A Debrecen a DVTK-t is kiütötte, továbbra is hibátlan

Vágólapra másolva!
2013.08.11. 16:29
null
Rudolf Gergely (balra) és csapata számára nem termett babér Debrecenben (Fotó: MTI, Czeglédi Zsolt)
Továbbra is hibátlan a labdarúgó NB I-ben a DVSC-Teva, mután a 3. fordulóban hazai pályán 4–0-ra legyőzte az így még mindig nyeretlen DVTK-t. A Loki góljait sorrendben Bódi Ádám, Dalibor Volas, Szakály Péter és a csereként beállt Dombi Tibor szerezte. 

A MÉRKŐZÉS PERCRŐL PERCRE TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA ELOLVASHATJA!

A bajnokságban két kör után hibátlan Loki kezdte vehemensebben az összecsapást, a jobb szárnyon Bódi Ádám és Kulcsár Tamás volt aktív, de a másik szélen Szakály Péter is gyakran lekötötte a diósgyőri védők figyelmét. Tomiszlav Szivics együttesének így maradtak a gyors kontrák, de ezek eleinte nem lövéssel fejeződtek be.

Ugyan szemmel láthatóan a Debrecen diktálta az iramot, Nenad Rajicsnak sokáig nem kellett említésre méltó védést bemutatnia. Szokatlanul sok volt viszont a les a találkozó első szakaszában: Kulcsár, Dalibor Volas vagy a másik oldalon Bacsa Patrik, illetve L'Imam Seydi is egyedül mehetett volna kapura, ha a védők nem lépnek ki remek ütemben.

A huszadik perc tájékán a Loki tizenhét méterről végezhetett el szabadot – mert az exdebreceni Rudolf Gergely hátulról lerántotta Szakályt. Selim Bouadla balosa után viszont elhalt a labda a sorfalban, így a kapusoknak továbbra is várniuk kellett az első nagyobb kihívásra.

A Szabó Zsolt által elrendelt ivószünetet követően beszorult a DVTK – annak ellenére, hogy a lelátóról inkább a diósgyőri fanatikusok hangját lehetett hallani. A Loki pár perc leforgása alatt több szögletet is elvégezhetett, köszönhetően annak, hogy Rajics magabiztosan állta a sarat, illetve egy alkalommal Takács Péter fejelte ki a kapu torkában lepattanó labdát.

Kondás Elemér együttese elkapta a fonalat, s Rajicsnak bizony akadt dolga rendesen. Kulcsár fejesét szépen kitolta a DVTK kapusa a léc alól, aztán Bódi szögletből a rövid kapufát találta telibe.

Intő jelek voltak ezek a DVTK számára, s másodpercekkel később zörrent is Rajics hálója. Volas ollózós mozdulattal középre emelt egy labdát, a remekül játszó Bódi pedig ballal kapásból kiválóan találta el középen, lövése meg sem állt Rajics kapujának bal alsó sarkáig. Gyönyörű találat volt! 1–0

A gól sem józanította ki a miskolciakat. Öt perccel később ismét hazai gólt ünnepelhetett a publikum! Szakály balról jól emelt az ötösön belülre, ott Volas Kádár Tamás és Senad Husic szorításában emelkedett fel, s szépen lefejelte a földre a labdát, Rajics lábbal csak beleérni tudott. 2–0

A szlovén csatár ezzel megszerezte első gólját a magyar élvonalban.

Tisza Tibor próbálta visszaadni a reményt a diósgyőrieknek még az első játékrészben, élesen kapura lőtt szabadrúgása a rövid felsőnél a kapufáról pattant ki – ráadásul még a hálót is meg kellett igazítani az erős löket után.

Az ifjú Bacsa az első negyvenöt perc végén megsérült, egy erős lövés fejbe találta, így eleredt az orra vére. Talán ezért, talán taktikai okokból, de a második félidőre már Nikházi Márk futott ki a pályára.

A fordulást követően Rudolfnak volt hosszú egy indítás, a túloldalon a nyáron igazolt Lázár Pál szólója után nem sokkal a hosszú alsó mellett szállt el a labda. Aztán jó helyről jöhetett szabadrúgással a DVTK, José Luque idejében néhányan már előre gólt kiálthattak teljes magabiztossággal. A spanyol visszavonultával most Husic próbálkozhatott ballal, az előkészület profi volt, a lövésről viszont inkább ne mondjunk véleményt. Lényeg, a labdát az egyik melegítő játékos halászta le kézzel méterekre a kaputól.

Nem tudott megújulni a Szivics-csapat, jött is a harmadik Loki-gól! Bouadla balról mesterien tekert a kapu elé, Volas feje előtt elszállt a labda, a hosszún viszont Szakály érkezett faképnél hagyva védőjét, s közelről a bepofozta a labdát. 3–0

SZIVICS: SZÉGYELLJÜK MAGUNKAT!

„A Debrecen ma minden szempontból jobban futballozott a Diósgyőrnél – mondta Tomiszlav Szivics a Duna Tv-nek adott nyilatkozatában. – Másfél hónapja mondom, hogy mit kellene tennünk, de semmi sem történik. Én szégyellem magam, de van egy-két játékosom, akinek még jobban kellene. A szurkolók ennél sokkal többet érdemelnek. Van miről beszélni, de ezeket ajtón belül rendezzük.”

„Végig irányítottuk a játékot – mondta Kondás Elemér. – Jól futballoztak a srácok, úgyhogy megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Minden meccsre úgy készülünk, hogy nyerünk, ebben a szezonban most harmadik alkalommal sikerült.”

Nem sokkal később sérülés történt, Bódi egy ütközést követően lent maradt, hordágyon kellett levinni. Helyére a debreceni legenda, Dombi Tibor állt be – a hazai szimpatizánsok legnagyobb örömére.

Nikházi beálltával már volt néhány kisebb lehetősége a Diósgyőrnek, aztán Szivics beküldte még Barczi Dávidot és Vadász Viktort is, de ők sem váltották meg a világot.

A Lokinál viszont Kulcsár is betalálhatott volna, ha épp nem lesen kapta volna Szakály okos passzát. Aztán a csereként beállt Horváth Zoltán erőszakossága nyomán lőhetett megint Kulcsár, Rajics ezúttal nagyot védett.

A hajrában Seydi szépen tört be jobbról, beadásába Barczi beletette a felső testét, de Verpecz így is meg tudta fogni a labdát.

Maradt még slusszpoén a végére is! Rajics szépen kiütötte Horváth jobb oldali lövését, a kipattanóra viszont Dombiérkezett, s fejjel a helyére tette a labdát! A novemberben negyvenegyedik életévébe lépő szélsőnek ez volt az első gólja a mostani bajnokságban, az előző fordulóban a Mezőkövesd ellen gólpasszt jegyzett. 4–0

Négy góllal verte végül a Debrecen a DVTK-t – teljesen megérdemelten. Kondás Elemér tanítványai így még mindig hibátlanok, a Diósgyőrnek viszont továbbra is várnia kell első idénybeli sikerére.

LABDARÚGÓ NB I
3. FORDULÓ
DVSC-Teva–DVTK 4–0 (Bódi 33., Volas 38., Szakály P. 61., Dombi 92.)
Debrecen, Oláh Gábor utca. Vezette: Szabó Zs.
SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS
JEGYZŐKÖNYV
TABELLA

NB I, 3. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
Időpont Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 9., péntek
19.00 MTK Budapest–Haladás 0–1 Kassai Viktor
Augusztus 10., szombat
16.30 KTE-Phoenix Mecano–Mezőkövesd-Zsóry 2–6 Farkas Ádám
19.00 Lombard Pápa–Kaposvári Rákóczi 1–0
Becséri Dániel
19.00 MVM Paks–Puskás Akadémia FC 4–1 Solymosi Péter
21.00 Győri ETO–Ferencváros 1–2 Andó-Szabó Sándor
Augusztus 11., vasárnap
16.30 Debreceni VSC-Teva–Diósgyőri VTK 4–0
Szabó Zsolt
18.30 Videoton–Pécsi MFC 5–1
Bognár Tamás
20.30 Újpest–Bp. Honvéd 1–1
Vad II István
TABELLAGÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETRENDEREDMÉNYEK

AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 3 3 12–1 +11 9
2. Videoton FC 3 3 9–1 +8 9
3. MVM Paks 3 3 8–3 +5 9
4. Lombard Pápa FC 3 2 1 3–1 +2 7
5. Ferencváros 3 2 1 4–4 0 6
6. Kecskeméti TE 3 2 1 7–8 –1 6
7. MTK Budapest 3 1 1 1 5–3 +2 4
8. Újpest FC 3 1 1 1 4–4 0 4
9. Haladás 3 1 1 1 3–4 –1 4
10. Mezőkövesd 3 1 2 6–6 0 3
11. Győri ETO 3 2 1 4–5 –1 2
12. Diósgyőri VTK 3 2 1 3–7 –4 2
13. Budapest Honvéd 3 1 2 2–5 –3 1
14. Puskás Akadémia FC 3 1 2 3–7 –4 1
15. Pécsi MFC 3 3 3–9 –6 0
16. Kaposvári Rákóczi 3 3 2–10 –8 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik