F1: özönvíz Austinban, az FIA egyelőre nem dönt a programról

Vágólapra másolva!
2015.10.24. 14:33
null
Itt ma senki sem megy ki a pályára F1-es autóval – vagy mégis?<br />
A Nemzetközi Automobil-szövetség egyelőre nem közölte, hogy a szüntelenül szakadó eső miatt törli-e az F1-es Amerikai Nagydíj szombatra tervezett harmadik szabadedzését és időmérőjét. Pedig a Mexikót sújtó Patricia hurrikán peremén lévő Austinban sokakat már helyi idő szerint reggel érdekelne, érdemes-e kimenni a pályára.

Pénteken már törölték a második szabadedzést, majd miután egész éjszaka és reggel is szakadt az eső, a texasi hatóságokreggel közleményt adtak ki: azt tanácsolták az Austinban és környékén tartózkodóknak, hogy ne üljenek autóba, mert elöntötte a víz az utakat, és a vízelvezető csatornák dugig teltek.

Ezek után nyilvánvaló lenne, hogy az F1-es pályán sem nagyon lehet körözni.

Az egyébként a biztonságos közúti közlekedésért is dolgozó FIA helyi idő szerint reggel 7-re, majd 7.30-ra (magyar idő szerint 14, illetve 14.30) ígért közleményt a napi program alakulásáról, de egyelőre várni kell a hivatalos állásfoglalásra (egyelőre annyit hallottunk, hogy később…). Ez elsősorban azok számára kellemetlen, akik – nem csak Austinból – kimennének a Circuit of the Americasra.

A nagy semmittevést megelégelve a pálya vezetősége közölte, 10 óráig (magyar idő szerint 17 óráig) nem nyitják ki a kapukat a nézők előtt. A 3. szabadedzést az eredeti tervek szerint épp ekkor kellene megkezdeni, az időmérő magyar idő szerint 20 órakor kezdődne. Később közölték, délig nem nyitnak ki a kapuk.

Új (15.48): az FIA jelezte, a program egyelőre változatlan, a következő közlemény magyar idő szerint 16.30-ra várható.

Az előrejelzések szerint vasárnapra csökken a csapadék intenzitása, ám még így is kérdéses, hogy – a mai program törlése esetén – délelőtt lehet-e időmérőt tartani, vagy csak délutánra válik használhatóvá a pálya, és a rajtsorrendet az első szabadedzés vagy a világbajnoki sorrend alapján határozzák meg. Az ugyanis nincs szabályba foglalva, hogyan alakul ki a rajtsorrend a 2. és a 3. szabadedzés, illetve az időmérő törlése esetén.

Ha az első szabadedzés alapján rajtolnának, Nico Rosberg indulna az élről a két Red Bull elől, s a Sauberben Raffaele Marciello állna rajthoz, azt ugyanis írják a szabályok, hogy csak olyan versenyző indulhat a versenyen, aki legalább egy edzésen részt vett.

 


A FINN TÉVÉSEK ÉRKEZÉSE A PÁLYÁRA MA REGGEL

 


 

Legfrissebb hírek

F1: párbajtőr után palacsintasütés a paddockban   

F1
15 perce

„Nem fair az összehasonlítás” – továbbra is számos elemében régebbi gép Cunoda Red Bullja

F1
9 órája

„Messze ez a legrosszabb pályám” – Leclerc nem tudja, miért nem megy neki a Hungaroringen

F1
12 órája

Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez

F1
13 órája

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
13 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – az eddigi 20 győztes hungaroringi sztorijai

F1
20 órája

A Magyar Nagydíj előtt szerződést hosszabbított csapatfőnökével a Ferrari

F1
21 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – futamunk sikerének öt titka

F1
2025.07.30. 12:55
Ezek is érdekelhetik