NB I: Hasonlót láthatunk a Manchester Citynél is – Rebrov

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.10.21. 07:04
null
A Fradinak ezúttal nem termett babér Felcsúton (Fotó: Tumbász Hédi)
A házigazda Puskás Akadémia egyetlen találattal jobbnak bizonyult a Ferencvárosnál a labdarúgó NB I 11. fordulójának záró mérkőzésén, ezzel megszakadt a Fradi hosszú veretlenségi sorozata. A meccs utáni sajtótájékoztatón a két vezetőedző, Szerhij Rebrov és Benczés Miklós értékelt. 

Szerhij Rebrov, a vendég Ferencváros mestere a következőket mondta:

„Mindig nehéz, amikor válogatott mérkőzések után kell összeszedni a csapatot. Miután megszerezték a vezetést, tíz emberrel védekeztek és kontratámadásokra alapoztak, mi pedig nem tudtunk gólt lőni.″

A Ferencváros először szenvedett vereséget a szezonban, a Nemzeti Sport újságírójának kérdésére pedigRebrovelárulta, mit hiányolt csapata játékából.

„Nincs olyan, amit kiemelnék, vagy ami konkrétan hiányzott.Nehéz így játszani, hogy az ellenfél végig csak védekezik, hasonlót láthatunk a Manchester Citynél is. Ha a meccs előtt megkérdeznek, arról, hogy hogyan kellene játszanunk, akkor azt mondom, hogy így, azaz sok helyzetet kialakítva. Csak ez hiába volt meg, sajnos nem sikerült gólt lőni. Ráadásul csak egyetlen igazi védőnk volt a hátsó alakzatban, sérülések és eltiltások miatt nem tudtunk rendesen felállni.″

A Fradi vezetőedzője kitért arra is, hogy szerinte hibázott eDibusz Dénesa gólnál.

„Úgy gondolom ez a vereség nem egyetlen ember hibája volt, hanem az egész csapaté.Többen is hibáztunk, beleértve magamat is. Jobban kell felkészülnünk a jövőben.″

Benczés Miklós, az Puskás Akadémia vezetőedzője így látta az összecsapást.

Mi szikrát adhatunk a játékosoknak, de bennük kell, hogy legyen a tűz, attól fog lángra lobbanni.Ez most sikerült. Minőségi munka volt mind a védekeznél, mind az átmeneteknél, hiszen komoly kontralehetőségeink voltak. Az első félidőben akár több góllal vezethettünk volna, gondolok itt a kapufára, de nem venném el a Ferencváros érdemeit sem, hiszen a második félidőben nagyobb nyomást helyeztek ránk és eljutottak gólhelyzetekig is.″

A héten súlyos sérülést szenvedettSpandler Csabáról sem feledkezett meg Benczés Miklós, aki a győzelmet az U21-es válogatott védőnek ajánlotta, valamint kitért a Puskás Akadémiában először pályára lépőSzolnoki Rolandra is.

„A csapat nevében a jobbulásához kívánom ezt a győzelmet, hiszen ő volt a csapat korábbi csapatkapitánya. Szolnoki Rolandnak pedig külön gratulálok, aki átvette remekül a helyét. Ugyan ő az egyik legidősebb akadémistánk, de bármennyire is furcsa, most először játszott kezdőként a Puskás Akadémia felnőtt csapatában. Remekül állta meg a helyét mind a játékban mind kapitányként.″

LABDARÚGÓ NB I

11. FORDULÓ
Puskás Akadémia–Ferencváros 1–0(1–0)
Felcsút, Pancho Aréna, 3838néző.V:Solymosi
Puskás Akadémia:Danilovics – Osváth, Szolnoki, Hegedűs J., Poór, Balogh B. – Mioc, Varga J., Urblík (Zsidai, 94.) – Radó (Vlasko, 73.), Arabuli (Heris, 89.).Vezetőedző:Benczés Miklós
Ferencváros:Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Leandro, Koch – Sigér, Szpirovszki (M. Rodríguez, 74.) – Varga R., Bőle (K. Finnbogason, a szünetben), Petrjak – Böde.Vezetőedző:Szerhij Rebrov

Gólszerző:Hegedűs J. (20.)

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC1173121–9+1224
2. Budapest Honvéd1162314–8+620
3. Mol Vidi FC1053218–10+818
4. Mezőkövesd Zsóry FC1153318–13+518
5. MTK Budapest1153317–16+118
6. Debreceni VSC1145216–14+217
7. Paksi FC1144317–13+416
8. Újpest FC1044210–8+216
9. Puskás Akadémia FC1132611–16–511
10. Kisvárda1122710–23–138
11. Diósgyőri VTK111378–18–106
12. Szombathelyi Haladás1112811–23–125
NB I, 2018–2019, 11. FORDULÓ
OKTÓBER 20., SZOMBATHELYSZÍN
NÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
Kisvárda–Mezőkövesd 1–2
Kisvárda, Várkerti Sporttelep1910
Iványi Zoltán
Haladás–Mol Vidi 0–2
Szombathely, Haladás Stadion3317Berke Balázs
MTK–Budapest Honvéd 1–1
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion
3314Pintér Csaba
DVTK–Újpest 1–2
Miskolc, DVTK-stadion3940
Bognár Tamás
DVSC–Paks 2–1
Debrecen, Nagyerdei Stadion2719Karakó Ferenc
Puskás Akadémia–Ferencváros 1–0
Felcsút,
Pancho Aréna
3838Solymosi Péter
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda: hibátlan teljesítménnyel zárta az alapszakaszt a Ferencváros

Vízilabda
6 órája

Hajnal Tamás az El-sorsolásról: A portugál foci erős, a Braga pedig a legnagyobb ottani csapatok közé tartozik

Európa-liga
2026.02.27. 22:34

Szurkolói járatokat indít a Wizz Air a Ferencváros Braga elleni El-meccsére

Európa-liga
2026.02.27. 20:37

Megvan, mikor fogadja a Ferencváros a Bragát az El-ben

Európa-liga
2026.02.27. 18:08

A Braga elleni El-párharc a Ferencváros bajnoki menetrendjébe is bekavarhat

Európa-liga
2026.02.27. 17:07

„Megpróbálunk újabb bravúrt elérni” – Orosz Pál az El-sorsolásról

Európa-liga
2026.02.27. 15:23

El-sorsolás: a Braga a Ferencváros ellenfele a nyolcaddöntőben

Európa-liga
2026.02.27. 13:25

Az Újpest csaknem 20 év után nyerne újra bajnokit az ETO vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.02.27. 13:10
Ezek is érdekelhetik