Felkészülés: a Loki két góllal legyőzte dán ellenfelét

Vágólapra másolva!
2017.02.04. 23:18
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC 2–0-ra legyőzte a dán élvonalbeli Aarhust az Atlantic-kupán – adta hírül a klub hivatalos honlapja.


Bővebben a mai meccsekről itt!

Bővebben a mai meccsekről itt!

A torna első meccsén a Loki 1–0-ra kikapott a svéd Djurgardentől, a dánok a Rijekától kaptak ki 3–0-ra.

Leonel Pontes két új igazolásnak, Frank Feltschernek és Haris Handzicnak is a kezdőcsapatban szavazott bizalmat a mai találkozón, azonban nem számíthatott Justin Mengolóra, aki az Atlantic-kupa első összecsapásának bemelegítése közben sérült meg.

Az időjárás nem volt kegyes a csapatokhoz, nagy esőben indult kilencvenperces útjára a labda, de szerencsére nem esett sokáig. A 36. percben szerezte meg a vezetést a Loki, Tőzsér kiváló ütemben indította Holmant, aki egészen a kapuig menetelt a labdával, majd kilőtte a hosszú alsót (1–0).

Szűk tíz perccel később megduplázta előnyét a magyar csapat: Holman harcosan szerzett labdát középen, majd passzolt Feltschernek, aki gyönyörűen lőtt a bal alsó sarokba (2–0).

Ezzel a győzelemmel a Debrecen a csoport második helyén végzett, s a másik csoport második helyezettjével, a Sahtar Doneck együttesével játszik az Atlantic-kupa harmadik helyéért.

A találkozót február 6-án, hétfőn rendezik 16 órától – tudatta a dvsc.hu.

FELKÉSZÜLÉSI TORNA
DVSC–Aarhus (dán) 2–0 (2–0)
Bela Vista Stadion. Vezette:
Dubravsky (Podany, Melichar)
DVSC:Danilovics (Verpecz, 46.) – Jovanovic (Kóródi, 70.), Szatmári (Szilvási, 70.) Brkovics, Barna – Feltscher (Ferenczi, 70.) Tőzsér, Szekulics, Ventura (Könyves, 83.) – Holman (Osváth, 52.) – Handzic (Takács, 70.)
Aarhus:
Steffen – Thogersen, Hodzsanyijazov (Sverisson, 84.), Christensen, Buur – Stage (Gribenco, 73.) – Petersen, Olsen, Bjarnason, Junker (Lunding, 71.) – Zacho (Kaastrup, 73.)Gribenko
Gólszerző:
Holman (36.), Feltscher (44.)
Forrás: dvsc.hu

A DVSC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 10.
Edzőtábor: január 27. – február 8., Carvoeiro (Portugália)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 21., Pallag:DVSC–DVSC-DEAC 1–0(Chuka)
Január 21., Pallag:DVSC–DVSC-DEAC, U19 vegyes 3–1(Tőzsér, Mengolo, Takács T.)
Január 25., Pallag: DVSC–Kisvárda 2–2 (Osváth, Könyves)
Január 25., Pallag: DVSC–Balmazújváros 0–1
Január 29., Portimao: DVSC–Kvangdzsu FC (dél-koreai) 1–2 (Könyves)
Január 31., Portimao: DVSC–Vasco da Gama de Vidigueira (portugál IV.) 2–1(Chuka, Takács T.)
Február 1., Parchal, Atlantic-kupa: DVSC–Djurgarden (svéd) 0–1
Február 4., Parchal, Atlantic-kupa, DVSC–AGF Aarhus (dán) 2–0 (Holman, Feltscher)
Február 6., Faro, Atlantic-kupa, a 3. helyért, 16.00: DVSC–Sahtar Doneck (ukrán)
Február 11.: DVSC–Békéscsaba

Legfrissebb hírek

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 22:31

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 23:22

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Elsült Dzsudzsák Balázs balosa, bombagól 26 méterről – videó

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 19:04

Gundel-Takács büntetőt védett, majd hatalmasat hibázott, Bárány duplázott – ikszelt a ZTE a Lokival

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 17:41

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 14:34
Ezek is érdekelhetik