Hollandia a brazilokat kiejtve jutott be az elődöntőbe

Vágólapra másolva!
2010.07.02. 15:54
null
Van Persie keze a magasban, Hollandia a négy között (Fotó: Reuters)
Hollandia jutott elsőként a legjobb négy közé a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon, miután a negyeddöntőben hátrányból fordítva, 2–1-re legyőzte Brazíliát. Dunga együttese Robinho góljával szerezte meg a vezetést, de Hollandia Felipe Melo öngóljával és Wesley Sneijder fejesével megfordította a mérkőzést. Az oranje a legjobb négy között az Uruguay–Ghána meccs győztesével találkozik, Kakáék pedig indulhatnak haza.

ONLINE TUDÓSÍTÁSUNKAT IDE KATTINTVA ÉRHETI EL!

A várakozásoknak megfelelő kezdőcsapatokat küldte pályára a két szövetségi kapitány a nagy érdeklődéssel várt Hollandia–Brazília negyeddöntőben: a hollandoknál nem kapott helyet Rafael van der Vaart, míg Dunga Elanót volt kénytelen nélkülözni. A mérkőzés előtti percekben érkezett a hír, hogy Joris Mathijsen megsérült, így az ő helyén André Ooijer kapott lehetőséget a hollandoknál.

Kakában és Fabianóban bíztak a brazil lányok...
Kakában és Fabianóban bíztak a brazil lányok...

Mindkét csapat jó formában szerepelt eddig a tornán, ráadásul Hollandia 23 mérkőzés, Brazília 10 találkozó óta volt veretlen. Az oranje legutóbb 2008 szeptemberében, az Ausztrália elleni felkészülési mérkőzésen szenvedett vereséget, miközben a selecao 2009 októberében jött le legutóbb vesztesként a pályáról; La Pazban, a Bolívia elleni vb-selejtezőn kapott ki.

Látványos mérkőzésre volt kilátás, de ideges hangulatban kezdtek a csapatok, ez azonban a nagy tét számlájára volt írható. Az első percekben a hollandok voltak kezdeményezőbbek, ennek ellenére Maarten Stekelenburg hálója rezdült meg először, de Robinho hetedik percben esett találatát a játékvezető les címén – ezen a vb-n fontos kihangsúlyozni: helyesen – érvénytelenítette.

Ez nem szegte kedvét Robinhónak: a Manchester City támadója perceken belül ismét – ezúttal már jóváhagyott –  vezetéshez juttatta Brazíliát! Felipe Melo parádés labdával indította a védők között kilépő csatárt, aki a tizenhatos vonaláról állítás nélkül Stekelenburg keze alatt a kapuba lőtt. 0–1

Az oranje előtt hamar esély nyílt a visszavágásra, a 11. percben Dirk Kuyt lőtt a jobb alsó sarok felé, de Júlio César szögletre paskolta a labdát. A brazilok előnyük tudatában gyakorlatilag a 25. percig nem is kerültek oda ismét a holland kapu elé, akkor újra hatalmas helyzet adódott előttük: Dani Alves középre gurítását követően Juan a léc fölé bombázott.

A 31. percben csak Stekelenburgon múlott, hogy Brazília nem duplázta meg előnyét, miután gyönyörű brazil támadást követően Kaká kapura lőtt 16 méterről. Öt perccel (és egy komikusra sikerült Arjen Robben-féle szöglettel) később Hollandia egy Wesley Sneijder-szabadrúgással próbálkozott – nagy távolságból, kevés sikerrel.

A félidő utolsó perceiben is a brazilok előtt adódott több lehetőség, a hollandoknál főleg Robben szenvedett egyedül a dél-amerikai védők gyűrűjében. A félidei 1–0-s brazil vezetés nem sok jóval kecsegtetett Hollandia szempontjából, az ötszörös világbajnok ugyanis mindössze két alkalommal veszített vb-meccset, ha megszerezte az első gólt: 1950-ben Uruguay, 1998-ban pedig Norvégia ellen (mindkétszer 2–1-re).

A második félidő ugyanúgy kezdődött, ahogy az első véget ért: Robben tört be egyedül több védő közé, és ezúttal is elveszítette a labdát. A holland szurkolóknak mégis volt okuk ünnepelni, az 53. percben ugyanis – némiképp váratlanul – egyenlített az oranje. Sneijder jobb oldalról érkező beadásába, a kapujából kimozduló Júlio Césart megelőzve, a menteni igyekvő Felipe Melo csúsztatott bele, így a labda a brazil kapuban kötött ki. Öngól, 1–1

De a végén a hollandok örülhettek
De a végén a hollandok örülhettek

Az öngól szemmel láthatóan megfogta a brazil válogatottat, így az elkövetkező percekben Hollandia akarata érvényesült, igaz, ez nagy helyzetekben nem mutatkozott meg. A félidő feléhez érve kezdtek ébredezni a dél-amerikaiak, ezt többek között Dani Alves és Kaká próbálkozása jelezte. Mire azonban teljesen magára talált volna Dunga legénysége, a vezetést is megszerezték a hollandok. A 69. percben Robben jobb oldali szögletét Kuyt csúsztatta meg, s az érkező Sneijder a kapuba bólintotta a labdát. 2–1!

Néhány perccel később még nehezebb helyzetbe került Brazília: Felipe Melo megtaposta Robbent, és teljesen jogosan piros lapot kapott – a brazilok  emberhátrányban várhatták az utolsó negyedórát. Az idő vészesen fogyott, Brazília pedig két szögletet követően is veszélyeztetett. Mivel Kakáéknak támadniuk kellett, az oranje előtt is adódott több lehetőség – mindkét csapat elpuskázta helyzeteit.

A hosszabbításban már nem változott az állás, Hollandia 2–1-es győzelmének köszönhetően bejutott az elődöntőbe, amelyben nem járt 1998 óta. Az oranje az esti Uruguay–Ghána mérkőzés győztesével találkozik a legjobb négy között.

A TELJES JEGYZŐKÖNYV MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A TELJES JEGYZŐKÖNYV MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik