Hollandia hibátlanul nyerte meg csoportját

Vágólapra másolva!
2010.06.24. 20:33
Címkék
A dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság E-csoportjának utolsó fordulójában Hollandia nagy csatában 2–1-re legyőzte Kamerunt, így hibátlanul végzett a kvartett élén, míg az afrikai csapat pont nélkül búcsúzott a tornától.

KATTINTSON A KÉPRE!
KATTINTSON A KÉPRE!
KATTINTSON A KÉPRE!

Úgy kezdődőtt a mérkőzés, mintha mindkét csapat a továbbjutásért harcolna – holott egyik sem: az egyik már megharcolt érte, a másiknak már nincs miért harcolnia. Lövés itt, lövés ott, avagy Souleymanou Hamidou és Maarten Stekelenburg egyaránt bemelegített.

Dirk Kuyt gyorsan gondoskodott arról, hogy ne csupán egy statisztikai érdekesség miatt legyen beszédtéma: a holland válogatott sorozatban 31. mékőzésén szerephez jutó liverpooli játékos indította Robin van Persie-t, a kameruni kapus kifutva rávetődött a labdára.

Az említett statisztikáról: mezőnyjátékos 49 éve nem épített ilyen hosszú sorozatot a holland nemzeti csapatban.

Nem csökkent a tempó, a két válogatott játékosai fejüket leszegve, az eddigi eredményeket látszólag feledve vetették magukat a küzdelembe, és a 20. percben Van Persie kis híján gólt szerzett – a leshatáron kapott labdát mellre vette, jobbal lőtt, Souleymanou Hamidou vetődve védett.

Hollandia egyértelműen átvette a játék irányítását, Wesley Sneijder a balösszekötő helyén került helyzetbe, labdája elakadt a védőkön.

A 26. percben szabadrúgás következett, ezúttal  Rafael van der Vaart kísérletezett, a végállomás megint csak a jó ütemben vetődő, a Jabulanit a jelek szerint kiválóan ismerő Souleymanou Hamidou.

Kamerun persze nem viccnek szánta a mai mérkőzés megnyerésével kapcsolatos üzeneteit, ennek megfelelően jöttek is előre Paul Le Guen lassacskán hazafelé tartó tanítványai..

A 31. percben Geremi jobb oldali beadásánál Jean Makoun megelőzte Stekelenburgot, de fejesét nem tudta irányítani, a labda messze a kapu fölé szállt.

Odaát Kuyt jelezte, szerinte mik a valós erőviszonyok, a 16-oson belülről leadott lövése után a labda alig gurult mellé.

S a következő veszélyes akciónál már megakadt a labda a kameruni hálóban: a 36. percben a hollandok a 16-os jobb oldalán vittek színre egy tökéletes, lapos adogatást, amelynek befejezéseképpen Van Persie lőtt laposan a kapus lába között a kapuba. 0–1 

Mintha vérző gazellatetemet vonszoltak volna el előttük, úgy vetették magukat támadásba a „szelídíthetetlen oroszlánok”.

Szinte egymást érték a tömegjelenetek a holland 16-oson belül, de sem Samuel Eto'o, sem Gaëtan Bong, sem a többiek nem tudtak olyan szituációba keveredni, hogy átpréseljék a rendre arrafelé pattogó labdát a vastag védőfalon.

A 45. percben a kapujából jó ütemben kimozduló Stekelenburg tényleg a legutolsó pillanatban húzta le a labdát a kiugró Eto'o elől – és a legutolsó pillanatot most vegyük szó szerint: a játékvezető kisvártatva lefújta az első félidőt. Hollandia 45 percre került attól, hogy százszázalékosan zárja a csoportkört.

A második félidő elején megint a kameruniak birtokolták többet a labdát, de többnyire a holland térfél közepén csapdába estek. Az 51. percben Mark van Bommel demonstrálta, mennyire veszélyes labdát veszíteni abban a zónában: a holland szövetségi kapitány veje azonnal indította Van Persie-t, aki a 16-os előteréig nyargalt a labdával, lövését a kameruni hálóőr vetődve védte.

S hogy Souleymanou Hamidou kapus ne maradjon munka nélkül, és megalapozottan aspiráljon a csapat legjobbja címre, arról hamarosan Sneijder is gondoskodott egy félmagas szabadrúgással.

Az 59. percben három villanásuk is volt a kameruniaknak. Előbb Eric Choupo-Moting adott kötényt védőjének, majd Eto'o hámozta át magát három holland bekk között – lövését a bevetődő hollandok szögletre mentették –, végül a sarokrúgást követően Landry N’Guemo lőtt mellé 18 méterről.

A 62. percben Makoun nagy helyzetből leadott lövését Stekelenburg még védte, ám a 65. percben már megszületett a kameruni egyenlítő gól. Geremi szabadrúgása a sorfalban helyezkedő Van der Vaart kezéről pattant le, tizenegyes! Eto'o higgadtan a kapu jobb oldalába helyezett. 1–1

Második félidei játékával Kamerun abszolút rászolgált az egyenlítésre, Bert van Marwijk szövetségi kapitánynak valamit ki kellett találnia, hogy kifogja a szelet az afrikaiak egyre jobban dagadó vitorlájából. Ekkor érkezett el Arjen Robben idei világbajnoki bemutatkozásának a pillanata, sőt a kameruni veteráné, Rigobert Songé is, aki – első afrikai játékosként! – a negyedik vb-döntőjén lépett pályára.Hogy az „öreg” jelenléte tette-e, kérdés, de a kameruniak addig sem csekély támadókedve tovább fokozódott. Mintha ezen az estén kezdődött volna el a világbajnokság!

S milyen az élet, a nagy rohamozás közepette bekövetkezett egy újabb labdavesztés, amelyből a 83. percben életveszélyes holland kontra bontakozott ki. Robben ballábas lövése még kijött a kapufáról, ám a másik cserecsatár, Klaas-Jan Huntelaar a legjobb ütemben érkezett ahhoz, hogy az üres kapuba lőjön. 1–2

A gól megtette a hatását, a kameruniak mintha tudomásul vették volna, hogy pont nélkül kell távozniuk a vb-ről. Csak a hármas sípszó hiányzott ehhez – már nem sokáig.


KATTINTSON A KÉPRE!
KATTINTSON A KÉPRE!

 

 A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
  1. Hollandia335–1+4 9  
  2. Japán3214–2+2 6  
  3. Dánia3123–6–3 3  
  4. Kamerun332–5–3 0  
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik