredmények
Astra HFC–ETO FC Győr 2–1 (Szabó B. 40., 69., ill. Sipos L. 90.)
Kóka–Újpest FC 6–0 (Horváth E. 11., Róth 15., Nagy V. 33., Fogl 40., Papp L. 65., 66.)

AZ ÁLLÁS
1. Ferencváros 13 11 2
50–11 +39 35
2. MTK
137
4
2
32–12
+20
25
3. ETO FC Győr137
2
4
25–11+1423
4. DVTK
137
1
5
30–14+1622
5. Astra HFC
136
1
6
18–20
–2
19
6. Haladás Viktória
135
3
5
18–16+218
7. Kóka 13 2
1 10
13–32 –19 7
8. Újpest FC 13 13 6–76 –70 0

Az alapszakasz utolsó fordulójának programja
Március 17., szombat
11.00: ETO FC Győr–DVTK
15.00: Ferencváros–Astra HFC
Március 18., vasárnap
14.00: Haladás Viktória–Kóka
15.00: Újpest FC–MTK

Legfrissebb hírek

Abu Fani a Crvena zvezdánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 órája

Jurek végleg az MTK-é lehet, játékost kaphat érte a DVTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
15 órája

Az FTC felszabadultan játszva mutatná meg a női vízilabda BL-döntőben, hogy mire képes igazán

Vízilabda
2026.06.12. 09:54

A Ferencváros 17 éves csatárral kötött szerződést

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:47

Gróf Dávid: Ez a fejezet lezárult, meglátjuk, merre visz az élet

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 11:18

A DVTK-tól távozó Roguljic Banja Lukában folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.10. 09:29

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17

Népsport: amikor a Ferencvárosnak jó volt az egy pont…

Népsport
2026.06.09. 10:33
Ezek is érdekelhetik