A Honvéd első pontját szerezte Újpesten

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.11. 20:26
null
Simon Krisztián szerezte a meccs első gólját (Fotó: Korponai Tamás)
A labdarúgó NB I 3. fordulójának záró mérkőzésén az Újpest hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Budapest Honvéddal. A lila-fehérek az első félidőben Simon Krisztián góljával kerültek előnybe, a fordulás után hamar egyenlített a Kispest Vernes Richárd tizenegyesével.


A MÉRKŐZÉS PERCRŐL PERCRE TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA ELOLVASHATJA!

Az első percekben az Újpest ragadta magához a kezdeményezés lehetőségét, Kabát Péterék bizonyítani akartak a hazai publikum előtt. A Honvéd egy-két kontrából azért jelezte győzelmi szándékát, Litauszki Róbertéknek többször is közbe kellett avatkozniuk hátul, Balajcza Szabolcsnak pedig egy szögletnél kellett a léc alól kiütnie a labdát.

Bő tíz percet kellett várni az első nagy lehetőségre. A kispesti szurkolók által keltett hangorkán közepette Simon Krisztián elhúzott a bal szárnyon, centerezésével Kabát ment le az alapvonalig, ballal beemelte a labdát, a hosszún Bavon Tshibuabua csukafejessel próbálkozott, de a labda fölé pattant. A kongói aztán nem sokkal később éles szögből lőhetett, Kemenes Szabolcsnak nem okozott gondot. Rögtön ezután a túloldalon Vécsei Bálint tornáztatta meg Balajczát.

A huszadik percben Dusan Vasziljevics fejelt nagyon kevéssel a kispesti kapu mellé. Nagyon érett az újpesti gól, s alig egy perccel később már zörrent is a háló! Balogh Balázs szenzációsan ugratta ki középen Simont, aki pazarul elvitte a labdát Kemenes mellett, s közelről az üres kapuba lőtt. Szép gól volt! 1–0

Kemenesnek akadt dolga ezután is! Kabát beívelése lepattant a tizenhatoson belül, a kispesti kapusnak gyorsan kellett reagálnia, ököllel kiütötte a labdát. A kispestiek egy szép Vernes Richárd, Vécsei-kombinációval válaszoltak, de utóbbi lövése a blokkról lepattanva elkerülte a kaput. Majd Drissa Diarra balosánál kellett résen lennie Balajczának. Erre volt válasza az Újpestnek is, Lázár Bence jobbal életerős löketet eresztett el a „Kígyó térről”, de Kemenes fogta a labdát.

A szünet előtti hajrát Lázár és Simon mutatós összjátéka, illetve egy-két veszélyesen kanyarodó Honvéd-beadás színesítette. A Honvéd az első negyvenöt perc során nem tudta feltörni az Újpest fegyelmezett védelmét, a lila-fehérek viszont kihasználták a Honvéd egyetlen nagyobb hibáját.

Marco Rossi, a Kispest vezetőedzője jobbnak látta, ha változtat a szünetben: Nagy Gergő helyére Souleymane Diabyt küldte be az egyenlítés érdekében.

Az egalizálás pedig rögvest a második játékrész elején össze is jött! Vernes tört be lendületből, Chema Antón buktatta, Vad II István pedig határozottan a tizenegyespontra mutatott. A büntetőt maga a sértett vállalta, s higgadtan az eldőlő Balajcza helyére belsőzött. 1–1

Diabyban szemmel láthatóan égett a bizonyítási vágy, csak éppen rossz módját választotta ennek kifejezésére, amikor elütötte Bojan Mihajlovicot – sárga lapért cserébe. A másik oldalon meg Tshibuabua szaladt át az egyébiránt középső védőt játszó Baráth Botond ágyékán – szintén sárga színű kártyáért cserébe. Nem mondható, hogy durva lett volna a meccs, de egy-egy ezekhez hasonló belépőnél érződött a nagy múltú párharc jelentősége.

Az utolsó harmadhoz közeledve kissé leült a meccs, egyik csapat sem tudott magasabb sebességi fokozatba kapcsolni. Negyedórával a vége előtt Vasziljevics került nagy ziccerbe, Balogh jó ütemben gurította elé a labdát, a szerb középpályás viszont ballal a kapu mellé gurított tizenkét méterről.

Mindkét szakvezető fiatalokkal próbált lendületet csalni csapata játékába, Rossi az 1994-es születésű Prosser Dánielt, míg Kozma István az 1993-as „évjáratú” Toricska Rajmondot vetette be. Utóbbi ezzel debütált a magyar élvonalban.

Vécsei emlékeztette a nézőket nem sokkal a vége előtt, hogy miért is érdemes focimeccsre járni. Egy felívelt szabadrúgást háttal a kapunak levett, majd fordulásból jobbal lőtt középről – alig a bal felső sarok mellé. Szép volt na!

A hajrá sem tartogatott nagy izgalmakat, így egy jó első és egy gyengébb iramú második játékrész után 1–1-es döntetlennel zárult a meccs. A Honvédnak így megvan az első pontja a mostani bajnokságban, az Újpest pedig a Paks elleni vereség és a PAFC elleni sikert követően először ikszelt a szezonban.

LABDARÚGÓ NB I
3. FORDULÓ
Újpest–Budapest Honvéd 1–1 (Simon K. 21., ill. Vernes 48. – 11-esből)
Budapest,
Szusza Ferenc Stadion. Vezette: Vad II I.
SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS
JEGYZŐKÖNYV
TABELLA

EDZŐI NYILATKOZATOK

„Pillanatok alatt leromboltuk azt, amit felépítettünk. Azt hiszem ott, amikor a gólt kaptuk a Honvédtól, elveszítettük a fonalat, a ritmust, és az egész második félidőben azt kerestük. Nem hiszem, hogy mentális probléma lett volna ez, ugyanis szerint bizonyítottuk legutóbb a Puskás Akadémia ellen is, amikor hátrányból fordítottunk" – nyilatkozta a Sport Televíziónak az Újpest edzője, Kozma István.

„Az első bajnoki mérkőzésre nagyon nagy ráhatással volt a Vojvodina elleni kudarc, így Kecskemétre sajnos úgy érkeztünk, hogy fáradtak voltunk, és ez befolyásolta a mérkőzést. A második bajnokin már nem játszottunk olyan ólomlábakon, itt a harmadik mérkőzésen pedig már nyerhettünk is volna akár. A bírói dolgokba nem nagyon akarok belemenni, de annyit meg kell említeni, hogy mintha a két csapatot máshogy kezelték volna. A mérkőzést az edzőnek folyamatosan olvasnia kell, reagálnia kell, ezért váltottunk többször is felállást" – értékelte a mérkőzést a Budapest Honvéd vezetőedzője, Marco Rossi.

NB I, 3. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
Időpont Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 9., péntek
19.00 MTK Budapest–Haladás 0–1 Kassai Viktor
Augusztus 10., szombat
16.30 KTE-Phoenix Mecano–Mezőkövesd-Zsóry 2–6 Farkas Ádám
19.00 Lombard Pápa–Kaposvári Rákóczi 1–0
Becséri Dániel
19.00 MVM Paks–Puskás Akadémia FC 4–1 Solymosi Péter
21.00 Győri ETO–Ferencváros 1–2 Andó-Szabó Sándor
Augusztus 11., vasárnap
16.30 Debreceni VSC-Teva–Diósgyőri VTK 4–0
Szabó Zsolt
18.30 Videoton–Pécsi MFC 5–1
Bognár Tamás
20.30 Újpest–Bp. Honvéd 1–1
Vad II István
TABELLAGÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETRENDEREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC-Teva 3 3 12–1 +11 9
2. Videoton FC 3 3 9–1 +8 9
3. MVM Paks 3 3 8–3 +5 9
4. Lombard Pápa FC 3 2 1 3–1 +2 7
5. Ferencváros 3 2 1 4–4 0 6
6. Kecskeméti TE 3 2 1 7–8 –1 6
7. MTK Budapest 3 1 1 1 5–3 +2 4
8. Újpest FC 3 1 1 1 4–4 0 4
9. Haladás 3 1 1 1 3–4 –1 4
10. Mezőkövesd 3 1 2 6–6 0 3
11. Győri ETO FC
3 2 1 4–5 –1 2
12. Diósgyőri VTK 3 2 1 3–7 –4 2
13. Budapest Honvéd 3 1 2 2–5 –3 1
14. Puskás Akadémia FC 3 1 2 3–7 –4 1
15. Pécsi MFC 3 3 3–9 –6 0
16. Kaposvári Rákóczi 3 3 2–10 –8 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik