Giro d'Italia: ezért adta fel a versenyt Fetter Erik

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.05.17. 12:50
Mint megírtuk, Fetter Erik a pihenőnap utáni első szakaszon feladta az olasz kerékpáros-körverseny, a Giro d'Italia küzdelmeit. Saját Facebook-oldalán elárulta, miért – betegséggel küzdött.

Sajnos az utóbbi napokban betegséggel kűzdöttem, fel kellett adnom a versenyt a 10. szakasz közben. Bíztunk benne, hogy a hétfői pihenőnap jó hatással lesz az egészségemre, és egy kicsit javulni fogok a keddi, következő szakaszra, de sajnos nem így lett. Csak még rosszabbul lettem. Láz, torok, fül, fejfájás, nagyon rossz közérzet. Kedd reggel nem volt lázam, ezért úgy döntöttünk, hogy megpróbálok rajthoz állni, és meglátjuk, hogy célba tudok-e érni. A helyzeten nem igazán segített az időjárás, egész napos szakadó eső, a hegyeken pár fokos hőmérséklet, 200km hosszan. A szakasz legnehezebb részét sikerült is a mezőnnyel teljesítenem, de aztán egy hosszú lejtmenetben a testem feladta a szolgálatot. A sportvezetőink látták az állapotom, és beültettek az autóba. Sajnos az utóbbi napokban betegséggel kűzdöttem, fel kellett adnom a versenyt a 10. szakasz közben. Bíztunk benne, hogy a hétfői pihenőnap jó hatással lesz az egészségemre, és egy kicsit javulni fogok a keddi, következő szakaszra, de sajnos nem így lett. Csak még rosszabbul lettem. Láz, torok, fül, fejfájás, nagyon rossz közérzet. Kedd reggel nem volt lázam, ezért úgy döntöttünk, hogy megpróbálok rajthoz állni, és meglátjuk, hogy célba tudok-e érni. A helyzeten nem igazán segített az időjárás, egész napos szakadó eső, a hegyeken pár fokos hőmérséklet, 200km hosszan. A szakasz legnehezebb részét sikerült is a mezőnnyel teljesítenem, de aztán egy hosszú lejtmenetben a testem feladta a szolgálatot. A sportvezetőink látták az állapotom, és beültettek az autóba.

Sajnálom, hogy így végződött. Hosszú hetek, hónapok munkája és kemény felkészülése volt ebben a versenyben. De ez most így alakult, szerencsére a szezon nagy része még hátra van, lesz még verseny bőven, úgyhogy nem bánkódom, lesz még lehetőség bizonyítani. Nektek pedig köszönöm a folyamatos támogatást és szurkolást.”

A 106. GIRO D'ITALIA PROGRAMJA
SzakaszTáv (km) Jelleg
Szakaszgyőztes
Az összetett éllovasa
1.május 6.
Fossacesia Marina–Ortona
19.6
egyéni időfutam
Remco Evenepoel (belga, Soudal-Quick Step)
...70. Fetter Erik (EOLO-Kométa)
Evenepoel
...70. Fetter
2.
május 7.
Teramo–San Salvo
201
sík
Jonathan Milan (olasz, Bahrain-Victorious),
...109. Fetter
Evenepoel, ...74. Fetter
3.
május 8.
Vasto–Melfi 216dombos
Michael Matthews (ausztrál, Jayco AlUla)
...175. Fetter
Evenepoel, ...130. Fetter
4.
május 9.
Venosa–Lago Laceno
175
dombos
Aurélien Paret-Peintre (francia, AG2R Citroën Team)
...115. Fetter
Andreas Leknessund (norvég, Team DSM)
...121. Fetter
5.
május 10.
Atripalda–Salerno
171
sík
Kaden Groves (ausztrál, Alpecin-Deceuninck), ...120. Fetter
Leknessund, ...124. Fetter
6.
május 11.
Nápoly–Nápoly
162
dombos
Mads Pedersen (dán, Trek-Segafredo)
...105. Fetter
Leknessund, ...111. Fetter
7.
május 12.
Capua–Gran Sasso d'Italia
218
nehéz hegyi
Davide Bais (olasz, EOLO-Kometa)
...147. Fetter

Leknessund,
...126. Fette
r
8.
május 13.
Terni–Fossombrone
207 dombos
Ben Healy (ír, EF Education-EasyPost)
...131. Fetter

Leknessund
...125. Fetter

9.
május 14.
Savignano sul Rubicone–Cesena
35
időfutam
Evenepoel
...57. Fetter
Evenepoel
...125. Fetter
május 15.
pihenőnap
10.
május 16.
Scandiano–Viareggio
196
közepes hegyi
Magnus Cort (dán,EF)
Fetter feladta

Thomas (brit, Ineos)
11.
május 17.
Camaiore–Tortona
219
dombos
12.
május 18.
Bra–Rivoli
179
közepes hegyi
13.
május 19.
Borgofranco d'Ivrea–Crans-Montana
207
nehéz hegyi
14.
május 20.
Sierre–Cassano Magnano
193 dombos
15.
május 21.
Seregno–Bergamo
195nehéz hegyi
május 22.
pihenőnap
16.
május 23.
Sabbio Chiese–Monte Bondone
203
nehéz hegyi
17.
május 24.
Pergine Valsugana–Caorle
195
sík
18.
május 25.
Oderzo–Val di Zoldo
161 közepes hegyi
19.
május 26.
Longarone–Tre Cime di Lavaredo
183
nehéz hegyi
20.
május 27.
Tarvisio–Monte Lussari
18.6
hegyi időfutam
21.
május 28.
Róma–Róma
135
sík
ÖSSZESEN3448.2
AZ ÖSSZETETT GYŐZTESE
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik