Paksi bravúr; kettőből semmi a DVSC-nek; ismét nyert a Vasas

Vágólapra másolva!
2017.01.25. 13:35
null
A Vasas két vállra fektette a Nyíregyházát (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC szerdai felkészülési mérkőzésein 2–2-es döntetlent játszott a Kisvárdával, majd 1–0-ra kikapott a szintén másodosztályú Balmazújvárostól. A Debrecenben gólt szerzett és gólpasszt adott a Vasastól kölcsönvett Osváth Attila. A Vasas magabiztosan legyőzte a Nyíregyházát, a Fradi azonban nem bírt a Rapid Wiennel, amelyben Szántó Tamás szerezte a győztes gólt. A Mezőkövesd a Dél-Koreából szerződtetett Lazar Veszelinovics duplájának is köszönhetően a második ciprusi előkészületi meccsét már megnyerte. A Paks lengyel, míg a DVTK spanyol ellenfelével szemben bizonyult jobbnak – összefoglaló.

 

DVSC–Kisvárda

A DVSC hivatalos honlapjának beszámolója szerint az első húsz percben kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, majd a vendégek a 26. percben Horváth Zoltán találatával megszerezték a vezetést.

A Loki a második félidőben beszorította ellenfelét, és az 55. percben Osváth Attila távoli bombájával sikerült is egyenlítenie. Negyedórával később a Vasastól kölcsönvett jobbhátvéd előkészítőként jeleskedett, középre passzolt labdáját követően Könyves Norbert vette be a várdaiak kapuját.

A Debrecen azonban nem tudta megtartani az előnyét, a hajrában az NB II-es csapat is megszerezte a második gólját. A hazaiaknál Osváth mellett két fiatal, Koval Viktor és Virág Ákos is lehetőséget kapott.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVSC–Kisvárda (NB II) 2–2 (0–1)
Debrecen-Pallag.
DVSC:
Verpecz – Osváth, Koval (Vincze, 65.), Mészáros N., Ferenczi J. (Sütő, 80.) – Filip, Szekulics – Könyves (Szabó J., 80.), Virág (Varga K., a szünetben), Nagy K. (Kóródi, a szünetben) – Takács T. (Kerekes, 80.)
KISVÁRDA: Lékai – Talabér, Vermes, Fodor F., Vári – Gosztonyi, Lucas, Horváth A., Délczeg – Bacsa, Horváth Z. Cserék: Iváncsics, Izing, Papucsek, Minczér, Oláh G., Hej, Rucsko, Toma, Fodor A., Szabó P.
G: Osváth (55.), Könyves (71.), ill. Horváth Z. (26.), Rucskó (85.)
Forrás: dvsc.hu

DVSC–Balmazújváros

A hazai csapat birtokolta többet a labdát, ugyanakkor a vendégek gyors kontrákat vezettek, és a 22. percben majdnem a vezetést is megszerezték: Braniszlav Danilovics nagyot védett, Fekete Ádám második próbálkozása pedig a jobb kapufáról pattant ki. A 36. percben a debreceniek veszélyeztettek: Tőzsér Dániel passzát Chuka Derick Ogbu középről lőtte kapura, Horváth László védett.

A második félidőt inkább a küzdelem jellemezte. A Loki előtt adódott ugyan néhány lehetőség, de nem tudott betalálni, ellenben a Balmazújváros Belényesi Miklós 90. percben szerzett találatával megnyerte a mérkőzést.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVSC–Balmazújváros (NB II)
01 (00)
Debrecen-Pallag.

DVSC
: Danilovics – Nagy Z. (Kusnyir 75.), Szilvási, Brkovics, Barna – Tőzsér, Jovanovic (Sütő, 80.) – Feltscher, Holman, Mengolo (Bíró P., 58.) – Chuka (Pap Zs., 88.).
B
ALMAZÚJVÁROS: 1. félidő: Horváth L. – Bokros, Papp F., Tamás, Németh Á. – Sigér, Kiss L. – Kapacina, Zsiga, Kovács Á. – Fekete Á.. 2. félidő: Szécsi G. – Vachtler, Rus, Heffler N., Virág A. – Bódis, Kiss L., Hadházi, Vajda – Kamarás, Belényesi.
G: Belényesi (90.)
Forrás: dvsc.hu

A DVSC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 10.
Edzőtábor: január 27. – február 8., Algarve (Portugália)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 21., Pallag:DVSC–DVSC-DEAC 1–0(Chuka)
Január 21., Pallag:DVSC–DVSC-DEAC, U19 vegyes 3–1(Tőzsér, Mengolo, Takács T.)
Január 25., Pallag: DVSC–Kisvárda 2–2 (Osváth, Könyves)
Január 25., Pallag: DVSC–Balmazújváros 0–1
Február 1., Parchal, Atlantic-kupa, 20.45: DVSC–Djurgarden (svéd)
Február 4., Parchal, Atlantic-kupa, 20.45: DVSC–AGF Aarhus (dán)
Február 6. vagy 7., Faro, Atlantic-kupa, helyosztó: az ellenfél még nem ismert
Február 11.: DVSC–Békéscsaba

Mezőkövesd–Karmiotissza

A Mezőkövesd második ciprusi felkészülési mérkőzésén 3–0-ra legyőzte a helyi élvonalban újoncként 10. helyen álló Karmiotisszát.

A magyar csapat korán, már a 12. percben megszerezte a vezetést Branko Pauljevics találatával, majd a Dél-Koreából szerződtetett szerb csatár, Lazar Veszelinovics duplázott, kialakítva ezzel a háromgólos különbséget.

„Jó mérkőzést játszottunk, sokat javítottunk a hibáinkon a múltkori meccs után. Jól működött a csapat, pozitívak voltak a benyomásaim. Elégedett voltam a játékosok hozzáállásával és fegyelmével is. Veszelinovics két gólt szerzett, ez a munkája, hogy gólokat rúgjon, megtette, ahogyan a többiek is megtették a magukét. A védelmünkkel is elégedett vagyok, hiszen nem kaptunk gólt. Még keressük a megfelelő felállást, azért vagyunk itt, hogy a legjobb formációt megleljük” – mondta a klub hivatalos honlapjának Tomiszlav Szivics vezetőedző.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Mezőkövesd–Karmiotissza (ciprusi) 3–0 (2–0)
Aradippu, 150
néző.
MEZŐKÖVESD: Tujvel – Farkas D., Hudák D., Balogh B. (Gohér, 70.), Vági (Baracskai, 60.), Tóth B., Egerszegi (Mevoungou, 70.), Pauljevics (Sós, 60.), Molnár G. (Orosz, 70,), Strestík (Fröhlich, 60.), Veszelinovics
G: Pauljevics (12.), Veszelinovics (22., 88.)
Forrás: mezokovesdzsory.hu

Vasas–Nyíregyháza

Második téli felkészülési mérkőzését játszotta az ősszel sokáig éllovas Vasas, amely a másodosztályú Nyíregyházát fogadta a Fáy utcában. Az angyalföldieknél ezúttal is volt hiányzó az őszi alapcsapathoz képest, például a továbbra is sérüléssel bajlódó Vida Máté.

Vele ellentétben ott volt a kezdőcsapatban a Haladástól megvásárolt Gaál Bálint, aki fontos szerepet játszott a Vasas első félidei jó játékában – többek között az ő jobb oldali beadása után szerezték meg a vezetést a piros-kékek Mahir Saglik góljának köszönhetően.

A török-német támadó szintén aktívan játszott, a társak őt keresték a labdával, és többször is helyzetbe tudott kerülni. Még az első játékrészben húsz méterről szépségdíjas gólt varázsolt a hosszú felsőbe, mivel azonban előtte lesen tartózkodott, nem adták meg a találatot.

A Vasas kontrollálta a játékot, a szélsők nagyszerű elfutások után beadásokkal teremtettek helyzeteket, míg a Nyíregyháza mindössze egy lövésig jutott az első félidőben.

A fordulást követően az NB II-es csapat kezdett támadóbb szellemben, újabb gólt mégis a Vasas szerzett Preklet Csaba fejesével. Ezután – a nézőtérről egyébként sokat szapult – Rudolf Gergely szépített, ám pár perccel később az angyalföldiek Berecz Zsombor révén visszaállították a kétgólos különbséget.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Vasas–Nyíregyháza (NB II)
31 (1–0)
Fáy utca,
Mészöly Kálmán műfüves pálya, 200 néző.
VASAS: Nagy G. – Burmeister (Korcsmár, 46.), Vaskó (Király, 62.), Risztevszki (Debreceni, 46.) – Szivacski (Kleisz, 62.), James (Kulcsár T., 62.), Berecz, Hangya (Preklet, 62.) – Gaál (Ádám, 46.), Saglik (Ferenczi I., 62.), Remili (Farkas Máté, 88.)
NYÍREGYHÁZA:
Hermány – Szokol, Rubus, Máté, Farkas Márk – Tamási (Kónya, 55.), Kártik (Holdampf, 55.) – Sinanovic, Rudolf, Rezes (Dragóner, 60.) – Tisza (Vámos 60.)
G:
Saglik (25.), Preklet (68.), Berecz (78.), ill. Rudolf (73.)
Forrás: vasasfc.hu

A VASAS TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
január 5.
Edzőtábor: január 9–14., Mátraháza; január 30. – február 4., Lipót
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 21.: Vasas–Csepel 8–0 (Ferenczi I. 2, Kulcsár T. 2, Saglik, Ádám, Gaál, Király B.)
Január 25.: Vasas–Nyíregyháza 3–1 (Saglik, Preklet, Berecz)
Január 28., 11.00: Vasas–Pénzügyőr
Február 1., 16.00, Lipót:Vasas–FC Nitra (Nyitra, szlovák II.)
Február 2., 16.00, Lipót:Vasas–Mosonmagyaróvári TE
Február 4., 14.30, Lipót: Vasas–FK Mladá Boleslav (cseh)
Február 8., 14.30: Vasas–SZEOL SC

Paks–Wisla Kraków

Harmadik téli felkészülési mérkőzésükre készültek a zöld-fehérek, az ellenfél ezúttal Guzmics Richárd korábbi csapata, a 13-szoros lengyel bajnok Wisla Kraków volt.

A Paks hivatalos oldalának beszámolója szerint a mérkőzés elején a magyar csapat irányított, az első tíz percben két lövése és három szöglete is volt a paksiaknak, míg a Krakkónak gondot okozott ellenfele védelmének feltörése. Ennek ellenére a lengyel csapat szerzett vezetést, így a Paks egygólos hátrányban vonulhatott pihenőre.

A fordulás után ismét a magyar csapat volt aktívabb, aminek eredményeként előbb Vernes Richárd fejjel egyenlített, majd pár perccel a vége előtt Hajdú Ádám közelről a győztes gólt is megszerezte.

A teljes mérkőzést itt visszanézheti.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Paks–Wisla Kraków (lengyel) 2–1 (0–1)
Belek.
PAKS: Molnár P. – Kulcsár D., Zachán, Gévay, Szabó J. – Papp K. – Haraszti, Kecskés, Bertus (Hajdú Á., 60.), Koltai – Hahn (Jelena, 20., Vernes, 60.)
G: Vernes (78.), Hajdú Á. (87)
Forrás: paksifc.hu

A PAKSI FC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 9.
Edzőtábor: január 9–16., Telki; január 21–31., Belek (Törökország)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 18., Szekszárd: Paks–Siófok 1–0 (Hajdú Á.)
Január 23., Belek: Paks–PFK Montana (bolgár) 3–1 (Koltai, Jelena, Gévay)
Január 25., Belek: Paks–Wisla Kraków (lengyel) 2–1 (Vernes, Hajdú Á.)
Január 28., Belek: Paks–Botev Plovdiv (bolgár)
Január 31., Belek: Paks–Altaj Szemej (kazah)
Február 4., 11.00: Pécsi MFC–Paks
Február 8., 14.00:Paks–Cibalia Vinkovci (horvát)
Február 11., Budafok, 13.00: Paks–Kisvárda

Castellón–DVTK

Az összecsapás egyetlen találatát a 9. percben Ugrai Roland szerezte, aki labdát szerzett a tizenhatos előterében, majd egy lépés után kilőtte a bal felső sarkot.

A miskolciak harmadik felkészülési mérkőzésüket játszották, mérlegük két győzelem és egy döntetlen – kapott gól nélkül.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
CD Castellón (spanyol IV.)–DVTK 0–1 (0–1)
Oropesa del Mar.
DVTK:
Bukrán – Mahalek, Karan, Tamás, Lőrincz – Oláh B., Kitl – Makrai, Szabó I B., Ugrai (Fülöp I., 46.) – Novothny (Szarka 46.)
G: Ugrai (9.)
Forrás: dvtk.eu

A DVTK TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 4.
Edzőtábor: január 23. – február 1., Oropesa del Mar (Spanyolország)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 18.: DVTK–Budaörs 2–0 (Szabó I B., Eperjesi)
Január 21.: Balmazújváros–DVTK 0–0
Január 25., Oropesa del Mar: CD Castellón (spanyol IV.)–DVTK 0–1 (Ugrai)
Január 27., Castellón, 16.00:DVTK–Ruch Chorzów (lengyel)
Január 29., Oropesa del Mar,15.00:DVTK–Górnik Leczna (lengyel)
Január 31., Oropesa del Mar,11.00: Villarreal (spanyol)–DVTK
Február 4., 14.00: DVTK–MSK Rimavská Sobotá (Rimaszombat, szlovák II.)

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Ferencváros–Rapid Wien 0–1 (0–0)
G.:
Szántó (72. – 11-esből)

A Rapid Wien magyar góllal verte meg a Ferencvárost

A labdarúgó NB I tavaszi idényére készülő Ferencváros 1-0-s vereséget szenvedett a két magyar játékost is szerepeltető Rapid Wien ellen.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik