Belgium: Az elmúlt két-három évben pihentem – Eden Hazard

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.18. 11:23
null
Eden Hazard-t az osztrákok elleni meccsen búcsúztatta el a belga válogatott (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a katari világbajnokság után bejelentette visszavonulását a belga labdarúgó-válogatottól Eden Hazard, akit a szurkolók az Ausztria elleni Európa-bajnoki selejtezőn (1–1) búcsúztattak el. A Real Madridtól távozó középpályás arról beszélt, hogy még képes a játékra, hiszen az elmúlt két-három évben pihent.

Eden Hazard a csalódást keltő katari világbajnokság után, decemberben döntött úgy, hogy többet nem szerepel a belga válogatottban, ám a középpályás elbúcsúztatására csak most, az Ausztria elleni hazai Európa-bajnoki selejtezőn volt lehetősége a Belga Labdarúgó-szövetségnek. S meg is adták a módját, hiszen a társak és a szakmai stáb sorfalat állt az egykori Chelsea-labdarúgónak, akit a meccs szünetében egy autóval is körbevittek a stadionban.



„Nagyon boldoggá tesz, hihetetlen sok érzelem van most bennem” – mondta Eden Hazard, aki később az RTBF-nek részletesen is beszélt:– Ez is bizonyítja, hogy sok jót tettem, csak a három pontot sajnálom. Nem szeretek meccset nézni, mert frusztrál, hogy segíteni akarok, de nem tudok. Hogy mit hoz a jövőm? Őszintén szólva még nem tudom. Három bonyolult év után csak a családommal szeretnék időt tölteni, nyaralni. Még mindig képesnek érzem magam arra, hogy profi futballista legyek, ugyanakkor az elmúlt két-három évben pihentem, szóval van még egy kis energiám” – mondta a belga válogatottban 126 mérkőzésen 33 gólt szerző, 32 éves Eden Hazard.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ
F-CSOPORT
Belgium–Ausztria 1–1 (R. Lukaku 61., ill. Mangala 22. – öngól)
Korábban
Azerbajdzsán–Észtország 1–1
(Krivotsyuk 62., ill. Sappinen 27.)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Ausztria 3 2 1 7–3 +4 7
2. Belgium 2 1 1 4–1 +3 4
3. Svédország 2 1 1 5–3 +2 3
4. Észtország 2 1 1 2–3 –1 1
5. Azerbajdzsán 3 1 2 2–10 –8 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik