DVSC: a Benfica-játékosra nincs szükség; Baloghék a második csapatnál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.10. 11:08
null
A DVSC elköszönt Portugáliától, kialakult a tavaszi keret (Fotó: dvsc.hu)
A DVSC labdarúgócsapata a napokban hazatért a portugáliai edzőtáborból. Nem tartott az együttessel a múlt héten próbajátékon szereplő portugál középpályás, Joao Ventura. A legutóbb a harmadosztályú Benfica Castelo Brancónál játszó futballista vélhetően nem kap szerződést.



A DVSC-től azt a tájékoztatást kaptuk, hogy Joao Ventura teljesítménye nem volt meggyőző a próbajáték során, nincs tervben a szerződtetése.

A debreceniek a télen öt futballistát szereztek meg, és elképzelhető, hogy ezzel ki is alakult a tavaszi keret, mert azokra a posztokra, amelyekre a leginkább szerettek volna igazolni, tudtak is.

A DVSC a téli felkészülés elején jelentette be azoknak a névsorát, akikkel a tavasszal, élő szerződésük ellenére, nem számol a Leonel Pontes vezette szakmai stáb. Közülük Balogh János, a holland Geoffrey Castillionés a bosnyák Ognjen Djelmic még nem talált magának csapatot, ők az NB III-as kerettel készülhetnek.

A Debrecen az utolsó téli felkészülési mérkőzését szombaton a Békéscsaba ellen játssza.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Haris Handzic (bosnyák, Rijeka – Horvátország), Ivan Kelava (horvát, szabadon igazolható, legutóbb Granada – Spanyolország), Justin Mengolo (kameruni, szabadon igazolható, legutóbb Levszki Szófia – Bulgária), Frank Feltscher (venezuelai, szabadon igazolható, legutóbb AEL Limassol – Ciprus)
Kölcsönbe érkezők: Osváth Attila (Vasas)
Kölcsönből visszatérők: Barna Szabolcs (Nyíregyháza), Varga Kevin (Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Csősz Richárd, Kerekes Krisztián, Koval Viktor, Nagy Kevin
Kiszemeltek:
Távozók:
Ivan Bobko (ukrán, lejárt a szerződése), Kuti Krisztián (Cigánd SE), Szakály Péter (Puskás Akadémia FC, szabadon igazolhatóként), Róbert Vittek (szlovák, lejárt a szerződése)
Kölcsönbe távozók: Mészáros Karol (szlovákiai, Haladás)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:

Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Balogh János, Geoffrey Castillion (holland), Ognjen Djelmic (bosnyák)

A DVSC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 10.
Edzőtábor: január 27. – február 8., Carvoeiro (Portugália)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 21., Pallag:DVSC–DVSC-DEAC 1–0(Chuka)
Január 21., Pallag:DVSC–DVSC-DEAC, U19 vegyes 3–1(Tőzsér, Mengolo, Takács T.)
Január 25., Pallag: DVSC–Kisvárda 2–2 (Osváth, Könyves)
Január 25., Pallag: DVSC–Balmazújváros 0–1
Január 29., Portimao: DVSC–Kvangdzsu FC (dél-koreai) 1–2 (Könyves)
Január 31., Portimao: DVSC–Vasco da Gama de Vidigueira (portugál IV.) 2–1(Chuka, Takács T.)
Február 1., Parchal, Atlantic-kupa: DVSC–Djurgarden (svéd) 0–1
Február 4., Parchal, Atlantic-kupa, DVSC–AGF Aarhus (dán) 2–0 (Holman, Feltscher)
Február 7., Faro, Atlantic-kupa, a 3. helyért: DVSC–Sahtar Doneck (ukrán) 1–2(Feltscher)
Február 11., Pallag, 14.00: DVSC–Békéscsaba

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik