Rosbergé lett a pole a csonka vasárnapi időmérőn

Vágólapra másolva!
2015.10.25. 14:42
null
Rosbergnek jól jött a vasárnapi időmérő, a 3. szabadedzés eredményei alapján a 7. helyről indult volna (Fotó: Action Images)
Vasárnap délelőtt sem állt el a péntek este óta szinte folyamatosan szakadó eső Austinban, de megtartották az Amerikai Nagydíj időmérő edzését. Két szakaszt vállalt be az FIA, a másodikon Nico Rosberg volt a leggyorsabb, így ő szerezte meg a pole pozíciót Lewis Hamilton előtt. A második sor a Red Bullé, a harmadik a Force Indiáé.

Vasárnap délelőtt is esett az eső Austinban, de megtartották az Amerikai Nagydíj időmérő edzését – legalábbis két szakaszt, amelynek eredményei alapján Nico Rosberg szerezte meg az első rajtkockát Lewis Hamilton előtt.

Az első szakaszt meg kellett szakítani Carlos Sainz Jr. balesete miatt, de aztán a köridők fokozatosan javultak, ahogy a pilóták ráéreztek, meddig mehetnek el a vizes pályán.

Az autók ilyen körülmények között is rengeteget számítanak, tévhit, hogy a vizes pályán bárkinek lehet esélye. Erre utal, hogy az első etapban Sainz mellett a két-két Sauber és Manor Marussia esett ki, és hogy a másodikban a két Mercedes mögött a két Red Bull végzett.

A harmadik rajtsor pedig a Force Indiáé lett azok után, hogy az 5. helyen végző Sebastian Vettelt motorcsere miatt 10 rajthelyes büntetéssel sújtották.

Vettel így a 15. rajtkockába kerül, Kimi Räikkönen pedig a 18.-ba, ahol a mezőny egyetlen amerikai pilótája, Alexander Rossi mellől rajtolhat.

A verseny 20 órára van kiírva, az időjárástól függ, hogy el is kezdődik-e ekkor.

AMERIKAI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE (2 szakasz után)
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:56.824 átlag: 169.886 km/ó
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:56.929 0.105 mp h.
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:57.969 1.145
4. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 1:58.434 1.610
5. Sebastian Vettel* német Ferrari 1:58.596 1.772
6. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:59.210 2.386
7. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:59.333 2.509
8. Kimi Räikkönen* finn Ferrari 1:59.703 2.879
9. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:59.999 3.175
10. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 2:00.199 3.375
11. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 2:00.265 3.441
12. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 2:00.334 3.510
13. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes 2:00.595 3.771
14. Jenson Button brit McLaren-Honda 2:01.193 4.369
15. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 2:01.604 4.780
16. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 2:02.212
17. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 2:03.194
18. Alexander Rossi amerikai Marussia-Ferrari 2:04.176
19. Will Stevens** brit Marussia-Ferrari 2:04.526
20. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 2:07.304
*10 rajthelyes büntetést kap; **20 rajthelyes büntetést kap

3. SZAKASZ

16.03 Vége az időmérőnek, Rosbergé a pole pozíció, mögötte Hamilton, Ricciardo, Kvjat lesz a sorrend a ma este 20 órára tervezett futamon.

16.02 Továbbra is szakad az eső.

15.56 Ha a második szakasz határozza meg a rajtsorrendet, Rosbergé lesz a pole. A szakasz kezdetét 16.05-re halasztották. A két Mercedes épp kiállt volna a bokszutca végére, amikor meghozták a döntést, gyorsan megállt a két autó, és visszagurították a garázsba.

15.55 A biztonsági autó a pályán, helyzetfelmérés zajlik.

15.53 A két-két Mercedes, Ferrari, Red Bull és Force India, valamint Verstappen és Massa az első tízben.

2. SZAKASZ

AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Ricciardo 1:56.495 1. Rosberg 1:56.824
2. Rosberg 1:56.671 2. Hamilton 1:56.929
3. Hamilton 1:56.871 3. Ricciardo 1:57.969
4. Kvjat 1:57.640 4. Kvjat 1:58.434
5. Räikkönen 1:58.198 5. Vettel 1:58.596
6. Hülkenberg 1:58.325 6. Pérez 1:59.210
7. Verstappen 1:58.689 7. Hülkenberg 1:59.333
8. Pérez 1:59.284 8. Räikkönen 1:59.703
9. Bottas 1:59.569 9. Massa 1:59.999
10. Alonso 1:59.704 10. Verstappen 2:00.199
11. Grosjean 2:00.236 11. Alonso 2:00.265
12. Button 2:00.261 12. Bottas 2:00.334
13. Maldonado 2:00.844 13. Grosjean 2:00.595
14. Massa 2:00.902 14. Button 2:01.193
15. Vettel 2:00.950 15. Maldonado 2:01.604
16. Ericsson 2:02.212
17. Nasr 2:03.194
18. Rossi 2:04.176
19. Stevens 2:04.526
20. Sainz 2:07.304

15.50 Ha Vettelen múlna, nem tartanák meg a harmadik szakaszt.

15.48 Kvjat jelezte, ez már veszélyes, be is hívták a depóba. Lassan lejár az idő, Alonso, Bottas, Grosjean, Button és Maldonado esik ki.

15.47 Most már elhasználódtak a gumik, vagy túl nagy a víz a pálya középső részén, senki sem tud javítani.

15.46 Alonso a 11., igyekeznie kell az új Honda-motorral.

15.45 Eddig tartott a meglepetés, az orosz feljött a 4. helyre Ricciardo mögé. Hamilton 360 fokosfordulatot tett a 10-es kanyarból kijövet.

15.44 Bottas, Grosjean, Button, Maldonado és Kvjat kieső helyen. Az orosz pozíciója mindenképpen meglepő.

15.42 A 10-es kanyar nagyon trükkös, sokan megcsúsznak ott, ahol átfolyik a víz a pályán.

15.41 Ricciardo feljött a 3. helyre, Hamilton javított, de maradt a 2. helyen. Az eső természetesen nem tünteti el az autók közötti különbséget, igazán jó időt csak jó autóval lehet menni.

15.39 Az első gyors körök közül Rosbergé a legjobb, 1:56.824. Mögötte Hamilton, Pérez, Räikkönen, Vettel és Verstappen sorakozik.

15.36 15 autó a pályán, senki sem vár. Folyamatosan kell körözni, mert senki sem tudja biztosan, melyik a legjobb pillanat a pályán az eső szempontjából.

15.35 Továbbra is esik az eső, de nem szakad. Kezdődik a második szakasz. Vettel az első a pályán.

15.31 Az időeredmények egyre jobbak lettek a végére, úgy tűnik, lehet második szakasz.

1. SZAKASZ

15.30 Vettel, aki idő közben egy szalagkorláttal is találkozott, a 15. helyen ment tovább.

15.28 Lejárt az idő, Ericsson, Nasr, Rossi, Stevens és Sainz esett ki. Ricciardo zárt az élen Rosberg és Hamilton előtt. Az ausztrál időeredménye 1:56.495 lett.

15.27 Hamilton 1:56.871-gyel az első helyre ugrott.

15.26 Rosberg nem érti, miért kell kint maradni, a mérnöke azt mondja, mindenki gyorsul. Sőt, a Mercedesnél is azzal számolnak, hogy nem lesz több szakasz?

15.24 Nem lassulnak az autók, sőt, a pilóták kezdenek ráérezni a körülményekre. Ricciardo 1:57.163-mal az élen.

15.23 Rosberg igyekszik, ha nagyon rosszabbodnak a körülmények, lehet, hogy ez a szakasz dönt a rajtsorrendről. A német 1:57.469-cel az élre állt.

15.22 Alakul a sorrend, mindenkinek volt valamirevaló köre. Sainzot kivéve, a spanyol csak Stevenst előzi meg. A két Manor Marussia és a Toro Rossó-s mellett a két Sauber áll kieső helyeken.

15.20 Hamilton 1:58.025-re javított, Kvjat bejött a második helyre, majd Ricciardo jött fel csapattársa elé, 160 ezredre van Hamiltontól.

15.19 Rosberg feljött a 2. helyre, Vettel pedig a 4.-re. Räikkönen a 9.

15.18 Sok a zöld szektor, e szerint még lehet gyorsulni. Sőt, a két Mercedes gyorsabb, mint korábban.

15.16 Verstappen tolakodik a pályán, Pérez nem engedte maga elé. Mindenkinek jelzik, hogy jön az intenzívebb eső, sietni kell.

15.15 Räikkönen a sor elején a bokszutcában, újraindult az edzés. 12 perc maradt a szakaszból.

15.13 Vettel, Hülkenberg, Räikkönen, Pérez, Alonso, Stevens, Rossi és Nasr is a piros zászló miatt szakította meg első mért körét.

15.15-kor indul újra az edzés.

15.10 Hamilton, Ricciardo, Kvjat, Verstappen, Bottas, Button, Massa, Grosjean, Maldonado, Ericsson, Sainz, Rosberg a sorrend, nyolc pilótának nincs időeredménye.

15.08 A Toro Rossónál most versenyt futnak az idővel, a 20 órakor kezdődő versenyig végezniük kell. A spanyolnak van időeredménye, 2:§7.3-mal a 11. helyen áll.

15.06 A Toro Rosso orra összetört, a bal első kerék kifordult a helyéről.

15.05 Az első bolyból Hamilton a leggyorsabb 1:59.393-mal, mögötte Ricciardo, Kvjat és Verstappen sorakozik. Sainz kicsúszott, piros zászló.

15.04 Nagyon sötét van” – panaszkodik Räikkönen. Az első gyors körök lassan véget érnek.

15.03 Mind a húsz autó a pályán. A Force India szerint az első tíz perc lesz a legjobb az autó vezethetősége szempontjából, aztán újabb intenzívebb eső jön.

15.01 „Határeset” – mondta Grosjean a körülményekről. Most tényleg meg lehet mutatni, ki a legjobb.

15.00 Elkezdődött az edzés, mindenki a pályára igyekszik. Menni kell, mert lehet, hogy most a legjobbak a körülmények.

14.59 A két Lotus már a bokszutca végén vár. Az intermediate és a slick gumik használata tilos.

ELŐZMÉNYEK

14.57 A felhők alatt már kifejezetten világos foltok láthatóak, talán látszik a vastag felhőréteg széle. Viszont megint villámlik.

14.55 A két napja tomboló vihar hatására sokat csökkent a hőmérséklet, a pénteki 25 foknak már nyoma sincs, most 15 fokos a levegő.

14.53 Az FIA aszerint 90 százalék, hogy esni fog az időmérő alatt. Ez nagy változás a tegnapi 100-hoz képest!

14.52 Még mindig esik, a garázsokban mégis sokkal mozgalmasabb az élet, mint szombaton az időmérő idején. Inkább olyan, mint a harmadik szabadedzés előtt.

14.50 A FOM szombaton az eltörölt időmérőt követően áthívta a pályára kilátogató nézőket a bokszutcába. Szép gesztus, ha már száguldó autót nem láthattak. A 3. szabadedzést zárt kapuk mögött tartották meg.

14.48 Ha nem lenne időmérő, ez lenne a rajtsorrend (büntetések nélkül):

A 3. SZABADEDZÉS EREDMÉNYSORA
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:59.517 átlag: 166.058 km/ó 9 kör
2. Sebastian Vettel német Ferrari 2:00.380 0.863 mp h. 9
3. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 2:00.496 0.979 12
4. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 2:00.523 1.006 14
5. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 2:00.687 1.170 11
6. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 2:00.694 1.177 12
7. Kimi Räikkönen finn Ferrari 2:00.785 1.268 9
8. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 2:01.008 1.491 12
9. Nico Rosberg német Mercedes 2:01.474 1.957 7
10. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 2:02.199 2.682 13
11. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 2:02.660 3.143 12
12. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes 2:02.825 3.308 10
13. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 2:02.921 3.404 11
14. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 2:03.375 3.858 9
15. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 2:04.399 4.882 13
16. Jenson Button brit McLaren-Honda 2:05.283 5.766 7
17. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 2:05.378 5.861 10
18. Alexander Rossi amerikai Marussia-Ferrari 2:05.607 6.090 10
19. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 2:06.792 7.275 10
20. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 2:09.994 10.477 7

14.47 A Ferrari pilótái az 5. motorjuk miatt 10-10 rajthelyes büntetést kapnak, Will Stevens 20 rajthelyet veszítene, azaz biztosan az utolsó helyről rajtol.

14.45 Nico Rosberg és Max Verstappen kifejezetten örülhet, hogy megtartják az időmérőt, a német ugyanis a 3. szabadedzés eredményei alapján a 7. helyről indulna, a holland pedig az utolsó sorba kerülne.

14.42 Köszöntjük olvasóinkat az Amerikai Nagydíj pót időmérőjét élőben végigkövető cikkünkben! Ezzel nem lehet várni, időben el kell kezdeni, mert túlságosan is rácsúsznánk a verseny időpontjára.

A jó hír, hogy csillapodott az eső intenzitása, a rossz, hogy továbbra is rendkívül erős szél fúj.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik