Megküzdöttek a vizes pályával, Hamilton a leggyorsabb

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.24. 16:50
null
Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a vizes 3. szabadedzésen
Hiába szakad az eső Austinban péntek este óta, hiába zárták be a versenypálya tulajdonosai a szurkolók előtt a kapukat, mivel villámveszély nem volt, a mentőhelikopter pedig felszállási engedélyt kapott, megtartották az Amerikai Nagydíj 3. szabadedzését. Sőt, mivel az időmérő megtartása bizonytalan, az első 30 percben nagy forgalom volt a pályán a vizes gumikon, mert lehet, hogy a mostani eredménysor határozza meg a rajtsorrendet. Ha így lesz, nem lényegtelen, hogy Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a 10 rajthelyes büntetést kapó Sebastian Vettel, Nico Hülkenberg és Valtteri Bottas előtt.

 

Előzetesen őrültségnek tűnt, hogy az FIA megtartotta az Amerikai Nagydíj harmadik szabadedzését, hiszen a Patricia hurrikán miatt Austin és környéke alaposan elázott, az embereknek azt javasolták, ne menjenek ki a közutakra autóval.

Ám mivel az FIA jelezte, hogy ezen az edzésen alakulhat ki a rajtsorrend, az első harminc percben, amikor kissé csillapodott az eső intenzitása, kifejezetten mozgalmas és tanulságos eseménysort láthattunk.

Kiderült, hogy ezekkel az autókkal is lehet körözni vizes pályán, a Pirelli erre tervezett abroncsai is alkalmasak arra, hogy ilyen körülmények között száguldjanak rajtuk, és hogy a világ legjobb pilótái valóban meg tudnak birkózni ezekkel a körülményekkel is. Talán csak a televíziós szerződések miatt engedték ki a pilótákat, talán meg akarták mutatni Amerikában, hogy az F1 előtt nincs akadály, végül jól sült el a harmadik tréning.

A leggyorsabb Lewis Hamilton lett, s ha ma este vagy vasárnap a verseny előtt nem tartják meg az időmérőt, az angolé lesz a pole pozíció is. Csapattárs, Nico Rosberg volt az egyetlen, aki összetörte az autóját, még az edzés legelején csúszott a falnak. Szerencséjére tovább tudott menni, és 9. lett. Ő biztosan szeretne időmérőt.

Nico Hülkenberg viszont biztosan nem, a Force India pilótája 3. lett Hamilton és Sebastian Vettel mögött, de a ferrarisok rajtbüntetést kapnak, azaz Hülkenberg az első sorból rajtolna, ha…

Az edzés második felében az eső miatt már nem volt értelme körözni, senki sem tudott javítani eredményén, az utolsó tíz percben ki sem gördültek nagyon a pályára. Ha ilyen marad az idő, nemigen lesz időmérő 20 órakor (bár ezek után semmi sem biztos), de erről később döntenek, mint ahogy arról is, pótolják-e vasárnap.

AMERIKAI NAGYDÍJ, 3. SZABADEDZÉS
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:59.517 átlag: 166.058 km/ó 9 kör
2. Sebastian Vettel német Ferrari 2:00.380 0.863 mp h. 9
3. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 2:00.496 0.979 12
4. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 2:00.523 1.006 14
5. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 2:00.687 1.170 11
6. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 2:00.694 1.177 12
7. Kimi Räikkönen finn Ferrari 2:00.785 1.268 9
8. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 2:01.008 1.491 12
9. Nico Rosberg német Mercedes 2:01.474 1.957 7
10. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 2:02.199 2.682 13
11. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 2:02.660 3.143 12
12. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes 2:02.825 3.308 10
13. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 2:02.921 3.404 11
14. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 2:03.375 3.858 9
15. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 2:04.399 4.882 13
16. Jenson Button brit McLaren-Honda 2:05.283 5.766 7
17. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 2:05.378 5.861 10
18. Alexander Rossi amerikai Marussia-Ferrari 2:05.607 6.090 10
19. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 2:06.792 7.275 10
20. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 2:09.994 10.477 7

PERCRŐL PERCRE

18.00 Lejárt az idő, vége az edzésnek.

17.56 Itt már nem fog történni semmi a pályán, ennyi volt az edzés.

17.55 Hamilton csúcssebessége majdnem 316 kilométer per óra volt., Ilyen körülmények között ez lenyűgöző és bátor.

17.54 A pálya legfrissebb közleménye szerint lesz időmérő, de jelzik, elég bizonytalan a helyzet.

17.49 A pályáról ismét az esőradarra terelődnek a tekintetek, lesz-e ma este időmérő? Magyar idő szerint 21 órakor kellene kezdődnie. Csillapszik-e akkortájt az eső annyira, hogy kiengedjék az autókat a pályára?

Joe Saward tekintélyes F1-es újságíró szerint az F1-nek jó reklám Amerikában, hogy megmutatják, vizes pályán is lehet autóversenyt rendezni – az IndyCarban és a NASCAR-ban ez nem jellemző, mondjuk, utóbbi szinte csak oválpályán van, azon pedig az F1-esek sem mennének esőben.

17.47 Befáradt az edzés, a két Toro Rosso-pilóta a pályán, de ekkora esőben az utolsó helyen álló Verstappen sem nagyon fog javítani.

17.40 Húsz perc van hátra.

17.39 Most már lehetetlen javítani, csak Hülkenberg maradt a pályán.

Az edzés második felére rendkívül intenzívvé vált az eső
Az edzés második felére rendkívül intenzívvé vált az eső

17.36 Hamilton, Vettel, Hülkenberg, Bottas, Sainz, Kvjat, Räikkönen, Ricciardo, Rosberg, Massa, Pérez, Grosjean, Maldonado, Alonso, Ericsson, Button, Stevens, Rossi, Nasr, Verstappen a sorrend. Ha nem lesz oidőmérő ma este vagy holnap a verseny előtt, most alakulhat ki a rajtsorrend.

17.34 Räikkönen és Vettel is hibázott, a német 180 fokos megpörgése után rengeteget gurult hátrafelé, egészen az egyik bukótérig. Már nagyon intenzív az eső, senki sem tud javítani az eredményén. Be is mennek a pilóták a depóba.

17.33 Folyamatos a körözés, bő fél óra alatt eddig csak Rosberg törte meg az autóját. Ez az edzés bizonyára tetszik azoknak, akik gyakran emlegetik fel a régi szép időket, és hiányolják a vizes pályás száguldást.

17.31 Hamilton odalépett, 1:59.517-tel átvette a vezetést. Nyolc tizeddel előzi meg Vettelt.

17.27 Most Ricciardo és Sainz is bejött Rosberg elé, a német csak a 7.

17.25 Vettel, Hülkenberg, Bottas, Räikkönen, Rosberg, Hamilton, Kvjat, Pérez, Massa, Ricciardo az első tíz, sok a zöld szektoridő a pályán, azaz többen gyorsulni tudtak.

17.23 Rosberg az 5. helyre ugrott előre első mért körével.

17.20 Hülkenberg javított, de maradt a 3. helyen. Rosberg újra a pályán korábbi kicsúszását követően. Mázlija volt, hogy ki tudott jönni a kavicságyból.

37. AMERIKAI NAGYDÍJ
PÉNTEK
1. szabadedzés: Rosbergé az első texasi úszóedzés a két Red Bull előtt
2. szabadedzés: Törölték a második szabadedzést az Amerikai Nagydíjon
Hamilton még nem legenda – nem is hiszi annak magát
SZOMBAT
Özönvíz Austinban, az FIA egyelőre nem dönt a programról
17.00–18.00: 3. szabadedzés
20.00–21.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
20.00: a verseny (56 kör, 308.405 km) rajtja
Magyar idő szerint – vasárnap hajnalban Magyarországon óraátállítás lesz, Amerikában nem. Az NSO mindegyik edzésről élő szöveges tudósítással számol be.
ELŐZMÉNYEK
Kész az erősebb Renault-motor, mégsem kell a Red Bullnak?
Button: Remélem, Alonso megsemmisít a pályán
„Nevetséges" – Vettel még Hamilton szocsi manőverét emlegeti
Hamilton: A sportnak változtatásokra van szüksége

17.19 Vettel, Räikkönen, Hülkenberg, Bottas, Hamilton, Alonso, Massa, Sainz, Pérez, Kvjat, Button, Ericsson, Maldonado, Grosjean, Nasr, Rossi, Verstappen, Stevens, Ricciardo a sorrend, Rosbergnek nincs mért köre.

17.16 Már csak Rosbergnek és Sainznak nincs mért köre.

17.15 Ha így marad a végeredmény, és elmarad az időmérő, a 3. szabadedzés harmadik helyezettje indulhat a pole pozícióból az Amerikai Nagydíjon. Ő most éppen Nico Hülkenberg.

17.13 Vettel 2:00.380-ra javított, Räikkönen 405 ezreddel van mögötte. Aztán Bottas, Hamilton, Hülkenberg, Alonso, Massa, Kvjat, Button, Maldonado a sorrend, az eső egyre intenzívebb. Vettel úgy érzi, megtette, amit lehetett, visszamenne a bokszba.

17.12 Most, hogy muszáj körözniük a pilótáknak az esőben, mert időmérő lehet ebből a szabadedzésből, mindenki láthatja, hogy nagyon is tudnak a pilóták vizes pályán köröni, és a Pirelli esőgumijai alkalmasnak tűnnek a használatra. Ez utóbbit jól titkolták.

17.10 Vettel 2:01.441 perccel az első helyre ugrott, Räikkönen a második. A két Ferrari 10-10 rajthelyes büntetést kap az ötödik belső égésű motor használata miatt.

17.09 Hamilton a következő körében javított, 2:02.561-gyel az élen. Alonso a 4. a McLaren-Hondával. Már 12 pilótának van mért köre.

17.08 Bottas 2:03.234-gyel az élen, Vettel a második.

17.07 Räikkönennel közölték, öt perc múlva intenzívebbé válik az eső, ezért most kell nyomni, az első körök fognak számítani. Rosberg kicsúszott, letört az első légterelője. Hamilton is elhagyta a pályát.

17.06 Ricciardo 2:12.758-cal kezdett, Kvjat 2:04.442-vel az élen, Maldonado és Grosjean a két Red Bull között.

17.04 Hamilton is kijött. „Rengeteg a víz, de egyébként nem rossz a pálya” – közölte Danyiil Kvjat a rádión. Ennél kevésbé rossz körülmények között is szakítottak már meg edzést vagy versenyt.

17.03 Már kilencen a pályán, Vettel és Rosberg is köröz.

17.02 A pálya újabb közleménye elhatárolódik az FIA döntésétől, a kapukat magyar idő szerint 19 óráig nem nyitják meg a szurkolók előtt. Érdekes, hogy azok bezárása előtt már érkezett néhány ember, ők a főlelátóról figyelik az eseményeket.

17.01 Ricciardo, Ericsson, Grosjean és Maldonado máris a pályán.

16.59 A pilóták öltözködnek, készen állnak a körözésre.

16.57 Mivel ez az edzés kiválthatja az időmérőt, a vizes pálya ellenére mozgalmas óra is lehet belőle. Az FIA döntéshozatali eljárását ismerve ez magyar idő szerint éjfél körül derül majd ki…

A Ferrarinál készülnek az edzésre
A Ferrarinál készülnek az edzésre

16.55 Ez jó hír Felipe Nasrnak, aki a szabályok szerint nem indulhatna el a versenyen, ha nem tesz meg egy kört sem edzésen a hétvégén. Az első edzésen pedig ugyebár Raffaele Marciello ment a Sauberjével.

16.52 Hivatalos, lesz szabadedzés.

16.51 Az FIA jelezte, az edzésen az eső valószínűsége 100%, és hogy az intermediate gumik használata is tilos. A csapatok felkészültek arra, hogy lesz edzés.

Háromnegyed órával az edzés megkezdése előtt az FIA orvosi autói járták be a pályát, ez így nézett ki
Háromnegyed órával az edzés megkezdése előtt az FIA orvosi autói járták be a pályát, ez így nézett ki

16.50 Hiába jelezték a texasi hatóságok, hogy nem javasolt a közutakra hajtani autóval Austinban és környékén a szakadó eső és a szélvihar miatt, az FIA ragaszkodik ahhoz, hogy megtartsák a harmadik szabadedzést. Villámlásveszély ugyanis nincs, a mentőhelikopter pedig felszállási engedélyt kapott.

Az eső péntek este óta folyamatosan szakad, az intenzitása változatlan, és az előrejelzések szerint helyi idő szerint vasárnap kora hajnalig ez így is marad.

Az FIA jelezte a csapatoknak, ha bármi enyhülést tapasztalnak az esőnél a 60 perces szabadedzés alatt, küldjék ki pilótáikat a pályára, mert könnyen lehet, hogy eme edzés végeredménye határozza meg a rajtsorrendet. A szabályok szerint a 3. szabadedzés eredményét használhatják a rajtrács meghatározásakor, ellenben az első szabadedzéssel – bár a sportfelügyelők dönthetnek úgy, hogy a szerint rajtol el a mezőny.

Ám hivatalos közlemény arról, hogy lesz-e szabadedzés, még mindig nem jött. Igaz, arról sem, hogy nem lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik